Bosznia-Hercegovina talán legjobb zenekara, Szarajevó első számú nemzetközi exportcikke, a város ostromán edződött Dubioza Kolektiv (DK) lép fel szombaton a fővárosi A38 állóhajón.
A 2003-ban alakult Dubioza Kolektiv a hiphop, a reggae, a dub és a rock hatásait ötvözi a bosnyák népzene elemeivel. A zenekar komoly nemzetközi sikereket ért el az utóbbi években, külföldön a boszniai társadalmi változások és a haladás motorjaként is számon tartják őket - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.Az IMPALA (az EU országaiban működő független kiadók támogatására 2000-ben alakult szervezet) az idén a legjobb független album díjára jelölte a DK-t, amelynek tagjai fiatalon a délszláv háborúban Szarajevó ostromát (1992-1995) a városban élték át, ami komoly hatással volt későbbi szöveg- és zenei világukra.
Az együttes közvetlen szerepet vállalt az első bosznia-hercegovinai civil szervezet, a Dosta (Elég volt) megalapításában a 2006-os választások előtt, amikor lemezbemutató koncertjét a boszniai parlament épülete előtt tartotta, a korrupció ellen tiktakozva. Később egész koncertsorozattal sarkallták a fiatalokat, hogy jelöltessék magukat és szavazzanak a 2010-es helyi választásokon. Ezután történt, hogy az amerikai Time magazin és a BBC is Bosznia legitim hangjaként emlegette a Dubiozát.
Legfrissebb, sorrendben ötödik albumuk, az idén megjelent Wild Wild East című anyag angol nyelvű; a DK energiabomba zenéje továbbra is a nacionalizmus és a nemzeti sztereotípiák és előítéletek ellen, valamint a béke és a tolerancia mellett szól.
A Dubioza Kolektiv előtt a funky-skát játszó Malacka és a Tahó, valamint a szintén szarajevói Diskobajagi audiovizuális mash-up duó melegít be a szombati koncerten.
Forrás: MTI