Vegyünk egy szép, szőke nőt. Karcsú is, okos is, fest is. Hát már hogy ne lenne belőle sikeres művész?

És lett is. Rita Ackermann szép karriert futott be először az Egyesült Államokban, majd szerte a világon. Neves amerikai, japán, francia galériák adogatták kézről kézre a képeit, nem mulasztották el méltatni művészi érdemeit, a kilencvenes évek fiatal punkjai pedig bármit odaadtak volna egy csókjáért.

A New Yorkban (hol máshol) élő festőművész hamar beleásta magát az underground körökbe, mert ott tudta igazán kibontakoztatni tehetségét, Ackermann ugyanis nem az a kifejezett mainstream alkotó. Sokkal inkább foglalkoztatja a személyes bizonytalanság, a szex vagy a drog, mint mondjuk a boldogság vagy a nyugodt élet.



A művész szívesen és teljes természetességgel keveri a műfajokat, lép át határokat és úgy vegyíti a számára legmegfelelőbb technikákat és kifejezésmódokat, hogy mindenből a számára lényegeset ragadja meg. Mindegy, hogy zene, divat, vagy gördeszka, csak szóljon ugyanarról.

Rita Ackermann művészete egy izgalmas, kutakodó, összetett és őszinte személyiségről árulkodik, akárcsak a magánélete. Közeli ismerőse Terry Richardsonnak, Choé Sevigny-nek, és többször dolgozott már együtt Harmonie Korine-nal is, aki szintén a New York-i művészi élet egyik ismert alakja.



És – valahol ezt már természetesnek kell vennünk a Ludwig eddigi kiállításai alapján – Budapesten született 1968-ban. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán két évet töltött el, majd 1992-ben, 24 évesen költözött ki New Yorkba, hogy szerencsét próbáljon. Az eredetileg Bakos Ritaként született művész itt vette fel a Rita Ackermann nevet.

Tengerentúli sikereiről, mint sok hozzá hasonló, külföldön érvényesülni tudó művésztársaiéról, vajmi keveset hallott eddig a magyar közönség. Ezért vetődött fel a Ludwig Múzeumban az ötlet, hogy miért ne rendeznének neki egy kiállítást, ha már...



Oltai Kata, a kiállítás kurátora egyből lecsapott az ötletre, aminek megvalósítása bő másfél évig tartott, tekintettel arra, hogy a művész Amerikában, a kurátor pedig Budapesten él, de sikerült tető alá hozni a dolgot.

Ám nem meglepő, ha a tárlat nem mindenkit elégít ki. Rita semmiféleképpen sem akart retrospektív kiállítást, mert annak az Egyesült Államokban egy teljesen más felhangja van, mint Európában – a lezárás és az összegzés. A festőnő nem akart egy ilyen jellegű képet adni a munkásságáról, inkább arra szerette volna helyezni a hangsúlyt, ami most őt, mint művészt foglalkoztatja.

Ez sikerült is, így szülővárosa egy nagyon friss képet kaphat arról, min dolgozik és hogyan gondolkodik most. Az pedig egyre inkább a figurális ábrázolás elhagyása: legújabb sorozata, a Fire By Days, vagyis a Tűz, nap nap után csak két színre és a véletlenre épít, és az elsőre absztraktnak tűnő kompozícióban megjelenő alakokra.

A kiállítás koncepciója szerint ez az anyag alkotja a központi részt, a körülötte elhelyezett képek pedig bepillantást adnak arra a folyamatra, amely során a festőnő fokozatosan közelített a mostani ábrázolásmódjához.
Ez eddig tiszta és érthető, és a képeket végigjárva valóban értelmet nyer az elgondolás, mégis hiányérzet marad az emberben. Mert Rita Ackermann bizonyos körökben igenis fogalom, a művészete szerteágazó és izgalmas, ehhez képest ez a tárlat kissé unalmasra sikeredett. Ez pedig nem jelent túl jót egy itthon már régóta várt kiállításnak.

Talán Rita csak nem tudja, hogy milyen a mai magyar kultúrafogyasztás. Talán nem számolt azzal, hogy ugyan ő elment, tapasztalt és beleszokott New Yorkba, Budapest azért nem változott ennyit. Érhető, hogy miért akarta ezt az anyagot hozni, de talán szerencsésebb lett volna, ha számol a két kontinenst nem csak térben, de kulturálisan is elválasztó távolsággal…

BAKOS Rita Ackermann
2011. november 18 - 2012. február 12.
Ludwig Múzeum
Kurátor: Oltai Kata