A Winnie-sorozat kötetei a kezdő olvasóknak szólnak, kalandos, de egyszerű, vicces történetek. A főszereplőnk egy kis boszorkány, akinek bizarr szokásai ellenére meleg szíve van.
– Mmmm! Teli lesz az éhes poci! – nyalogatta ujjait Winnie. A küszöbön ült és mikrózott fehérrépachipset evett csigaszósszal. A fagyasztott chips felmelegítéséhez csak meg kell suhogtatni kicsit a pálcát, és huss!, már kész is. Nagyon gyorsan megy.
– Fincsi! Hmmm! – tömött a szájába egy csomó chipset a boszi.
Ekkor parancsolgató testvére, Wilma fordult be a sarkon.
– Szemetet eszel, Winnie! – jelentette ki hosszú orrát felhúzva. – Mindig gyorsételt eszel a jó, finomra főtt házi koszt helyett. Szerintem nem vigyázol magadra eléggé, Winnie.
– Hogy hívhatod a csigaszószt gyorsnak? – kérdezte Winnie. – Egyébként nagyon finom friss ételeket főzök Wilburnak és magamnak. Ha láttad volna, mit készítettem ma a teához, tudnád.
– Rendben, akkor eljövök teázni, és megnézem – jelentette ki Wilma.
– Ó, a szutykos kalpagját! – nyögte Winnie. – Anyám! Ööö... az klassz! Akkor később találkozunk, Wilma! Szia!
Besietett a házba.
– Wilbur! – kiáltotta. – Hol vagy, Wilbur? Előjöhetsz! Elment, de visszajön teára, úgyhogy lakomát kell készítenünk. Mit adjunk neki? – Winnie végignézte a recepteket. – Hmmm. Szerintem savanyított hangyát eszünk. Van savanyított hangyánk, Wilbur?
– Miaú – mutatott a macska a csuporra.
– Jó. Aztán lesz zselés tintahal. Van hal a hűtőben?
Wilbur kitárta a hűtőajtót és kotorászott.
– Miaú.
– Jó, aztán főfogás lesz az én különleges denevérburgerem vajas zsemlében sült retekkel. Wilbur, légy szíves, nézd meg a kamrában, hány denevé- rünk van. Lehet, hogy a desszert bőregérpiskóta lesz, úgyhogy sok kell.
A macska kitárta a kamraajtót.
– Mrrr! – mondta. – A csomózott csuszáját, csudára igazad van, Wilbur! – lesett be Winnie. – Csak egy nyeszlett kis denevérünk van!
A nyeszlett kis denevér a sarokban gubbasztott. Nyeszlett kis denevértérdei összeakadtak, és nyeszlett kis szemeivel Winnie-re nézett.
– Mrrr? – kérdezte Wilbur, készen arra, hogy lecsapjon.
Cinn! – szólt a nyeszlett kis denevér.
– Ööö... – szólt Winnie. – Nem, nem hiszem, Wilbur. – Kinyújtotta ujját, hogy megsimogassa a puha, kicsi, nyeszlett denevérke selymes fejét. – Ez túl vézna és gizda, hogy felszolgáljuk Wilmának. Egyébként egy zsáknyi denevér kell. Jobb, ha elmegyünk a Denevérbarlanghoz, és szerzünk néhány kövér, friss bőregeret, hogy beletegyük a burgerbe.
Így Winnie fogta a bevásárlószatyrot, és Wilburral seprűre pattant, majd felrepült. De a boszi izgett-mozgott. Himba-limba, így a seprű. Majd kanyar!
– Miaú! – tiltakozott a macska.
– Bocs, Wilbur! – szabadkozott a boszi.
– Valami virgoncan csikiz és kapar elöl! – Winnie belenyúlt a ruhájába. – Szutykos szittyó! – Kalimp! – Mi a fészkes légycsapó ez?
Winnie előhúzott egy kicsi, fekete, remegő valamit.
– Ez az algás, nyeszlett denevér! – A vézna állat reszketett az ujjai közt. – Ó! – A boszi hirtelen elszontyolodott. – Szegényke!
– Miaú! – nyávogott Wilbur.
– Csak haza akar menni a Denevérbarlangba! – magyarázta Winnie. – Ó, egyem a kis nyeszlett szívét! – Engedte, hogy a denevér belékapaszkodjon, akár egy bross.
– Hmph! – közölte Wilbur.
– Megjöttünk! – szólt a boszi.
Leparkoltak a seprűvel a Denevér-barlang előtt, és fogtak egy-egy denevérhálót.
– Abrakadabra! – mondta Winnie.
Pálcája fényesen izzani kezdett, bevilágítva a barlangot, árnyékot vetve és felfedve a falakról lógó bőregereket.
Cinn! Cinn! Cinn! – zajongott a rakásnyi denevér.
– Hipi-hopi-hú! – rikkantott Winnie felemelt orral. – Ezeknek a denevéreknek finom és ízletes szaguk van!
Wilbur megnyalta a száját. Huss! indult a hálóval.
Hiss-huss! – így Winnie. – Elkaptam egyet! – kiáltott. De a nyeszlett kis denevér felmászott a boszi vállára, és a fülébe cincogott.
Cinn!
– Ó! – sóhajtott Winnie. – Ez itt a nyeszlett denevér anyukája, és nem akarja, hogy belesüssük a burgerbe.
Így aztán elengedte.
Hiss-huss-huss!, elkapott egy másikat.
– Elkaptam egy szép kövéret, Wilbur! Kövér, akár a gombóc! Tartsd a pálcalámpát, hogy megnézzem rendesen!
Aztán: – Ó! – sóhajtott, mert a nagy kövér denevér a szemeit dörzsölte. – Ez a kövér csudára sír! – közölte. – Cinn! – szólt a nyeszlett denevér. – Azt a halcsontvázát! – kiáltott Winnie. – Ez a kövér a nagypapád? Az egész algás barlangban mindenki a rokonod?!
– Cinn!
Winnie letette a hálóját.
– Ó! Feladom! Gyere, Wilbur! Valami mást kell főznünk. Csudára nem eszek meg semmit, ami egy barátom rokona. Csinálok Wilmának egy jó kis hínársalátát, vagy ilyesmit, az jó lesz. Gyere!
Hazarepültek, és benéztek a szekrénybe.
– Aha! Légybefőtt! – szólt Winnie. – Megteszi. És van még egy csomag napon szárított tetű is. Elő a serpenyőkkel, Wilbur, mert öt gilisztafenék-rázás, és itt lesz!
Briiiiing, Wiiiiinnniiieee! – szólalt meg a csengő.
– Máris itt van! És nem főztem semmit! – kiáltott Winnie.
Kinyitotta az ajtót, és ott állt Wilma magasba tartott, szimatoló orral.
– Mit érzel? – kérdezte Winnie kicsit aggódva.
– Semmit! – felelte Wilma. – Nem főztél semmit, igaz, Winnie? Tud- tam!
– Akartam...
– Ha! – csattant fel a beképzelt Wilma. – Akarni és megtenni nem ugyanaz! Akkor most éhen halunk?
De ekkor sistergés hallatszott a konyhából, és csodálatos illat száll- dosott egészen fel Wilma orráig.
– Ó! – hökkent meg, és belépett a konyhába. – A vézna, öreg macskád főz, Winnie! Ó, és segít neki egy... az egy denevér?
– Az – felelte Winnie. – Az én kis nyeszlett denevérem. Azok pedig a családja – mutatott körbe Winnie: mindenütt kicsi denevérek segítettek a macskának; kevergettek, vagdostak, sürgölődtek. Egyikük hatalmas fekete masniként Winnie hajába telepedett.
– Értem! – felelte Wilma. – És mit eszünk? Egész jó az illata.
Winnie belesett az edényekbe. – Ööö... légyaprólékot tetűöntettel.
– Nagyon jó! – mondta Wilma. És az is volt. Amikor Wilma elment,
Winnie körbenézett a szobában, ahol mindenhonnan denevérek lógtak alvásra készülődve.
– Jó éjt! Nyugalom, a macska nem harap! – közölte Winnie. Megpuszilta a nyeszlett denevér orra hegyét. – Tudod mit, azt hiszem, csatlakozom hozzád!
Winnie lelógott a függönykarnisról, hogy ő is úgy aludhasson, akár egy denevér. És Wilbur is így tett, legalábbis pár percig.
Mrrr!
Forrás: Pozsonyi Pagony
