Az emberi leleményesség határtalan – ki ne tudná ezt jobban, mint mondjuk a magyarok.

Az emberiség egyik csodája abban rejlik, hogy ha valakit sokáig majdhogynem élhetetlen körülmények közé szorít például a természet, akkor – az első kétségbeesés után – mindig megpróbálja kihozni a legtöbbet az adott helyzetből. A trükközés, a kreativitás és a kényszermegoldások állandó keresése ilyenkor kiteljesedhet.

Ennek a hozzáállásnak számtalan hajtása vert gyökeret nálunk is. Nem véletlenül szeretik nyugaton a magyar orvosokat, akik a néhol teljesen elkeserítő eszközhiány miatt olyan furfangos megoldásokat fejlesztettek ki hosszú évek alatt, amelyekkel kenterbe verik a legújabb sebészrobotot is – mert mondjuk áramszünetben is tudnak dolgozni.

Ezzel a fajta gondolkodásmóddal rokon az, amit a thaiföldiek produkáltak az elmúlt hónapok során, és ügyködésüket sajnálattal vegyes csodálattal lehet csak szemlélni. A délkelet-ázsiai ország ugyanis ebben az évben már a második hatalmas áradáshullámot szenvedi el, amely igencsak megváltoztatja az életkörülményeket. A mostani áradás – ami az eddigi legrosszabb, mind vízmennyiségben, mind az emberekre gyakorolt hatása miatt – immár több mint három hónapja tart, ami elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember berendezkedjen rá. Hogy megszokja, hogy megpróbálja kijátszani, hogy megtalálja benne, ha mégoly nehezen is, a szépséget.

Márpedig a thaiok nem adják meg magukat olyan könnyen. Jön a víz? Jöjjön. Befolyik a házamba? Folyjon. Nem tudok miatta közlekedni? Dehogynem. Mert attól még az élet nem áll meg, hogy 6 millió hektár víz alatt van. El kell menni bevásárolni, iskolába, dolgozni, és a többi. Ha sok a víz, akkor vízen járunk, és kész.



A zseniális mérnöki és technikai megoldások tiszteletére létrejött blog, a „Thai Flood Hacks” élvezettel csemegézik a jobbnál jobb vízi alkalmatosságokat és túlélési eszközöket felvonultató képsorozatok között. A cél természetesen nem az, hogy kiröhögjük azt, aki bajban van – épp ellenkezőleg. Lássuk meg bennük azt, hogy mire képesek. És gondolkodjuk el rajta, hogy mi vajon képesek lennénk rá…?