Csejd egy közel félezres lélekszámú, többségében romák lakta falu Maros megye szívében.
Az évek folyamán sikerült felkarolni a faluban élő gyerekeket oktatás és nevelés szempontjából, sikerekkel büszkélkedve. De nekik mégis nehezebb érvényesülni egy elszigetelt faluból, vagy még ha legjobb esetben hallanak is róluk, egy kézlegyintéssel leintik helyzetüket.
A roma gyerek is része a társadalomnak, ő is fel tud kelni reggel a kakas kukorékolására, megmossa fogacskáit, megissza a pohár tejet, felveszi az ovistáskát a hátára és kézenfogva édesanyját, elindul minden reggel az óvodába.
Tévhitben élnek azok, akik tájékozatlanul, rácsapva az asztalra, állítják azt, hogy fölösleges időtöltés hangsúlyt fektetni a roma nemzetiségű gyerekek nevelésére és oktatására " mert úgyis tíz év múlva belopakodik villanyoltás után a szomszéd udvarába, és ellopja a tyúkokat a ketrecből."
A probléma az, hogy aki ilyet állít, figyelmen kívül hagyja azt, hogy más nemzetiségű ember is kiissza az ismeretlen pince borát titokban, és nem hisz abban a kijelentésben, hogy: Minden ember egyenlő.
A bőrszín mássága sajnos rendszerint megbélyegzi a roma nemzetiségű gyerekeket és felnőtteket egyaránt, vitákat és konfliktusokat keltve, legtöbbször alaptalanul.
Felháborít, amikor a velem egy szakmában dolgozó kollégák, irigységgel fűszerezve mondandójukat, azzal a szabálytalan megjegyzéssel ugrándoztak, ami sértő nekem, mint pedagógusnak, hogy: "Pont ők kellett nyerjenek! Hogyan történhetett?" – egy városi mesemondó verseny után, amit egyik óvodásom, Johanna nyert meg 2009-ben, "...de ez falusi"..."Igazságtalanság!" – ilyenek is elhangzottak.
Szerintem az igazságtalanság, amikor egyeseknek az a célja, hogy beseperjenek a szőnyeg alá, mint valami fertőző port és foggal-körömmel harcolnak azért, hogy minél hamarabb elfelejtessék a médiával és a kiváncsi szemekkel azt, hogy mi is megünnepeljük minden évben édesanyánkat, szereppel készülünk a "Marosszentgyörgy napok" alkalmával, lerajzoljuk a magyar zászlót március 15-én, örömmel mulatunk a farsangi ünnepélyen és ismerjük a magyar himnuszt 4 évesen.
"Nem hagyjuk magunkat! Amire más képes, arra mi is bármikor képesek vagyunk!" – ezzel az idézettel üzenem a Nagyvilágnak, hogy nagyobb kihívás a munka, amikor vetélytársak is vannak!
