Önkéntesség, ifjúsági szervezet, civil szféra. Emlegetik eleget mostanában ezeket a fogalmakat - de tényleg tudjuk, hogy az önkéntesség nem ingyenmunka, a civilek pedig nem elveszettek?

Győry Krisztinával, az Egyesek Ifjúsági Egyesület vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan működik egy ifjúsági szervezet, miért van rá szükség, és miért jó kerítést festeni, amikor az nem is a miénk.

- Mióta létezik az egyesület?
- 1997 óta. Egy iskolában kezdte egy baráti társaság, a tanárok és a diákok. Most a harmadik generációval dolgozunk. Ifjúsági egyesület vagyunk, ebből adódóan egy ponton kinőnek az emberek, miközben folyamatosan jönnek az újabb fiatalok.


- Mi volt az alapkoncepció?
- Akkor még az, hogy sok olyan dolognak, amit nem tanulunk meg az iskolában, szükség viszont van rájuk, keressünk egy másik formát, mert iskolai keretekben nem megvalósíthatóak.

- És ez miben változott?
- Szerintem ugyanakkora igény van iskolán kívüli, nem formális módszerekre és programokra a fiatalokkal. Inkább az változott, hogy most már sokkal többet lehet tudni a fiatalokról, vagy a hozzánk hasonló szervezetekről. 15 évvel ezelőtt mind, akik ilyesmivel foglalkoztunk, azt hittük, hogy mi vagyunk az egyetlenek. Mára tudjuk, hogy sokan vagyunk, és hogy lehet erre a tevékenységre támogatást szerezni, ha nem is túl sokat. Már nem biztos, hogy értetlenül néznek rád, ha azt mondod, hogy civil szektor, önkéntesség – legalább a szavakat ismerik már az emberek.

- Van erre igény itthon?
- Igen. Az összes programunk úgy telik meg, hogy nem is nagyon kell hirdetnünk, inkább szájhagyomány útján terjed a hírünk.

- Miért fontos az önkéntesség?
- Szerintem azért, mert egy rendkívül szórakoztató és tanulságos tevékenység, ugyanakkor nagyon egyszerű is. Én azt a fajta önkéntességet szeretem, ami konkrét tevékenységhez kapcsolódik. Mondjuk felszedem a szemetet valahol, vagy építek valamit, vagy elhozok valamit A-ból B-be. Megteszel valamit, és azonnal látod az eredményét. Megtapasztalod, hogy milyen egyszerű megoldani problémákat, ha teszel érte, mintsem csak hallatni a hangodat, tüntetni, beadványokat írni. Mire körbefut a bürokrácián egy változás, amit szeretnél elérni, addigra sokszor már rég nem aktuális a probléma.
Az önkéntesség egy rendkívül egyszerű módja, hogy az emberek tegyenek magukért és a közösségükért.



- Mennyire fejlett itthon az önkéntesség?
- Van egy kör, aki pontosan érti és tudja, hogy miért fontos, és van is rá motivációja. Sokan vannak azonban, akik vagy egyátalán nem hallottak róla, vagy nem értik, mi ez.
Sokat önkénteskedtem Nagy-Britanniában, ott tanultam meg, hogy miről is szól ez. A különbséget abban látom, hogy ott az emberek megengedhetik maguknak. Még a munkanélküli segélyed is annyi, hogy teljesen természetes, hogy péntek délután az ifjúsági klubban önkénteskedsz – mert az neked is jó, és a társadalomnak is. Ott része a gondolkodásmódnak és a szemléletnek az, hogy pl. kedden tornázni mész, szerdán meg önkénteskedsz.
Itthon, ha befejezed az egyik munkád, akkor rohansz csinálni a másikat. Sok ember meg sem engedheti magának, vagy azt hiszik, hogy nem engedhetik meg maguknak.

- El lehet érni, hogy táguljon az ezzel foglalkozók köre?
- Igen, és pont a fiatalokon keresztül. Ha velük most önkénteskedünk, már azt a szemléletet közvetítjük, hogy ez lehetséges és fontos. Látják a munkájuk eredményét, és azt, hogy milyen kevés energia-befektetéssel mekkorát lehet változtatni. Ebben a szemléletben nőnek fel, már nem kötik az önkéntességet ahhoz a bizonyos pénzkereső munkához. Nálunk a munka fogalma inkább a termeléshez kapcsolódik, az önkéntes munka meg egy furcsa fogalomzavar. Azt is szokták kérdezni, hogy „akkor ez ingyenmunka”? Van egy ilyen oldala is az önkéntességnek, ami nekem személet szintjén nem tetszik, hogy sokan elkezdenek azon gondolkodni, hogy „jó, akkor ezt meg lehet csináltatni egy önkéntessel”.
Sokat szoktunk önkénteskedni Nógrádban, kis falvakban. Játszóházon át a pataktisztításig és a kerítésfestésig mindent csinálunk. Ott sokszor szembesülünk azzal, hogy „ ez a közmunkások feladata, miért vesszük el tőlük a munkát”? Még nincs igazán helyre téve a fogalom. Viszont ha elmagyarázod, akkor meg szokták érteni, hogy ez nem ingyenmunka, az önkéntes szívesen teszi, vagy tanul belőle, senkitől nem vesz el munkát, hanem inkább hozzátesz mások munkájához.
Az önkéntesek nagyon sokféle motivációval jönnek. Körülöttünk inkább olyanok vannak, akik tanulni szeretnének. Nem annyira a „hozzunk áldozatot a társadalomért” önkéntesek, hanem inkább szakmai tapasztalatot, értelmes időtöltést keresnek, és ezt a két-három év itt töltött idő alatt meg is kapják. Inkább a gyakornoksághoz közelítenek a mi programjaink.

- Hol szoktatok önkénteskedni?
-Az egyik programunk, a KEKSZ , a Karinthy Frigyes Gimnáziumban zajlik. A diákok körülnéznek a környezetükben, feltérképezik, szerintük mire van szükség, megterveznek és megvalósítanak egy miniprojektet a helyzet megoldására. arra, hogyan oldjuk meg a helyzetet. Mi ebben mentorálással támogatjuk őket. Tavaly pl. egy csapat középiskolás azt találta ki, hogy játékot gyűjtenek egy óvodának.
A másik verzió, hogy valaki szeretne önkénteskedni, de nem nagyon tudja, hogy mit. Esetleg kipróbálna több területet. Számukra vannak olyan programjaink, amelyekbe be lehet szállni. Egyik hétvégén kutyát sétáltathat egy menhelyen, a másikon vakoknak segíthet futni, vagy kórházban játszhat gyerekekkel, és így lassan rájön, hogy mi az, amit szívesen csinál.



- Nem nyomasztó, hogy nem tudsz mindenhol segíteni?
- Nem, mert annyira leköt az, amit épp csinálunk, hogy elég azzal foglalkozni.
Nem lehet úgy nekimenni, hogy az egész világot meg akarom váltani.
Nógrádba úgy kerültünk, hogy éveken át ott tartottunk táborokat, és egyszer csak azt vettük észre, hogy részei lettünk a közösségnek. Elhatároztuk, hogy minden ottani programunkban lesz 2-3 nap, amikor teszünk valamit a környező falvakért. Hollókőn kezdtünk, a szomszéd falvakkal folytattuk, mára már a környékről is jönnek fiatalok a programokra.

- Mi tesz valakit jó önkéntessé?
- Nem árt, ha tudja, hogy ő mit szeretne ettől az egésztől kapni, miért csinálja. Mert élvezi, vagy tanulni akar. Szerintem ezek töltik fel az önkéntest.
Nem volt még olyan nálunk, hogy valaki eljött, és rájött, hogy ez nem neki való, mert nem egy életre kötelezed el magad, hanem egy programra. Azt általában mindenki végigcsinálja. Minden programra felkészítjük őket, utána pedig feldolgozzuk és beszélgetünk, és ezalatt megfogalmazza, hogy mit kapott. Ha azt fogalmazza meg magának, hogy neki ez nem való, akkor az is egy tanulság, mert legalább kipróbálta. Lehet, hogy ez alapján egy másik típusú programra megy legközelebb, de nem hagyjuk lógni a levegőben. Igyekszünk úgy bánni egy önkéntessel, mintha pénzért dolgozna. Beszélgetünk velük, irányítjuk őket, tehát van a bánásmód mögött egy HR-es szemlélet.

- Hol lehet hasznosítani az itt szerzett tapasztalatokat?
- Például a munkába álláskor, mert az az iskolától egy nagyon eltérő helyzet. Egy munkahelyen, egy csapatban például nem csak veled azonos korú és nemű emberek vannak, ellentétben az iskolával, ahol sokkal homogénebb a csapat. Különböző korú és hátterű emberekkel együtt dolgozni, kommunikálni, létezni – ezek nagyon átfogó kompetenciák, de erre az iskola nem mindig készít fel. A fiatalok munkába álláshoz szükséges készségei pl. sokat fejlődnek a mi programjainkon.

- Mi annak az oka, hogy erre külön szervezetek kellenek ?
- Úgy gondolom, hogy sok irreleváns dolgot tanulunk az iskolában, ráadásul minimális a gyakorlat, és nem tudom, miért. Talán azért, mert egy ennyire berögzült rendszert nehéz megváltoztatni.

- Mik az egyesület konkrét céljai?
- Pontosan meghatározzuk, hogy hány képzést, programot, ifjúsági cserét szervezünk, ahogy azt is, hogy hány fiatalt szeretnénk elérni, és ennek hány százaléka hátrányos helyzetű.

- Ennek tükrében eredményes az egyesület?
- Igen. Az elmúlt években ugrásszerűen növekedtünk.Továbbra is ugyanannyi fiatalt szeretnénk megmozgatni, de több olyat, aki nem egy, hanem több programon is részt vesz, vagy hosszabb távon van velünk, aki látja a fejlődési utat abban, hogy velünk dolgozik.

- Milyen projektjeitek vannak most?
- Az iskolai közösségi önkéntességet két másik iskolában is elkezdjük. Segítjük az iskolákat abban, hogy magukra szabva tudják kialakítani a programot. Ebben a nálunk dolgozó külföldi önkéntesek is segítik az iskolákat. Mi is küldünk külföldre fiatalokat az Európai Önkéntes Szolgálat keretében. 10-15 önkéntesünk van most szerteszét a világban. Önkéntes táborokat is szervezünk, ami kicsit más formája az önkéntességnek, de egy nagyon nagy élmény nemzetközi csapatban hasznos dolgot tenni. Idén nyáron a világ minden tájáról jöttek hozzánk fiatalok, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, európai országokból, akik Nógrádban játszóházakat tartottak hátrányos helyzetű gyerekeknek.

- Miből tartja fenn magát az egyesület?
- Az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programjának keretében támogatást kaphatnak az ifjúsági szervezetek. Harminc országban vannak partnereink, és sok a nemzetközi programunk, ezért három éven át kapunk tőlük működési támogatást. Egyébként nem jellemző, hogy magyar forrásból egy civil szervezet jelentős támogatást kapjon, hogy irodája, alkalmazottai legyenek. Ha szeretnék 50 fiatalt megismertetni az önkéntességgel, előbb tudom őket ötösével elküldeni nemzetközi programokra, mint elérni azt, hogy ők együtt részt vegyenek itthon egy kéthetes programon. Sok ember van, aki szeretne ezen változtatni, de ez egy lassú folyamat.

- Miért fontos az egyesület neked?
- Szerintem a civil szervezet az a forma, amiben az ember leginkább megvalósíthatja, amit akar. Ha nem lennének jók a programjaink, vagy nem lenne rájuk szükség, nem lennének résztvevőink vagy nem nyernének a pályázataink. Véletlenszerűen nem lehet pályázatot nyerni. Szakmai és társadalmi oldalról is kapjuk a visszajelzéseket – a fiatalok ebben elég őszinték. Hazamennek, ha nem jó.

- Hogy kerültél ebbe bele?
- Az iskolában egy idő után azt vettem észre, hogy nem az az általános megközelítés, ahogy én bánok a diákokkal. Utána az életem is úgy alakult, hogy döntenem kellett, tanítani akarok, vagy valami mást, és én ezt választottam. Ez sokkal inkább ébren tart –mindig újat kell kitalálni a különböző csoportoknak. Az iskolában ugyanazt ismétled végig, az emberi részére pedig sem idő nincs, sem pénz. Nagy-Britanniában elég sokat láttam, hogy működnek ifjúsági intézmények, klubok, és nagyon a magaménak éreztem őket. Beletanultam, és elkezdtem.

- Van valamilyen meghatározó élményed az egyesülettel kapcsolatban?
- Az összes az – egyet nem tudnék kiemelni. Azok az emberek, akik most velem vezetik az egyesületet, már mind olyanok, akik annak idején részt vettek a programjaikon. Eljöttek, megtetszett nekik, és itt maradtak. Arra a szintre, amin most van az egyesület, már velük együtt jutottunk el. Ezt a fiatalok maguknak csinálják, én már csak a szakmai vezetést, de már nélkülem is működne. És ez egy jó érzés.

- Mit tanácsolnál annak, aki fél ebbe belevágni?
- Azt, hogy ki kell próbálni, hogy legalább elképzelése legyen róla. Nem csak önkéntes programjaink vannak, vannak táborok, fejlesztő- és önismereti tréningek, nagyon széles kört fedünk le. Ha valaki eljön, és beszélgetünk arról, hogy mit szeretne, mire van szüksége, akkor elég nagy valószínűséggel találunk neki olyan programot, ami jó. Ha nem, akkor el tudjuk irányítani máshova.

- Sok ilyen szervezet van?
- Sok. Csak még mindig nem elég. Sokkal több fiatal van, akihez így sem érünk el. Ijesztő, hogy sok szervezet van, akik nagyon sokat dolgoznak, mégis csak egy kis százalékot érünk el. Úgy éljük meg, hogy annyi fiatalhoz jutunk el, amennyihez ennyi munkával lehet, de ez még mindig nagyon kevés.

- Ezek szerint sok fiatal van, akinek segíteni kell.
- Azt nem gondolom, hogy segíteni kell nekik, csak jó, ha tudják, milyen lehetőségeik vannak. Majd ők eldöntik, hogy kell-e nekik segítség.

- És akinek nincs lehetősége?
- Olyan nincs, hogy nincs lehetősége, maximum úgy van beállítva. Ha nem tudsz róla, akkor tényleg azt hiszed, hogy nincs. Amíg valami nem kerül a látókörödbe, akkor a hiányát sem fogod észrevenni. El sem fogod tudni dönteni, hogy kell-e vagy sem. Ezért akarjuk elérni ezeket a fiatalokat.

- Miért szoktunk le a közösségekről?
- Szerintem az előző korszakban kapott egy negatív ízt, amikor kötelező volt építőtáborokba járni, és ami hosszú távon megmaradt a társadalomban. Itt az ideje, hogy más képet adjunk erről.

- Miért evidencia, hogy ami kötelező, az rossz?
- Nem tudom, de ez a magyar ember szemében valamiért így van. Az önkéntességet nem lehet kötelezővé tenni, mert épp a lényege veszik el. A programjainkra az jön, aki akar, nem válogatunk. Nem szoktunk nemet mondani senkinek, csak akkor, ha épp nincs már hely oda, ahova jelentkezett.
A programokon belül nyilván vannak alapszabályok, amiket be kell tartania egy közösségnek, ha együtt él egy ideig, de azok már a saját szabályaik, amiket általában be is tartanak

- A média szokott érdeklődni?
- Nem nagyon. Számunkra is az egyik legnagyobb kihívás széles kör számára, közérthetően és vonzóan megfogalmazni, hogy mit csinálunk, és hogy bizonyos társadalmi csoportokat elérjünk. Azt hiszem, ez az egész civil szféra egyik legnagyobb kihívása.

- Hogy viszonyulnak egymáshoz a szervezetek?
- Mindenhogyan. Vannak olyanok, akikkel partnerek vagyunk, együtt dolgozunk, vannak, akiktől tanulni tudunk. Mi nem vagyunk versenyző típusú szervezet, de nyilván van itt is verseny, mert kevés a pályázati pénz. Én azt gondolom, hogy hatalmas a lefedetlen rész, és bőven van mit csinálnia a civil szervezeteknek. Mi az együttműködésre törekszünk, mert luxus lenne nem együttműködni.

További információ az Egyesek Ifjúsági Egyesületről:
www.egyesek.hu
http://issuu.com/egyesek/docs/egyesek_eletmuhely