Hiába hollywoodi sztár valaki, attól még lehet sekélyes az élete. Ezt dörgöli Sophia Coppola az orrunk alá, szerencsére csak másfél órában.
Ha ilyen hollywoodi sztárnak lenni, mint ahogy Sophia Coppola bemutatja (és ki tudná nála jobban?), akkor nem irigylem őket. Bár Johnny Marconak (Stephen Dorff) mindene megvan, amiről egy férfi csak álmodhat, úgy is mint fekete Ferrari, baromi jó csajok, luxus lakosztály, piálás a haverral, élete mégsem irigylésre méltó. Gondolkodnia nem is nagyon kell, Marge, az asszisztens időnként felhívja, és instruálja, hogy hol mit csináljon.A dolog egészen addig működik, míg meg nem jelenik Marco lánya, a 12 éves Cleo (Elle Fanning), akit anyja finoman átpasszolt exférjének, amíg ő elvonul gondolkodni. És itt kezdődik a valódi történet. Marco természetesen rájön, hogy élete sivár és nyomasztó, hogy eddig nem foglalkozott kiskamasz lányával, és igazából ő egy senki. Cleo által elkezdi magát másképp látni, és persze beindul az önmarcangolás, a telefonba zokogás az exnek, és a masszív önsajnálat.
Sophia Coppolának nem volt könnyű dolga. A Elveszett jelentés után kellett egy másik nagy durranást összehoznia, tudván, hogy mindenki azt figyeli, sikerül-e neki. Elárulom, nem. Bár a film kapott egy Arany Oroszlánt Velencében, ennek ellenére közelében sem jár az Elveszett jelentésnek.
A film nagyon lassan bontakozik ki, minden egyes történés hosszú - mondhatni vontatott -, mintha így akarná a rendező szájunkba rágni, hogy mit is látunk a vásznon. Coppola a kevesebb néha több iskola híveként szinte dokumentarista eszközöket használ, néha az az érzésünk, hogy megállt az idő, nincs drámai zene, csak a véget nem érő snittek. Bár a történet apa és lánya kapcsolatára fókuszál, nagyon sok szál nincs kidolgozva, és ez hiányossá teszi. Nem foglalkozik apróságokkal, nem derül ki, milyen volt eddig Marco és Cleo kapcsolata, egyszer csak hopp, ott vannak az orrunk előtt, mi meg megpróbáljuk összeillesztgetni a darabkákat.
Ebben nem segít az sem, hogy a dialógusok néhol erőteljesen életszerűtlenek, időnként az abszurd felé fordulnak, de aztán mintha megriadt volna az alkotó, így visszatért a bevált sémákhoz. Értem én, hogy hollywoodi sztárnak lenni nem könnyű, főleg, ha az ember rájön, még a nevét se tudja annak, akit épp megkefél, és akkor sem biztos, hogy ő a király, ha Ferrarija van, de a szenvelgés nem elég, néha változtatni kell. És ez az, amit Marco nem lép meg.
A boldog egymásra találás helyett csak elsuttogott bocsánat jut, és olyan közhelyek, mint a semmibe vesző út szélén leparkolni, és elbandukolni a végtelenbe.
Színes, feliratos, amerikai filmdráma-2010
97 perc
Forgalmazó: Szuez Film
Hazai premier: 2011. november 3.
Rendezte: Sofia Coppola
Szereplők: Stephen Dorff (Johnny Marco)
Elle Fanning (Cleo)
Michelle Monaghan (Rebecca)
Chris Pontius (Sammy)
Erin Wasson (Party Lány)
Alexandra Williams (Party Lány)
Nathalie Fay (Party Lány)