Van, akinek anélkül el sem kezdődik a napja, van, aki tejjel, sok cukorral, mások meg feketén szeretik. De nagyjából ezzel ki is merül tudományunk a kávéról. A fekete leves című kiállítás arra vállalkozott, hogy bevezessen minket a gőzölgő ital rejtelmeibe. Végigvezet minket a kávé történelmén, a kávéfőzés módozatain, majd egy kávézóba is meginvitál.

Megfőzzük, megisszuk. Ennyi? De hogy jutott el a kávécserje bogyója a főzőedényig? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbál meg választ adni a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum közös kiállítása, a Fekete leves. Az utazó kiállítás – amely január 9-éig a Marosvásárhelyi Vár Történelmi és Régészeti Múzeumában pihen – nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy a kávézás történetének egészét bemutassa.

Hogy születik tárlat a kávéról?

A kiállítás kurátora, Saly Noémi elmondta, egy magángyűjtő házaspárral találkoztak, akikről kiderült, hogy több száz kávéfőzőjük van. Az ő gyűjteményük kiegészítve a Vendéglátóipari Múzeumban található kávézással kapcsolatos tárgyakkal adta meg a tárlat alapját. A kisebb, nagyobb kávéfőzésre alkalmas tárgyak között két török korból való kávéfőző is van, Saly Noémi szerint ezek a tárlat legrégibb darabjai, amelyekből valószínűleg a hódító törökök is kávéztak. Márpedig mi, magyarok, akkortájt ismerkedtünk ezzel a szenvedéllyel.


A több tematikus egységből álló kiállítás elején a kávé növénnyel ismerkedhetünk, élettana, botanikája, gazdasági földrajza tárul elénk, de egy icipici kávébabot is megtekinthetünk a múzeum ablakában, amely kibírta a csíki telet, így remélhetőleg a marosvásárhelyivel sem lesz nagyobb gondja. Közben megismerhetjük a kávébab útját a szürettől a pörkölésen át a csészéig, megtudhatjuk, hol mennyit termelnek, de statisztikai adatokkal is gazdagodhatunk a világ kávéfogyasztásáról.

Isteni küldemény, vagy a kecskék fedezték fel?

Aki pedig arra, kíváncsi, hogy mikor és hol találták fel először a gőzölgő feketét, az két különböző legenda magyarázatát is „ízlelgetheti”. Az egyik szerint elcsigázott etióp pásztorok kopogtattak egy kolostor kapuján, és a szúfi szerzetesek segítségéért könyörögtek. „Napok óta egy szemhunyást sem alszunk, mert ezek az átkozott kecskék egész éjjel mekegnek és táncolnak a karámban” − panaszkodtak. A bölcs szúfik kimentek a terepre, megvizsgálni, mit ettek a kecskék. A begyűjtött növényekből főzetet készítettek, kóstolgatták. És lám, az egyik bogyó magjától ők sem tudtak aludni! Micsoda remek segítség az éjszakai virrasztáshoz, imához, elmélkedéshez… S mivel a szúfi közösségeket világiak is látogatták, az ital áldásainak hamar híre ment. Hogy mindez mikor történhetett, s így volt-e valóban, nem tudni. De annyi biztos, hogy hogy Avicenna, arab filozófus és orvos már i. sz. 1000-ben gyógyszerként említette és használta a kávét.

Egy másik legenda szerint a varázslatos nedűt maga Allah küldte Gábriel arkangyallal nagybeteg prófétájának, Mohamednek. A próféta úgy helyrejött tőle, hogy még aznap 40 lovagot vetett ki a nyeregből, és 40 asszonyt röpített a hetedik mennyországba! Ő adta az italnak a „quawa” nevet, amely azután − a helyi nyelvekhez idomulva − az egész világon elterjedt. Hogy melyik igaz, talán sosem tudjuk meg, a tárlatvezető azonban biztos abban, hogy az utóbbit a kávékereskedők találták ki portékájuk könnyebb értékesítése reményében.


A török kávétól az ipari kávégépekig

A kávéfőzésbe is belekóstolhatunk a tárlaton. Gondolhatjuk, hogy minden eszpresszók anyja a török kávé volt, vagyis az az eljárás, amelynek során a lisztfinomságú kávéőrleményt felforralják vízben, majd széttöltik a csészékbe. A méregdrága kávéból azonban nem lehetett sokáig ilyen pazarló módon főzni, a cél az volt, hogy minél kevesebb kávéból, mégis jó italt főzni. Jean-Baptiste de Belloy Párizs érseke volt az első, aki egy ilyen célszerű építményt kigondolt. A perkoláció, azaz az átszivárgás során a forró víz lassan hatol át a kávéőrleményen, és közben kioldja az íz- és aromaanyagokat. Tehát minden mai kávéfőző őse két egymás fölé rakott edény, aztán jött a karlsbadi kanna eleinte porcelánból, majd „törésbiztos” zománcozott fémből. Azt követte Melitta örökbecsű találmánya, az első szűrőpapír-betétes kávéfőző. Később jöttek a gépek: a perkoláció továbbfejlesztett változatánál a forró víz és/vagy gőz nyomás segítségével préselődik át a kávéőrleményen. A gyűjteményben megtaláljuk a még sok háztartásban használatos kotyogót, vagy a karos eszpresszó gépet is. Az eszpresszó típusú gépeket először a vendéglátóipar kiszolgálására tervezték és gyártották, a háztartási méretű gépek ezek – megfelelően átalakított – mintájára később terjedtek el. De találunk olyan darabokat is, amelyek nem a múltunkat, hanem a jövőnket képezik – egyelőre legalábbis, mert roppant sokba kerülnek.

Ha megjegyeztük a kávé történetét, áttanulmányoztuk a több száz kisebb nagyobb kávéfőzőt, illetve megcsodáltuk a kávés bélyegeket, valamint a 19. század eleji magyarországi reklámplakátokat, akkor betérhetünk egy kávéra a Maros Megyei Múzeum új kávézójába. A Fekete leves megnyitója ugyanis egy kávéház avatása is volt egyben, a Marosvásárhelyi Vár Történelmi és Régészeti Múzeumába ezentúl bárki betérhet egy feketére.