George Clooney sajnos tényleg olyan tökéletes, amilyennek látszik - ez ma este 21.30-tól ismét kiderül az m1-en.
Míg megvitattuk, Pesten vagy Budán mérik-e a jobb paprikáscsirkét, el nem mozdult mellőle Stacey Kleiber, az új izmos szőke cicamica, aki persze nem hiszi el, hogy maximum két évre szól a mandátuma, mert az a nő még nem született meg, akit George feleségül akarna venni. Clooney-t ebben az évben két filmben is láthatja a világ (Március idusa és Leszármazottak), és mivel már mindkettőt láttam, nyugodtan mondhatom, érdemes szurkolni, hogy újabb díjakkal szaporítsa hatalmas sikerét, melynek egyik oszlopos eleme a Michael Clayton, amelyet az m1-en láthatnak október 9-én, vasárnap, 21:30-tól.
- George, négy éve túl vagy ezen a filmen, de még ma is aktuális, hogy megkérdezzem, mennyire vagy jó válságkezelő?
- Konkrétan vagy általában? Kicsiben vagy nagyban? OK, maradok a szakmánál. Mikor kezdő koromban belecsöppentem egy tévésorozatba, rögtön levettem, ha egy jelenet csuklott, és magamtól javítottam a szöveget. Sokszor előfordult, sokat tanultam belőle. Hogy az életben hogy kezelem a válságokat? Jól. Nagyon jól. Olyan jól, hogy legtöbbször én vagyok az, aki kihúzza a többieket a csávából. A haveri körben is, a stúdiókkal is. És tudod mit? Élvezem. Bírom csinálni. Jó azzal belépni egy szobába, hogy fiúk, mi a gubanc? Nyugi, tekerjétek le magatokat, mindenre van megoldás. Ebben nagyon jó vagyok.
- A baráti körödben is? És a csajokkal is?
A haverjaim legalábbis ezt mondják. A csajokkal meg... kivéve a saját ügyeimet. Másoknak remekül megoldom a romantikus gubancát, sőt, különös érzékem van hozzá, csak ne rólam legyen szó... Jó vagyok benne, ja. Bár még sose tették fel nekem ezt a kérdést, és lehet, hogy előbb a haverokat kéne megkérdeznem...
- Folyton a barátaidra hivatkozol. Ennyire fontosak?
- Naná. Mit gondolsz, miért fizetem őket?
- Egyre több időt töltesz rendezéssel és producerkedéssel és kevesebbet a kamera előtt. Hogyan méricskéled ezt az arányt?
- A Michael Claytonban nem producer voltam, hanem executive producer, és ez hatalmas különbség. Producer akárki lehet, aki pénzt hoz a konyhára, és ettől egy kicsit fel is hígult ez a biznisz. Producernek egyébként általában azt nevezik, aki tető alá hozza, vagyis legyártja a filmet. Nekem ennél a filmnél az volt a dolgom, hogy addig babázzam a forgatókönyvet, amíg tökéletes nem lett, megvédjem a rendezőt, hogy ne csorbuljon a koncepciója, vagyis arra használjam a nevemet és a reputációmat, hogy ne sérüljön a film integritása, amiért egyébként egy vasat se kértem.
Ugyanis ha az ember ingyen csinálja, akkor nyugodtan kinyithatja a száját, és megmondhatja a magáét azoknak, akik a pénzt kezelik, nincs apelláta. Más káposzta, ha még én is rendezem és játszom is a filmben. Az tök nehéz és nagyon bonyolult, mert szét kell cincálni és abszolút külön kell kezelni ezeket a feladatokat. Egyik nem folyhat bele a másikba. És mint rendező nem könnyű kívülről nézni magamat, mint színészt. De szeretem, különben nem csinálnám.
- Michael Clayton egy 45 éves ügyvéd, aki úgy érzi, nem tett meg mindent, amit kellett volna, és valami hiányzik az életéből. Soha nincsenek hasonló kétségeid?
- Óh, én még sehol sem vagyok, semmit nem tettem le az asztalra. Jól van na, félre a viccet, ha valaki úgy érzi, hogy mindent megtett, vagy majdnem mindent, akassza a kalapját a szögre. Komolyan mondom, hogy sehol nem vagyok még. Viszont nagyon sok minden van előttem. És nemcsak filmes vonatkozásban akarom magam beleártani a dolgokba. Szóval ez csak a kezdet. Várd ki a végét...
- Rendezni akarok, írogatok és piszokul élvezem mind a kettőt. Biztos, mert jól érzem magam a bőrömben, és mert jól fogadják, amit csinálok. Szeretem is, meg is veszik, mi kell még? A rendezés meg az írás sokkal kreatívabb műfaj, mint a színészet. Meg aztán, ahogy az ember öregszik, rájön, hogy jobb, ha több lábon áll, meg arra is, hogy vannak ezen a földön olyanok, akik nem tudnak magukról gondoskodni, te viszont abban a helyzetben vagy, hogy fel tudod rájuk hívni a figyelmet...
Ezek izgatnak most. És nagyon sok a fehér folt, van mit csinálnom, mert jóformán még hozzá se kezdtem.
- Beszéljünk egy kicsit az ügyvédekről, miután a Michael Claytonban ügyvédet játszol. Elég ügyvédet ismersz, magad is használod őket. Mennyire tartod etikus embereknek az ügyvédeket és kiről mintáztad a figurát?
- Jó kérdés, mármint az ügyvédi etika, mert kétélű fegyver.
Nekem ügynököm van, nem ügyvéd intézi a szerződéseimet. Az ügyvédekkel hál’istennek csak polgárjogi ügyekben hoz össze a sors, mikor Afrikával dolgozom meg másutt. Engem azok az ügyvédek nyűgöznek le, akik számomra védhetetlen ügyeket vállalnak be, és nemcsak jogi, hanem morális szempontból. Ezeket nem igazán értem. Alacsonyabb szinten csak olyan jogászokkal volt dolgom, akikkel a stúdiókban kellett egyezkednem.
- A Michael Clayton a vállalati korrupcióról szól. Volt a számodra meglepő eleme?
- Annak a nemzedéknek vagyok a tagja, amelyik folyton megkérdőjelezte bizonyos kormányok és üzleti vállalkozások stratégiáját. Ez a véremben van. Semmit nem veszek készpénznek, semmiben sem bízom úgy, hogy nem jártam körül. A Watergate ügyben kulminált ez a gyanakvás, és ehhez szervesen kötődik, hogy semelyik kormányt, de még a kémelhárításunkat sem fogadom el kérdőjelek nélkül.
Amerika sok-sok évig ringatta magát boldog tudatlanságban és csukott szemmel, aztán jött szeptember 11-e és arra döbbentünk rá, hogy a saját kis családunkon kívül az emberiség nagy családjához tartozunk. Nem akarom piszkálni a multikat meg a nagyvállalatokat, mert mindannyian ezeknek dolgozunk, én is. De nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hogy ezeket mind tiszta fejű és tiszta lelkű emberek irányítják.
- Mintha kicsit szétszórnád az energiáidat, nem? Mi a célod az életben?
- Mi más lenne, mint hogy megnősüljek, családot alapítsak..
- Viccelsz?
- Igen. Boldog vagyok úgy, ahogy vagyok. Haverok közt, jó nagy családban, aminek van apraja, nagyja, és csak az jár a fejemben, hogy ember tervez, isten végez, tehát semmi értelme terveket szőni, mert úgyis mindig minden másképp alakul. Úgy kell alakítani, hogy mindenki jól járjon, én is, a barátaim is, a család is. Nincsenek terveim. Tényleg. És az anyukám köszöni, megvan unokák nélkül. Biztos még túl fiatalnak érzi magát a nagymamaságra.
- Mindenki tudja, mekkora mókamester vagy, tehát fordítsuk komolyra.
- Hogy mi az életcélom? Az, ami mindenki másnak, hogy mielőtt feldobja a talpát, csináljon valami értelmeset, amitől jobb világot hagy maga mögött, mint amilyenbe beleszületett. Mivel sajnos úgy gondolom, hogy a világ csak romlott azóta, mióta kibújtam az anyám hasából, elég magas labdát kaptam, hogy javítsak a dolgokon, de ettől nem vesztem el a kedvem. Olyan filmeket akarok csinálni, amiknek értelme van. Ez nem blabla, halálosan komolyan mondom. Csináltam olyan filmet, nem is egyet, aminek nem volt sok teteje, de annak is megvolt a maga idejében a maga oka.
Sokan azért vállalnak gyereket, mert úgy érzik, attól válnak halhatatlanná, amire megtanítják a srácokat, hogy vigyék tovább a stafétabotot. Én meg úgy vagyok vele, hogy ezt a filmjeimmel akarom elérni. A filmjeimben akarom elmondani a világnak mindazt, ami majd itt marad utánam, ezért olyan projektek után kajtatok, amivel ezt megtehetem. Értelmes dolgokról akarok beszélni. A másik dolog meg az, hogy apám mindig azt hajtogatta, segíts fiam azokon, akik nem tudnak magukon segíteni, mert ezen mérik az igazi emberséget. És igaza van.
- Beszélhetünk egy kicsit a nőkről is? Híresen jó a modorod, amikor újságírókkal találkozol. Ugyanilyen udvarias, figyelmes és kedves vagy az üzleti életben és a nőkkel is?
- Az aranyszabály az, hogy mindig azt kapod vissza, ahogy másokkal bánsz. A politikában is, a szakmában is, a magánéletben is. Romlik a modorunk, talán mert a kedvünk is romlik, ami elég nagy baj. Már magunk se vesszük észre, milyen negatívak vagyunk, mikor azzal hellózunk oda valakinek, hogy mi történt, hogy így megöregedtél, vagy milyen pocsék volt a legutóbbi filmed. Mostanában még a nők is csak azzal találnak meg, hogy miért nem festem a hajam, miért van rajtam pár kilóval több a kelleténél.
Az én helyzetemben az ember hamar megtanulja, hogy rinocérosz bőr nélkül nem megy, de azért sajog a szívem azért a régi világért, amikor udvariasak és kedvesek voltunk egymáshoz. Sokat forgok emberek között Darfur miatt is, más ügyekben is, sokszor kell tárgyalnom olyanokkal, akikkel a világon semmiben nem értek egyet, mégse vágom a képükbe, hogy arrogánsak vagy ostobák, sőt, még meg is köszönöm, hogy leültek velem tárgyalni, mert az udvariassággal és a kedvességgel sokkal tovább érsz, mintha undok vagy, mint a pokróc. De bánt ez az amerikai trend, hogy alaposan eldurvultunk.
- Utolsó kérdés: szerinted Michael Clayton milyen amerikai?
Semmi esetre sem tipikus. Olyan fickó, aki megtanult lavírozni és egész életében ezt csinálta, aztán egy szép nap felébredt, hogy valami mégse stimmel. Fordítsunk rajta egyet, mondta, és nem azért, hogy megdicsőüljön, hanem azért, hogy kiigazítson egy igazságtalanságot. Ami pedig az saját morális glóriáját illeti, az a jutalom, hogy a gyereke szemébe tud nézni, mert nem azért csinálta, amit csinál, hogy lehúzza a magáét anyagilag.
Össztársadalmi méretekben az amerikaiak sok marhaságot követtek el, politikailag is csináltunk hatalmas szarvashibákat, de abban verhetetlenek vagyunk, hogy amikor helyzet van, tudunk korrigálni. Nem kapkodjuk el, de ha leesik a tantusz, megértjük, a világ nem Amerikával kezdődik és nem is Amerikával fejeződik be, mi csak egy pici része vagyunk egy nagy-nagy globális családnak. És ez így is van rendjén.
Forrás: Hirado.hu
