A többnemzetiségű Városról többnyire csak németül írtak, ha magyar író vallott róla, lesújtó volt a véleménye. Most szép vallomást olvastam magyarul Brassóról, szerzője emigráns, aki huszonöt éve vándorolt ki Izraelbe.

Nem értette a szórványmagyarság lelkiállapotát a többségi nemzeti reflexeken edződött Németh László, aki 1935-ben Brassóba látogatott! (Annyira hiányzott belőle az empátia, mint a ma tömbben élők többségéből.)

Az író a Cenk alatti magyarokban a kisebbségi idegbaj három megnyilvánulását vélte felfedezni. Három típusát írta le a szórványban élő embernek.

A legszerencsétlenebbet: a dohogót, aki minden sérelmet számon tart, tudja, hogy hol hány iskolát zártak be, melyik színmagyar faluban építettek ortodox templomot, aki szinte örül az újabb és újabb igazságtalanságnak, s a sérelmét azért növeszti apokaliptikussá, hogy ne lásson lehetőséget arra, amire nincsen ereje.


Aztán a lojálist, a hatalom támaszát, aki szereti elfordítani tekintetét arról, amire a dohogó dühösen rátapad, és minden kis többségi gesztusban vagy pesti vállveregetésben a megdicsőítő élet felkínált lehetőségét látja.

Végül a legférfiasabbat: a szervezőt, aki szerint, ha fenn akarunk maradni, az anyagi létünket kell rendezni, a gazdasági függetlenségben majd fészket talál a szellem is. Ő az, aki hősnek képzeli magát, mondja Németh László, de hozzáfűzi, minden kisebbségi hősiesség valójában neurózis.

Ezeknek a kisebbségi embertípusoknak az ismertetése után a nemzeti író levonja a szomorú konzekvenciát: a brassói magyarságnak nincs komoly hadrendje, amelybe beállni férfipróba, egy nagy eszme sem fut szét a körében.

Németh László szerencsére tévedett, akárcsak korábban Herder. Férfipróbává vált az 1935 óta eltelt időszak, s ugyan a dohogók, a lojálisok és a szervezők ma is enyhe neurózisban rajzolják - a megmaradás-értékteremtés eszméjétől hajtva - a jövőt Brassóban, hitük miatt kevésbé önpusztító az idegbajuk, mint a kiábrándult többségieké.

A Korona városáról pedig végre megszületett egy szép és igaz vallomás. Wertzberger Péter könyve a napokban látott nyomdafestéket. A történet - Paracelsus, az orvos látogatása - csak ürügy, a könyv főszereplője Brassó: az interkulturális város, ahol a legkülönfélébb nemzet műveltségének együtt- és egymásra hatásából már a középkor végén megszületett - sajnos a múlt század negyvenes éveiben megroggyant - az a társadalom, amelyhez hasonlót Svájcban találunk, s amelyről a mai Unió hívei csak álmodnak.

Álmukban néha az idősebb brassóiaknak is megjelenik...