Kovásznán felavatták Fábián Ernő szobrát. A legtalálóbb méltatás Sógor
Csaba EP-képviselőjé volt, aki szerint ma is Fábián Ernőhöz hasonló
széles látókörű, tettrekész emberekre van szükségünk, akik a példaadás
erkölcsével hatni tudnak egy nemzet, egy közösség gondolkodására, s
figyelmeztetett meg kell becsülni a gondolkodó, szókimondó
értelmiségieket. Különösen fontos ez egy olyan világban, amelyben a
politikum vagy ellenségként, vagy csicskaként tekint az
értelmiségiekre.
Ültünk Fábián Ernővel a kovásznai magyarok által is csak Turisztnak
hívott vendéglő teraszán. 1993-at írtak akkor. Egy kávé mellett
beszélgettünk a politikai helyzetről, életünkről, a kiábrándultságról,
amely a gazdasági válság, az az évi 293 százalékos infláció nyomán
ránk zúdult.
A gazdasági nehézségek engem is megviseltek. Nem ment az
írás. Komolyan fontolgattam, hogy valami mással próbálkozom, otthagyom
az újságot. Ez lesz az utolsó interjúm, gondoltam. A beszélgetés
azonban annyira őszinte volt, az olvasónak küldött üzenet annyira
egyértelmű és biztató, hogy elhatároztam, írok, akkor is, ha az
eredmény, illetve eredménytelenség előre kiszámítható.
Ernő bácsi a politikusokról beszélt, akkortájt szokatlanul keresetlen
szavakkal. A mi magyar politikusainkról.
,,Futkorásznak összevissza a pályán, nem veszik észre, hogy labdájuk
sincsen, és kapuk sincsenek. Nincs eszközük, céljuk sincs. A labda itt
van nálam. De nekem azt üzenik, hogy civil, le a pályáról!"
Fábián Ernő is megérte azoknak az értelmiségieknek a keserű
tapasztalását, akiket a rendszerváltás után Kelet-Európa-szerte
marginalizáltak a hatalom új birtokosai.
Fábián Ernőnek az RMDSZ felkérésre készített autonómiatervezete mára
elveszett. Vajon mi lett volna, ha akkor a kisebbségi politika
alapdokumentumává emelik?
Az első találkozás Fábián Ernővel ötödikes koromban történt, amikor
megvettem Apáczai Csere Jánosról írt monográfiáját, s akkor az erdélyi
humanista hátsó borítón közölt gondolatát jól emlékezetembe véstem:
,,Ne tartsd azt sajátodnak, hogy régi nemes, érdemes és dicsérettel
magasztaltatott nemzetből eredtél. Jól nem lakik az, ki másnak
szájával eszik. Vedd észre, hogy semmi különbség nincs azok között,
akik sohasem születtek, s akik semmi emlékezetre méltó dolgot nem
mívelvén, ez életből kiváltak. Szeresd a munkát. Kerüld a kényes
életet és szófia beszédet. Keresten keresd az alkalmatosságot,
amellyel élvén magad tanulhass vagy másokat taníthass."
Akkor természetesen nem sejthettem, ma már tudom, Fábián Ernő valójában így
élt. Második kötetéhez tizedikes koromban jutottam hozzá. Az egyre
fullasztóbb önkény idején már a címe is reményt nyújtó volt: Az ember
szabad lehet.
Fábián Ernő harmadik könyvét édesanyám vette meg 1984-ben.
Tizenkettedikes voltam. Rávetettem magam a Példaadás erkölcsére és
katarktikus olvasmányélményemet igyekeztem megosztani
filozófiatanárommal. Csákány B. József csak ennyit kérdezett:
,,Ez a könyv neked megvan?!" Láttam, hogy nagyon szeretné, ha
nekiadnám. Nekiadtam.
Néhány nap múlva értesültem a kommunizmusban
kisebb kommunikációs zajokkal működő pletykarádióból, hogy a könyvet
betiltották, összeszedték, bezúzták. Mert a könyvnek A négritude című
fejezete egyértelműen áthallásos. Csak be kell helyettesíteni a négert
az erdélyi magyarral. Ilyen megállapítások olvashatóak benne:
,,A nacionalista szövegekben a nemzet a legjobb tulajdonságokkal
rendelkezik, racionalitásával, fejlett valóságérzékével,
mértékletességével, türelmével, emberszeretetével, humorával,
éleselméjűségével a legfejlettebb kultúrák egyenes ágú örököse. Az
ősök tettei alapozzák meg az utódok jogait. (...) A nacionalizmus
önünneplő szenvedélye az önigazolás szükségességéből fakad."
El tudja valaki képzelni, mekkora volt az örömöm, amikor három hónap
múlva rátaláltam a könyvre egy kis könyvesboltban, ahol azelőtt még
sohasem árultak magyar könyvet? Ott zöldellt a Román Kommunista Párt
piros borítójú brosúrái és kilós kiadványai között.
Halálának tizedik évfordulóján emeltek neki szobrot, emlékkonferencia
keretében emlékeztek meg a gondolkodóról, közéleti személyiségről,
akinek filozófiája megalapozta a FIDESZ, a Reform Tömörülés, az RMDSZ
kisebbségpolitikai irányát. Észrevétlenül, ahogyan élt. De nyomot
hagyva.
