Kevés globálisabb dolog van a szemétnél. Minden földrész és minden ország is szenved tőle, hova rakja, mit csináljon vele, hogy ne fulladjon bele. Valódi interkulturális kapocs.
Ám vannak, akik a szemétnek nem a negatív oldalát, hanem a használhatót nézik – Sipos Annát, a ReDesing Informális Csoport egyik alapító tagját kérdeztük arról, hogyan segíthet a szemét önmagunk és a világ megsimerésében.Hogy született meg a kreatív újrahasznosítás gondolata?
A kreatív újrahasznosítást nem mi találtuk ki. Ha jobban körülnézünk, könnyen észrevehetjük, hogy világszerte többen próbálkoznak kidobásra ítélt anyagokból használati tárgyakat vagy művészeti alkotásokat készíteni. A ReDesign Informális csoportot idén alapítottuk meg azzal a céllal, hogy programokat, műhelymunkát szervezzünk fiatalok számára, melyek során ők is megtanulhatják, hogyan készítsék el ezeket a tárgyakat. A ReDesign csoport tagjai az elmúlt években részt vettek az Egyesek Ifjúsági Egyesületének nemzetközi személyiségfejlesztő, kommunikációs, csapatépítő képzésein. Először mi is résztvevők voltunk ezeken a programokon, majd szervezőként segítettük a fiatalokat. Aztán ketten – Földi Barbara és én – összeálltunk, írtunk egy saját uniós pályázatot, hogy létrehozzunk és lebonyolíthassunk a saját programunkat. A személyiségfejlesztés, csapatépítés és persze a kreativitás fejlesztésének eszközeként a kreatív újrahasznosítás témáját választottuk.
Hogyan képzeljünk el egy ilyen programot?
A RE:Creativity nevű ifjúsági cserével pályáztunk, és mivel szerencsénk volt ezt megnyerni, a Fiatalok Lendületben Program támogatott egy tíz napos tábort. Öt országból (Olaszország, Görögország, Ciprus, Spanyolország és Magyarország) jöttek ide fiatalok másfél hétre. A programot Hollókőn tartottuk, a Kreatív Tér tréningközpontban. A 30 fiatal résztvevő az első három napon műhelymunkában vett részt, illetve megkaptak minden eszközt a szervező csapattól, amivel később könnyen tudtak csapatban dolgozni, együttműködni és kommunikálni egymással. A műhelymunkákat mi magunk, továbbá meghívott vendégek tartották, a résztvevők varrtak táskát, pénztárcát molinóból illetve használt ruhákból, készítettek ékszereket söröskupakból és parafadugókból, jegyzetfüzetet bevásárlószatyrokból, illetve felújítottak egy kidobásra ítélt asztalt. Az alapvető szempont végig az volt, hogy olyan tárgyakat készítsenek, amiket használni is tudnak. A következő két napon pedig a résztvevők tartottak műhelymunkát egymásnak.
Be is mutattátok valahol a program során készített tárgyakat?
Igen, a gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy együtt szervezzenek egy úgynevezett interaktív kiállítást a tábor végére. Ehhez feladatokat kellett kiosztaniuk egymás között, kisebb csoportokat formálniuk, és a közös siker érdekében mindenkinek felelősséggel el kellett végeznie a rá kiszabott részeket. A programot szervező csoport ilyenkor háttérbe vonul, és hagyja a fiatalokat kibontakozni; csak akkor adunk tanácsot, ha a fiatalok jelzik, hogy szükségük van erre. Az interaktív kiállítás attól lett interaktív, hogy a fiatalok által összeverbuvált közönség nemcsak megtekinthette az elkészített tárgyakat, de egy-két technikát a helyszínen el is sajátíthatott. Ezenkívül a résztvevők divatbemutatót is tartottak, melynek során felújított, átszabott ruhákat vonultattak fel.
Hogyan kommunikálnak a különböző országokból érkező fiatalok?
A programok nyelve az angol, maga a pályázat is angolul íródott. A jelentkezési lapon mindig rákérdezünk az angoltudás szintjére, utána ehhez igazodunk. Nem elvárás tehát, hogy mindenki folyékonyan beszéljen angolul – ha megértetik magukat és megértik egymást, az éppen elegendő. Emellett egy ilyen témánál ott van a kezünkben a művészet, a design is mint eszköz. Az elkészített tárgyak mind egyediek és megismételhetetlenek, ezért elárulnak valamit a készítőjükről. Nagyon érdekes a kultúrák találkozása is: együtt élni tíz napig olyan fiatalokkal, akik nemhogy más nyelvet beszélnek, de teljesen más kultúrából, családi háttérből, körülményekből érkeznek. Mindig öröm rácsodálkozni, hogy mégis mennyire hasonlóak vagyunk, és milyen sokat tanulhatunk egymástól. Két interkulturális estet is szerveztünk, ahol minden ország bemutatkozott, készítettek jellegzetes ételeket, bemutattak tradicionális táncokat vagy énekeltek. A közös munka, alkotás és fejlődés könnyen összehozza a fiatalokat, életre szóló élményt szereznek és nyitottabbak lesznek a világra, a másra, az újra. Emellett pedig jó, hogy ha az illető hazamegy, nem csak azt tudja mondani, hogy „fejlődött a személyiségem és a kreativitásom”, de meg tud mutatni egy kézzel fogható tárgyat, amit ő maga készített. Nekem pont ez az egyszerűség, kézzelfoghatóság tetszik. Miközben az ember alkot, új ötletek születnek, egyre több anyagban, „szemétben” látjuk meg a lehetőséget. Ez az, ami igazán élteti ezt a témát, és ami miatt olyan divatos mostanában.
Hogyan formálja egy ilyen program a fiatalok környezettudatosságát?
A RE:Creativity ifjúsági csereprogramként született meg, elsősorban nem a világ megmentése, hanem a fiatalok fejlesztése volt a cél. Menet közben láttam igazán, hogy ezzel milyen egyszerű és jópofa eszközt adok a fiatalok kezébe, amiben természetesen az is nagy szerepet játszik, hogy a tárgyak szemétből készülnek. De tudom, hogy nem lesz minden söröskupakból fülbevaló, vagy minden narancsleves dobozból pénztárca. Mégis, azzal, hogy gyakorlatban megvarr egy táskát molinóból, vagy összevasal nejlon zacskókat, sokkal közelebb vihetem őket a témához, mint egy hosszú, rémisztő előadással, amivel ő maga nem tud mit kezdeni. Hiszem, hogy minden résztvevő közelebb került a témához a program során, és utána már nagyobb felelősséggel gondol a környezetére. Abban is biztos vagyok, hogy otthon büszkén fogja mutogatni az elkészült tárgyakat, és el is fogja mondani, miből készültek. Manapság mindenki a fenntarthatóságról beszél, és ha kicsiben is, mi ezt tesszük: új életet adunk egy anyagnak.
Hogyan tovább?
A programnak olyan nagy sikere lett, amire én sem számítottam, többször szerepeltünk a televízióban, és itthon Öko-turnét szerveztünk. Ennek során ellátogattunk 5 nagyvárosba, ahol gimnazistáknak tartottunk műhelymunkát. Budapesten két gimnáziumban ismételtük meg ugyanezt. Mindenhol nagyon nagy érdeklődéssel fogadtak minket, nemcsak a diákok, de a tanárok is büszkén vitték haza a műhelymunkán készített tárgyakat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a projekt után is szeretnék tovább dolgozni ezzel a témával, minél több fiatalt elérni.