Az EUShorts egyik nagy kedvence Maria Bock rövid, de mozgalmas és humorral teli musicalje, a Skallamann – vagyis a Kopasz krapek – már számtalan díjat besöpört, most pedig a magyar közönséget is lenyűgözte.

A norvég rendezőnő a fesztivál kapcsán Magyarországra látogatott, így volt szerencsénk találkozni vele.

Mi adta a musical alapötletét?

Az egyik barátom vasárnap reggel többedmagával sétálgatott a városban, majd hirtelen megállt, felmutatott egy épületre, és azt mondta: "Én egyszer smároltam ott egy kopasz pasival. Igen, smároltam ott egyszer egy kopasz pasival." Aztán el kezdte ezt énekelgetni, és már meg is volt a dal első része. Ez akkor még nem egy rövidfilm alapötlete volt, csak egy nagyon vicces kis dal, amit elénekelt több barátjának, köztük nekem is. Ez a bizonyos barát Lars Jacobsen, akivel végül közösen írtuk meg a forgatókönyvet, és ő írta a film teljes zenéjét is. Lars nagyon vicces alak, rengeteg dal van a fejében, folyton énekel. Én nagyon szórakoztatónak találtam ezt a dalt, és úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne forgatókönyvet írni belőle – pont kapóra jött, mert éppen témát kerestem.
Ötletelgettünk, gondolkodtunk, majd összeállt a forgatókönyv, amivel megnyertünk egy versenyt... és a többi már jött magától.

Hogy érzed magad attól, hogy mindenhol imádják?

Ez igaz? Természetesen nagyon örülök neki, mert fantasztikus érzés, ha szeretik, amit csinálsz. Nem mondanám magamról, hogy csak kevés embernek szeretnék filmeket csinálni. Az a jó, ha minél többen szeretik; ha megnézik, és boldogok lesznek tőle, mert ettől én is boldog leszek. Azt hiszem, ez a film univerzális érzéseket közvetít, úgyhogy a világ minden pontján megérthetik, nem kell ehhez norvégnak lenni. Az egyetlen kifejezetten norvég dolog benne az időjárás, a szél, a hó meg a hideg – de Magyarországon is van tél.



Hogyan kerültél bele a filmszakmába?

Először zenei művésznek tanultam, aztán színésznőnek. 4 évig dolgoztam szabadúszó színésznőként, de rájöttem, hogy ennél sokkal többet szeretnék mondani. Egy másik útját kerestem annak, hogy elmondhassam, hogyan látom a társadalmat – a filmezés adta magát. A rendezés és az írás része akkor jött, mikor írtam egy forgatókönyvet, vagyis magamnak egy szerepet. A forgatókönyvvel megnyertünk egy versenyt, a pénzből pedig le tudtuk forgatni a filmet.

Mi fekszik neked a legjobban?

Nem tudom magam elképzelni színpad nélkül, de rendezés és filmezés nélkül sem, holott ezek teljesen másfajta folyamatok. De ezeken keresztül beszélhetek olyan dolgokról, amik foglalkoztatnak és fontosnak tartom őket. Nem tudnék választani. Remélem, mindegyikben jó vagyok, és mindegyiket csinálhatom is, ameddig szeretném.