Egy kutatás szerint jelentősen nagyobb az illegális kábítószereket kipróbálók aránya az intelligensebb emberek között.
Hogy az unalom, a társadalmi nyomás vagy a kíváncsiság vádolható-e érte, nem tudni, de aki gyermekkorában az okosabbak közé tartozott, jóval nagyobb valószínűséggel próbál ki illegális szereket későbbi élete során.Az eddig még nem vizsgált összefüggést egy, a ’70-es években indult brit kutatás tárta fel, mely közel 8000 ember részvételével készült. A gyerekek IQ-ját 5, illetve 10 éves korban mérték meg, és 30 éves koruk körül kérdezték meg őket drogfogyasztási szokásaikról. Megdöbbentő eredmény született: az intelligensebb fertály esetében, a férfiak körében 50%-kal, míg a nők körében 100%-kal volt több a drogfogyasztók száma, mint a kevésbé eszes embereknél.
A kutatás során az amfetamin-származékok, az ecstasy, a kokain, a marihuána, illetve ezek kombinációjának fogyasztását vizsgálták. Az egyes szerek közti eltéréseknél természetesen figyelembe kell venni, hogy az adott időszakban melyek voltak a „népszerűbbek”, illetve könnyen hozzáférhetők.
Külön érdekessége a kutatásnak, hogy a vizsgált csoportban nem találtak összefüggést a szociális, vagy családi körülmények és drogfogyasztás között, vagyis a szegényebb és a gazdagabb rétegből származó emberek között is azonos arány mutatkozott.
Forrás: IO9