Olvasom Mihály román király születésnapján elmondott beszédét. Nem válok monarchistává, de a kelet-európai, posztszocialista köztársaságeszme még károsabbnak tűnik.
Az iskolában Petőfi versét tanultam: „Szivöknek minden porcikája rossz,/ Már anyja méhéből gazságot hoz,/ Vétek, gyalázat teljes élete,/ Szemétől a levegő fekete,/ S megromlik a föld, melyben elrohad/ Akasszátok föl a királyokat!”
Sokáig a királygyilkos francia forradalmat tartottam az újkor legjelentősebb változásának. Ma már nem. De azért monarchista nem lettem.
Románia Szocialista Köztársaság bukása után is csak a szocializmust tartottam az elvetendőnek. A kilencvenes években Arisztotelész Politikájában felvetett dilemmájára határozott volt a válaszom.
Vajon akkor kicsoda a megvesztegethetetlenebb – kérdi az ókori filozófus –: az egyedüli vezető vagy inkább azok, akik számra is többen vannak, és emellett jók is?
Nemde, hogy akik többen vannak! Nyilvánvaló volt akkor számomra, hogy a jövő a köztársaságé. Az a jövő a mai jelen…
A csapdát – noha ismerem működési mechanizmusát – én sem kerülhettem el. Arisztotelész Politikájából csak azt értettem meg, ami megerősítette meggyőződésemet. Ma már fontosnak tartom a görög gondolkodó közbeszúrását is: Igen, de akik többen vannak, pártoskodhatnak, míg az egyedülálló nem viszálykodhat.
A Román Köztársaság elöljáróinak pártoskodása – s az erdélyi magyar közösség vezetőinek pártosodása – a gazdasági, szellemi és erkölcsi nyomor felé taszította a vezetetteket. Erről beszélt az ország parlamentjében egy király.
A Nép Házának nevezett Parlamentben, ahova a demokrácia egyébként hálni jár, fontos beszédet mondott Mihály. Figyelmeztetett: a demokratikus intézményeket nem csak a törvények és az erkölcs vezérlik, hanem a kötelességtudat és a hozzáértés is, ezek jelentik a közélet alapelveit.
Románia Parlamentjében szokatlan eleganciával beszélt arról, hogy a demagógiának, a primitív önzésnek, a hatalomhoz való ragaszkodásnak és az önkénynek nincs helye a mai román intézményrendszerben. (Értsd: nem lenne helye…)
Mi lett volna, ha a kilencvenes évek elején Románia visszatér a monarchiához, amelyben a pártoskodók fölött egy művelt és erkölcsös államférfiú áll, és nem a pártoskodók élére áll egy dogmatikus, szektáns, viszálykeltő, félművelt pártpolitikus?
A történelem tiltott kérdése a mi lett volna, ha… Az egyetlen megfogalmazható válasz: Kelet-Európa a középkor alkonya óta mindig elpuskázza a nagy politikai lehetőségeket.
