Az igazi oktatás belső gazdagsággal ajándékoz meg. A primitív oktatás olyan világra készít fel, ahol mindenki mindenkinek vetélytársa.
Meghökkentő következtetést von le William Damon, a Stanford tanára a Hoover Intézet honlapján: a tehetségnek iskolán kívül van a helye! Megállapítása mellett azzal érvel, hogy lám, Steve Jobs, az Apple nemrég elhunyt alapítója kimaradt az egyetemről, és fel sem merült benne, hogy diplomát szerezzen.
,,A mai oktatási modell közepette a legtöbb, amit egy jövendő vállalkozó érdekében elvárhatunk az, hogy hagyják őket az iskolából maradni" - hökkent meg Damon. Aki arra is hivatkozhat, hogy amikor az Apple-gurut a Stanford Egyetem díszdoktorává avatták, ő volt a ceremóniamester, így fültanúja lehetett, amikor Jobs megvallotta, egyáltalán nem látta értelmét egyetemre járni, ehelyett eljárt egy kalligráfiai kurzusra, amelyen kíváncsiságból és kedvtelésből megismerkedett a betűtípusokkal és a tördeléssel. Amikor az Apple-t kifejlesztette, az oly fontos formai elemeket arra építette, amit ezen a tanfolyamon tanult.
Damon hangsúlyozza, hogy a mai oktatásból éppen az tűnt el, ami a lényege: a kíváncsiság és kedvtelés. És eltűnik a hasznosítható tudás eme két feltétele már a középiskolában. Damon leírja, mint igyekszik lázasan a XII. osztályban javítani az átlagán, hogy jobb egyetemre iratkozhasson be.
A zene, a képzőművészet, a színház vagy az új média kiszorult a tantervből, melynek a hirdetett célja az elhelyezkedés esélyének növelése. Az eredmény pedig siralmas: a szakbarbár, műveletlen, humánumától és érdeklődésétől megfosztott félember.
,,Minden egyes Steve Jobsra, aki megtalálja a maga útját az iskolán kívül, több tucat olyan fiatal esik, aki hiába kutatja az önmegvalósítás lehetőségét és elkallódik" - írja Damon.
S ezért az oktatási rendszer (is) a felelős, mert a kóválygó fiatalok eligazítása az iskola feladata. Az Egyesült Államokban és Romániában is. Mert csak kevesen vannak, akik elmondhatják: No school: good Jobs! (Iskola nélkül jobb Jobs, azaz munkahely.)
Hol rontjuk akkor el?
,,Nincs tanár, aki meg volna elégedve a térrel, melyet tantárgya az iskola keretében elfoglal, az óraszámmal, mely rendelkezésére áll." Ezt a gondolatot akár napjainkban is papírra vethette volna Kármán Mór, aki a tantervi tér és idő ,,örök" problémáját 1874-ben kelt tanulmányában elemezte.
A téma máig nem veszített aktualitásából, a tananyag kiválasztásának és elrendezésének kérdése folyamatosan napirenden van. A megnövekedett iskolai terhelésnek egyik oka az, hogy folyamatosan bővülnek az ismeretek, amelyeket valamilyen módon el kell helyezni az oktatásban, amely azonban a lexikális ismeretekre épül. Ezért egyre több az az adatmennyiség, amelyet a diáknak be kellene magolnia. Igaz, ez a jelenség sem újkeletű. Erényi Gusztáv már megírta a Nyugatban:
,,Ezelőtt még hatott az a tetszetős, kényelmes jelszó, hogy az iskola főfeladata a tudás terjesztése. Ma baj van a >>tudás<< körül. A gondolkodó, tépelődő pedagógus nem szabadulhat az elől a benyomás elől, hogy válaszúthoz értünk.
A tananyaghalmozás, a lexikális, kompendiumos, agyfejlesztő regulákon és képleteken alapuló tudás elérkezett teljesítő képességének végső határához."
Megjelent 1936-ban! Azóta hiába van évente új nekilendülés, új perspektíva, új elvi keret, romlott a diákok tudásszintje. Szinte mindenki olvas, de az olvasás-értés szintje alacsonyabb, mint harminc évvel ezelőtt. A ,,kemény munkának" az eredménye, hogy egyre több a funkcionális analfabéta!
A lexikális tudásnál fontosabb lenne az érzelmi intelligencia fejlesztése, hiszen a jövő munkahelyein főszempont lesz a problémamegoldó képesség, az alkotókedv, az együttműködési képesség, az önbizalom és a dönteni tudás.
Az igazi oktatás belső gazdagsággal ajándékoz meg. A primitív oktatás olyan világra készít fel, ahol mindenki mindenkinek vetélytársa, ellensége.
Boldog, ki nem éri meg...
