Zalán igazán szerencsés kisfiú – z betűvel kezdődik a neve. Az utolsók egyike a névsorban, és ez nemcsak a feleltetésekkor kedvez neki, hanem egy sokkal fontosabb dolog miatt is.

A tét ugyanis nem az, hogy Zalán ne kapjon egyest fizikából, hanem az, hogy ne pusztuljon el a világ, amire sajnos minden esély megvan. A kisfiúnak pedig igencsak fontos szerep jut ebben a veszélyes és áldozatokkal teli kalandban, még akkor is, ha néha legszívesebben nem vállalná a felelősséget.

Lakatos István első meseregénye, a Dobozváros – Egy város, amit le kell győznöd már megjelenése előtt sikert aratott, a kezdő fejezetekkel a szerző Litera-különdíjat nyert. Nem csoda, hogy sokan várták a megjelenését.

A főleg képregény-rajzolóként elhíresült Lakatos a Dobozvárossal most azt bizonyította be, hogy nem csak képregényei szövegbuborékát, hanem több száz oldalt is meg tud tölteni élvezhető szöveggel.

A Dobozváros története csavaros, rejtélyes és egészen egyszerűen szép. A szerző szerencsére nem csak arra helyezte a hangsúlyt, hogy minél izgalmasabb kalandokba sodorja fiatal főhősét, akit folyamatosan hajt a kíváncsiság és a szülei elrablása miatt érzett fájdalom. Zalán meggondolatlan lépései és a számára értelmetlennek tűnő utasítások megszegése számtalan bajba sodorja a fiút, aki minden egyes veszély után egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megtanulja, mi a valódi felelősség.

Lakatos István nem intézi el a hibákat egy sima ejnye-bejnyével, hanem keményen Zalán (és az olvasó) orra alá dörgöli azokat. Ezt a feladatot a könyvben jórészt Székláb látja el, aki végigkalauzolja Zalánt egy olyan a világon, ahol a házak repülnek, fel lehet emelni a tó tükrét, és még élnek sárkányok.



Székláb mindenható, morcos öregúr, ám alakja folytonos moralizálásától sem válik ellenszenvessé, mert Lakatos nem fél attól, hogy megmutassa az öreg félelmeit és gyenge oldalát. Ettől Székláb emberivé és szerethetővé válik, és olyan közel kerülhet az olvasóhoz, mint amire csak kevés istenkép képes.

A meseregény középpontja természetesen a jó és a rossz, a régi és új, az egyedi és a mesterséges párharca, ám az ellentétpárok nem választódnak el élesen egymástól. A jóknak ugyanúgy kell küzdeniük, mint a rosszaknak, ám a harcok nem végződnek teljes győzelemmel. A szerző a veszteségeket teljesen magától értetődően szövi bele a történetbe, és ettől – bármilyen elképzelhetetlen a világ, amiben játszódik – teljesen valósághűvé válik Zalán küzdelme.

A történet, bár gyerekeknek íródott, olyan felnőtteknek is tökéletes, akik már elfelejtették, mi a mese, vagy hogy mi az igazi érték a világban. Lakatos finom fekete humora vissza-visszatérő eleme a szövegnek; külön ízt ad a regénynek, és sűrűn emlékeztet minket arra, hogy nevetni bizony kell.

A könyvet maga a szerző illusztrálta, amivel az egyetlen probléma az, hogy nem egész oldalas, színes képeket kapunk, holott mind a mese, mind Lakatos rajzai megérdemelték volna. Sőt! Ha valakinek netán van némi felesleges tőkéje, nyugodtan fektesse abba, hogy plüssfigurákat gyártat Lakatos István szörnyecskéiből. Egy megrendelője már biztosan akadna.