Az egyik híres angol nyelvkönyv első mondata a következő: My taylor is rich, magyarán "a szabóm gazdag ember". Manapság azonban a képkereskedőm vált azzá - írta a Frieze folyóirat közé csoportosult galériákról és art-dealerekről szóló cikkében a párizsi Le Monde, az októberi Frieze-hét példátlan sikerét kommentálva.
Damien Hirst
A folyóiratot nem a szalonok befutott kereskedői hozták létre, hanem fiatalok, és 2003 óta rendszeresen megtartott művészeti vásárukat már eleve Frieze-hétnek nevezik. Az ebben a keretben idén eladásra kínált alkotások értékét a Bloomberg gazdasági ügynökség a Hiscox biztosító által szolgáltatott adatok alapján 319 millió fontsterlingre vagy kereken 500 millió dollárra (107 milliárd forint) becsülte - magán a vásáron 350 millió dollár értékű mű került forgalomba, az ahhoz kapcsolódó árverések forgalma több mint 88 millió dollár volt, a többi a rendezvényhez kapcsolódó további eladások összege.
A Frieze sikerének értékét csak növeli, hogy ugyanakkor a britek súlyos gazdasági válságon mennek át, számos szektort sújtanak megszorítások, elbocsátások, a múzeumoktól elvonták a lottóbevételeket (azok most az olimpiai játékokat pénzelik), az állami támogatások 15 százalékkal csökkentek, a múzeumokban kisebb létszámra jut pénz, csökkentik a nyitvatartási időt és lemondanak bizonyos kiállításokról.
Mégis, Jay Jopling londoni galériás ezt a pillanatot választotta ki minden idők legnagyobb, 5400 négyzetméteres kiállítási terének felavatására. A dizájn-múzeum és a Tate Modern közelében lévő helyiség a központi eleme az új hálózatnak, amelyhez két londoni és hamarosan egy hongkongi üzlet is tartozik. Rossz nyelvek szerint mindez arra szolgál a kereskedő számára, hogy Damien Hirst méregdrága és eladatlan alkotásait tárolni tudja, de ezt cáfolni látszik, hogy Jopling létesítményében könyvtár és archívum is működik, ezek ígérete szerint nyitva állnak majd a kutatók előtt, és egy 60 személy befogadására alkalmas auditóriuma is lesz.
A Pillips de Pury & Cie eladóházban, amely a luxusiparban meggazdagodott orosz pénzmágnások tulajdona, óriási sikere volt a fiatal Walead Beshty (1976) és Jacob Kassay (1984) műveinek. Simon de Pury, az egyik galerista azt hangoztatta, hogy manapság olyan magánszemélyek hozzák létre a legszebb kiállítóhelyeket, mint a francia Pinault (Velencében), Bernard Arnault (Párizsban), Eli Broad Los Angelesben, Pincsuk Kijevben vagy Abramovics Szentpéterváron, Budi Tek Sanghajban. Valamennyien saját, korábban elképzelhetetlen méretű magánmúzeumukat szervezik. Kelet-Európában mindenfelé gyönyörű projektek valósultak meg, "Budapesten vagy Szófiában is csodás intézmények működnek", de nem szabad megfeledkezni az indiaiakról vagy a törökökről sem. Mindebben az a közös, hogy a szervezőknek jobbára Londonban van a rezidenciája és az üzletköre - mondta a francia lapnak a bennfentes Simon de Pury.
A leginkább figyelmet keltő alkotások sorában említette a Le Monde a Victoria Miro galéria bejáratánál kiállított nagy majmot, amely egy a feje fölé függesztett banán felé nyújtózott. Az Elmgreen & Dragst duó irónikus művének egyfajta ellenpárja Emmanuel Perotin műve, egy hullaházi fiók, benne letakart holttesttel, amelyből csak a pirosra lakkozott körmű női láb látszik, mellette egy átlátszó műanyagszatyorban a halott személyes holmija, egy bonyolult okostelefon, luxuscipők.
A német Christian Janowski az ipari tárgyakat rendeltetésüktől eltérő módon kiállító és ezzel alkotássá emelő Marcel Duchamp szellemi tanítványaként tízméteres luxus motorcsónakot árul, 500 ezer eurós gyári áron. Amennyiben a vevő ráfizet még 125 ezret, akkor a hajó művészeti alkotássá válik, méghozzá Christian néven, erről a művész szerzői igazolást ad. Az alkotó hasonló elv alapján tervezi következő művét: 68 méteres jacht lesz, amely 65 millió eurót ér, de Jankowski néven már 75 milliót kell majd kifizetni érte.
Forrás: MTI
