1945. szeptember 26-án, hosszas betegeskedés után, 64 évesen emigrációban hunyt el Bartók Béla New Yorkban. Színpadi műveit, zenekari – és versenyműveit, illetve szonátáit szinte az egész világon ismerik.
Bartók Béla gyermekkorának két jellemző vonása volt: visszahúzódó természete és zenei érdeklődése. Három hónapos korában megfertőzték himlő elleni oltással, ezért ötéves koráig állandó orvosi kezelésben részesült. Az anyai féltés és dédelgetés miatt rendkívül közeli kapcsolata kötötte édesanyjához. Félénk volt, elbújt az emberek elől, nem szerette, ha sajnálják. Betegsége miatt később kezdett el járni és beszélni, ezzel ellentétben a zenére már egyéves korától felfigyelt, és jelezte, ha megtetszett neki egy dallam. Négyéves korában egy ujjal kipötyögte a számára ismerős dalokat a zongorán.
A család életében jelentős változást okozott az édesapa halála. Voit Paula – az édesanya – nem tanított tovább az iskolában, gyermekeit nevelte, és zongoraleckéket adott. A család fenntartásának gondja rá nehezedett, és az igazgatói lakást is át kellett adniuk az utódnak.
Évenkénti költözés következett, végül Pozsonyban telepedtek le. Ez nem volt jó hatással Béla zenei fejlődésére, tanárai kezdetben nem ismerték el, csak amikor önállóan komponált. Nagyszentmiklósra rendszeresen visszatért, egyrészt apja halála kötötte oda, másrészt itt volt az első nyilvános hangversenye a Fekete Sas szállodában. Az emlékezetes hangverseny előtti napon közleményt olvashattak a nagyszentmiklósiak a helyi lapban:
„Bartók Béla, a nagy hírű zongoraművész, városunk szülötte (…) hétfőn este tartja meg hangversenyét. (…) A hangverseny iránt a környéken is élénk érdeklődés mutatkozik, amelyet Bartóknak nemcsak kiváló művészete, hanem szülővárosa iránti ama előzékenysége idézett elő, hogy itt tartja nagy körútja előtt első önálló hangversenyét. A művész már szerdán megérkezett városunkba és Bayer Gyula vendégszerető házának a vendége.” Bartóknak nagy sikere volt.
1899-ben felvételt nyert a budapesti Zeneakadémiára, ahol a zongora és zeneszerzés szakot együtt végezte. Egyre többször jelent meg Európa hangversenytermeiben koncertezve, Berlintől Bécsig. Műveiben legtöbbször a magyar hagyományt kereste, és próbálta ötvözni európai szokásokkal. 1905-től kezdve egyre több időt szentelt a népzenei gyűjtéseknek, az akkori technika lehetőségeit kihasználva fonográffal járta a falvakat, s e gyűjtéseit egyre tudatosabb tudományos részletességgel dolgozta fel.
1907-ben zenetanár lett a Zeneakadémián, és egy évvel később megjelentek nagyobb lélegzetvételű művei, mint az I. vonósnégyes és a 14 bagatell. Zeneszerzői munkáját ekkor még a közönség és a kritikusok részéről erős elutasítás jellemezte. 1911-es operáját, A Kékszakállú herceg várát be sem mutatták.
Az első világháború kitörése lehangolta Bartókot, ami kihatott magánéletére is. De nem csak az első világháború, hanem minden történelmi esemény hatással volt műveire, munkásságára.
1923-ban szinte egyik napról a másikra vált el Ziegler Mártától és vette feleségül egyik tanítványát, Pásztory Dittát, egy évvel később született fiuk, Bartók Péter.
A húszas évek elejétől újra koncertezett, Anglia, Hollandia, Németország, ezek voltak utazásainak fő célállomásai. Majd a húszas évek végén eljutott az Egyesült Államokba, Szovjetunióba, Prágába és Olaszországba is. 1932-ben a kairói zenei kongresszuson vett részt, ahol zenét is gyűjtött.
1940-ben, anyja halála után végleg Amerikába emigrált. Október 8-án lépett fel utoljára Budapesten, négy nappal később elutazott. 1943-ban a Harvard Egyetemen tartott előadás-sorozatot az új magyar zene kérdéseiről, de három alkalom után abba kellett hagynia, mert egészségi állapota megromlott. Ekkor már egy éve küzdött leukémiával.
1945 nyarán három új művet akart megírni: a III. zongoraverseny, melyet felesége számára írt, az utolsó 17 ütem kivételével teljesen elkészült. A Brácsaverseny azonban csak vázlataiban, a 7. vonósnégyes pedig egyáltalán nem valósult meg. A befejezetlen műveket később tanítványa, Serly Tibor fejezte be.
Földi maradványait 1988-ban országos médiafigyelem közepette hozták haza, s helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben.
