A ma 70 éve elhunyt Kabos Gyula (eredeti családi neve Kann) Budapesten született 1887. március 19-én.
"...hűségesen látogattam a Szidi néni iskoláját, a szüleim tudta és belegyezése nélkül. De sikerrel. A sikertől nem voltam meglepve. Már az iskolában is oly sikerem volt, hogy csak komikusnak lehettem jó. Sokat röhögtek a gyerekek az ugratásaimon. Borzasztó komolyan tudtam vicceket csinálni. Ha például valamelyik fiú nem tudott felelni, én felálltam, és a tanárt lehetetlenül hülye kérdésekkel addig tudtam lekötni, míg vége nem lett az órának... Délelőtt a kereskedelmi iskola padjaiban ültem, délután Solymosinál tanultam és este - a vér nem válik vízzé - boksztanfolyamra jártam.
Nagyszerűen fejlődtem, és néhány hónap alatt a legjobb bokszoló lettem. Amikor tökéletesen kiképeztem magam a bokszolásban, elszöktem Pestről. Kunszentmártonba utaztam, ahol Gáspár Jenő színtársulatához szerződtem. Egész kunszentmártoni szereplésemből csak arra emlékszem, hogy apám három héten át, amíg ott színészkedtem, minden második nap lenézett hozzám, és mindig elvert.
Azt hiszem, édesapám bérletet váltott a vonatra csak azért, hogy kényszerűen tétlen ökleit rajtam gyakorolja. Kunszentmártonból visszajöttem Pestre, és elvégeztem a Solymosi-iskolát, azután elszerződtem Szabadkára. Operettben léptem föl, táncoskomikus voltam..." - írta magáról.
Első színpadi fellépése még diákkorában, statisztaként történt a Népszínház színpadán. Egy operettben, a kínai menyegző jelenete lámpavivőjeként elvéti nagy izgalmában a lépést, és a zenekari árokban köt ki. A zene abbamaradt, mert a brácsásra esett. "... így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek - tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat" - írta. (Néhány héttel a 15. születésnapja után kerül sor erre a rosszul sikerült helyzetgyakorlatra.)
Hadaró és dadogó beszéddel, eszköztelen játékkal, félszeg mozdulatokkal, groteszk mimikával teremtett figuráját számos, 1931-1938 között készült film is őrzi. Talán az egyik legismertebb és legtöbbet játszott korai magyar filmvígjáték a Hyppolit a lakáj (1931).
Színészi pályáját mint táncoskomikus kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is.
1905. augusztus végén első szerződőhelyére, Szabadkára érkezett. Úgy toppant be, mint messziről érkező idegen, s ilyen is maradt mindvégig. A megszeppent kezdő benyomását keltette, s nem valami ördöngös és minden hájjal-bájjal megkent vadócét. Játszik sok mindent, amit a gyorsan változó vidéki műsor lehetővé tesz számára.
Hadnagy, káplár, cigány, matróz, közlegény, udvarmester, munkás, városi írnok - és ezernyi más szerepet, két-háromnaponta váltogatva, mint ahogy ilyen helyen szokás. Közben elégedetlen helyzetével, többre vágyik. Autodidakta módjára, gőzerővel tanul tovább, és valósággal habzsolja, amit elmulasztott, vagy amire elmulasztották felhívni a figyelmét. Szakadatlanul olvas, műveli magát, érzi, hogy további sorsa, versenyképessége forog kockán.
A cikk itt folytatódik
Forrás: Mi van ma?
