A Bikiniről sokan azt gondolják, hogy csupán slágerek fűzére, ők azonban állítják, sokkal több a zenekar ennél. A dalaikból megtudhatja a hallgató nem csak a zenekar, de Magyarország történetét is. Ebbe a történelembe kóstolt bele a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi gólyabáljának közönsége is. S még a „történelem lecke” előtt a zenekar két tagja, D. Nagy Lajos és Németh Alajos az egyetemistákat is érdeklő kérdésekre is válaszolt.

Milyen gyakran léptek fel gólyabálokon?

Németh Alajos: Elég gyakran, de Erdélyben még nem voltunk gólyabálon.

D. Nagy Lajos: Általában minden báli időszakban két-három szalagavatón szoktunk játszani, és gólyabálokon is. Hozzá kell tennem, hogy nem vagyunk egy téli zenekar, általában április végétől szeptember végéig tart a turnénk. Télen csak szalagavatón, gólyabálon, illetve egy-két nagyobb klubban játszunk. A tél számunkra egészen más, mint a turné időszak, ilyenkor szoktunk próbálni, stúdiózni, lemezt készíteni.

Németh Alajos: Próbálni? Szerintem pont az a legérdekesebb a Bikiniben, hogy mi a nagy turnék előtt is csak kettőt-hármat próbálunk. Mindenki megkapja a listát, otthon megtanulja, majd szépen összejátsszuk párszor és kész. Igaz, megváltozott mára a világ, majdnem minden zenésznek van otthon stúdiója, ott szépen megcsinálja az elképzeléseit, fölveszi szépen és elküldi a zenekarnak. Otthon megtanulja mindenki, s így a stúdióba nem szórakozni és cigarettázni megyünk, hanem tényleg dolgozni.

S hogy néz ki az idei tél?

Németh Alajos: Lesz egy jeles rendezvényünk február 18-án a Budapesti Sportarénában. Ez kicsit eltér attól, amit eddig mondtam, mert erre tényleg készülni kell nagyon komolyan. A harmincéves jubileumi koncertünk lesz, ezért hívunk vendégeket, vonósnégyeseket, fúvósokat, és ehhez próbálni kell tényleg. A Bikiniről azt gondolják, hogy slágerek fűzére, mi tudunk azért többet is mutatni magunkból, pláne egy ilyen harmincéves jubileumon. A dalainkból megtudhatja az arra tévedő hallgató nem csak a zenekar, hanem Magyarország történetét is az alakulásunktól napjainkig, hiszen kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy megért egy rendszerváltást, egy ezredfordulót, ezt a világgazdasági válságot, ami itt van a nyakunkon. Hogy ezek hogy szűrődtek le, a dalokból ezt is nyomon követhetjük.

Zenekarok jönnek, mennek, feltűnnek és eltűnnek, a Bikini azonban marad. Mivel magyarázható ez?

D. Nagy Lajos: Én azt hiszem, hogy igazából a dalokban van a titok. Egymás után következő generációk újra és újra tudják vallani ezeket a gondolatokat, amelyekről mi éneklünk, bele tudják helyezni magukat ebbe a gondolatvilágba. És a következő generáció az apáik és anyáik zenéjét ugyanúgy tudja élvezni, mint 20-25 évvel ezelőtt a szüleik.

Egyetemi gólyabálon vagyunk most, a saját gólyabálotokra emlékeztek még?


Németh Alajos: Rossz fiú voltam, talán még a gólyabálra sem mentem el, mert kifele állt a szekerem rúdja mindig. Az első pillanatban is egy olyan iskolába sikerült a szüleimnek beíratnia, ahol nagyon kommunista volt mindenki. Mondtam, hogy a töritanár hazudik, s ettől kezdve nem volt maradásom az iskolában.

D. Nagy Lajos: Az nyomta rá a tanulmányaimra a mancsát, hogy nagyon korán zenekart alakítottam, és ahogy elkezdtem zenélni, onnantól kezdve, csak az érdekelt. Az iskolákban nagyon nehéz volt, megesett, hogy kivágtak, más iskolákba kellett menni, emiatt nem is tudtam lediplomázni, ami igazán érdekelt, mindig is a zene volt. Tulajdonképpen úgy emlékszem vissza a diákéveimre, hogy mindig zenészek voltak mellettem, mindig alkotóközösségben voltam. Amíg a többiek csavarogtak erre-arra, addig mi egy pincében ültünk és zenéltünk. Egyszerűen csak a zene kedvéért.

Akkor az egyetemi diploma mindkettőtöknél kimaradt?

D. Nagy Lajos: Közgazdásznak készültem és a harmadik évben a rektori hivatal tudomására jutott, hogy nem munkás paraszt káder gyerek vagyok, hanem a háború alatt apám a magyar királyi légierő pilótája volt, és ezzel kvázi háborús bűnös. Akkor mondták, hogy máshol folytassam tanulmányaimat, de innentől kezdve nem mehettem sehová.

Németh Alajos: Nekem könnyebb volt, én a Mini együttesben játszottam már akkor, amikor a zeneművészeti egyetemre jártam. Az együttessel rengeteget jártunk Lengyelországba, játszottunk fesztiválokon, s az irigységtől kipukkadt a tanári gárda. El akartam kérezkedni egy egyhónapos turnéra, de az igazgató azt mondta, szó sem lehet róla. Mondtam, hogy akkor elválnak útjaink, s így is történt. A diploma elmaradt így, de nem siratom, mert akik lediplomáztak, azok most tanítanak, vagy még azt sem. Én mindig egy lapra tettem fel mindent, aztán vagy bejön, vagy nem.

D. Nagy Lajos: Én, ha lediplomáztam volna, lehet, most bankár lennék.

Németh Alajos: Téged szidnánk, a gazdasági válság miatt.

Kaptatok fegyelmit a kinézetetek, mondjuk a hosszú haj miatt?

D. Nagy Lajos: Ez mind vele járt. A zenészektől ráadásul undorodtak a kommunista káderek.

Németh Alajos: A rockzene tulajdonképpen még mindig a szabadság utolsó fellegvára. Ha a kedvenc zenédet hallgatod, akkor szabad lehetsz még akkor is, ha be vagy zárva egy szobába. A lázadás egyik formája volt a hosszú haj is. Egész Európát lerohanta a rock and roll, amikor elkezdtek tízezrével masírozni az emberek az atombomba ellene, akkora tömegeket mozgatott meg, hogy megijedtek a politikusok. Nem is nagyon volt kommunikáció a politika és a rock and roll között. Viszont az üzletemberek meg kiszagolták, hogy mekkora üzlet van benne. Az üzletiesedett rock and roll azonban már nem ér semmit. Abban már nincs üzenet.

D. Nagy Lajos: Hadd, mondjam el, tavaly én egy picit közel kerültem ehhez az üzleti rock and rollhoz, meghívtak vendégnek az X-faktorba, beszélgettem az egyik versenyzővel. Azt mondja: „Te, szerinted mennyit lehet ezzel keresni évente?” Elmondtam neki, hogy annak idején, amikor az első komolyabb zenekarom volt, tíz éven keresztül jártuk az országot, este héttől hajnal kettőig jártuk az országot, de annyi pénzt kaptunk csak, hogy kijött a benzinünk és megvacsoráztunk. Reményünk volt sem arra, hogy egyszer többet keresünk, vagy egyszer egy ország ismerni fog minket. Nem akarták elhinni nekem.

Emlékeztek még az első fellépésetekre?

Németh Alajos: Egy klubban léptünk fel. Hatan voltak, azok is melegedni, tévét nézni jöttek be a klubba, de még az a hat sem jött fel a koncertünkre. Két hét múlva volt a következő fellépés, örültünk, hogy visszahívtak, aztán legközelebb tizenkettő, majd huszonnégy, áprilisra majdnem teltház előtt játszottunk. Nem volt könnyű az indulás, de akkor lehetett már érezni, hogy ebből lesz valami.

D. Nagy Lajos: Akkoriban volt sláger és sanzonbizottság, nagyon szőrös szívűek voltak. Beadtuk az egyik dalunkat, az volt a címe, hogy Jólét. Aki ismeri a szöveget, tudja, hogy másról szól. A bizottság filctollal kihúzta, azt, ami nem jelenhet meg. Nem lehetett énekelni a szexről, a kábítószerről, az öngyilkosságról, az antikommunizmusról. A lényeg az, hogy a dalt beadtuk, s amikor visszaadták csak a cím maradt meg belőle, az összes többit kihúzták, és a címe is azért maradt meg, mert mondták, hogy ez egy jóléti szociális társadalom tényleg.

Legemlékezetesebb fellépésetek a harminc év alatt?

D. Nagy Lajos: Annak idején 1990 februárjában az elsőként jöttünk át a határon a temesvári sportcsarnokba énekelni. Először jöttünk és mégis ismerték a zenénket. Olyan sztorikat hallgattunk, hogy az embernek égnek állt a haja. Volt olyan, aki átjött Magyarországra és bevásárolt Bikini lemezből és a benzintank mellett csempészte be az országba a lemezeket, pedig egyért is főbe lőtték volna a kommunizmusban. Egy rockzenésznek ritkán adatik meg, hogy olyan közel kerüljön a történelemhez, mint mi akkor. Elvittek bennünket a temesvári temető hullaházába, ahol összekötött kezű elégett embereket láttunk. Sétáltunk a városban, és még a golyónyomok ott voltak a falon, még véresek volta a járdák.

Németh Alajos: A koncert legnagyobb érdekessége az volt, hogy azt gondoltuk idejövünk és tudunk adni valamit. Azt a rock and roll életérzést, ami felszabadít annyi év várakozás után megkapta az ifjúság is, de mi sokkal többet kaptunk, mint amit tudtunk adni. Úgy mentünk haza, mint a lefújt legyek az ablakon. megbénultan. 6000 ember sírva hallgatott minket, kérdezte az egyik kislánytól a riporterünk, hogy te miért sírsz. Azt mondja, én ezt soha nem hittem, hogy megélem. Az aradi újságírónő meg azt mondta, hogy mi itt kikiáltottuk a szabadságot két hónapja, de ma éreztem először szabadnak magam. Szoktunk járni az Erdélyi Magyar Ifjak nyári táborába Gyergyószentmiklóson, az előző bulinkon, amikor a műsorvezető mondta, hogy itt az a zenekar, amely a forradalom után elsőnek lépte át a határt. Akkor hallottam fiatalokat, akik azt kérdezték, hogy milyen forradalomról beszél a műsorvezető. Azt se tudták, hogy forradalom volt. Furcsa, hogy ezt ennyire át lehet lépni. Gyergyóra már nagyon fiatalok járnak, pont azért jó, hogy kapnak egy ilyen öreg zenekart, mint a Bikini, mert legalább találkoznak ezekkel a gondolatokkal, amelyekkel nem biztos, hogy az osztályban találkoznak.