Az antik világ tudósainak munkáját kettősség jellemezte. Míg egyes esetekben elmaradtak az őket megelőző koroktól, addig képesek voltak olyan fantasztikus szerkezetek megépítésére, melyhez hasonlót utánuk csak évezredekkel később tudtak produkálni.
Cikksorozatunk előző részében megismerkedtünk a világ legelső igazi tudományos központjával, Mezopotámiával. Most tovább haladunk az antik világban Hellász és a fáraók földje felé.A fent említett kettősség talán a görögökre illik a legjobban. Homérosz és Hésziodosz írásai a görög irodalom legősibb fennmaradt példányai, melyek bőséggel tartalmaznak utalást a csillagokra, csillagképekre, de különösen nem mélyültek el a világegyetem felépítésének ecsetelésében.
A korai görög világképek igen változatosak voltak. Volt, aki szerint a föld lapos, egy „óceán folyó” veszi körbe, és a csillagok között vannak rögzítettek és vándorlók. Az i. e. 5-6. században élt Anaximandrosz szerint a Föld egy hengerszerű test, mely fel van függesztve a kozmosz közepén, és tűzgyűrűk veszik körül. További hasonló beszámolókból kiderül az is, hogy ebben a korban a görögök már ismerték a bolygókat, és sokan gondolkodtak azon, hogy is nézhet ki a világ. (Emlékezzünk vissza, hogy Babilonban már legalább kétszáz évvel azelőtt részletes leírások keletkeztek a bolygók mozgásával kapcsolatban.)
Végül persze a görögök is megtalálták a szabad szemmel látható bolygókat (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz), és így már a valósághoz valamivel közelebbi képet tudtak alkotni a naprendszerről.
Aki találkozik történelemtanárával, nyugodtan az orrára koppinthat, hogy Európában nem Kolumbusz Kristóf, nem Ferdinand Magellán, és nem is Galileo Galilei bizonyította be, hogy a Föld gömbölyű. A háromszögek oldalaival kapcsolatos, egy életre agyunkba vésett képlet megalkotója, Püthagorasz, már az i. e. 6. században rájött, hogy nem lehet lábat lógatni a bolygó szélén. Ugyan ennek bizonyítását 300 évvel később Arisztotelész hajtotta végre, az i.e 4. században domináns világképben már a gömbölyű Föld szerepelt. Ennek alkotója, Knidoszi Eudoxosz már Napostól, Holdastól, bolygóstól álmodta meg, hogyan is néz ki a minket körülvevő környezet. A kétgömb-elmélet szerint a gömbölyű és mozdulatlan földet egy nagyobb, folyamatosan forgó gyűrűkből álló gömb veszi körül, melyekben az egyes gyűrűk a minket körülvevő égitesteket szimbolizálják. A gyűrűket a sors lányai, a Moirák forgatják. Eudoxosz szerint az égitestek földtől távolodó sorrendje a következő: Hold, Nap, Vénusz, Merkúr, Mars, Jupiter, Szaturnusz, rögzített csillagok.
A következő nagy lépés az i. e. 2. században élt Hipparkhosz nevéhez fűződik. Ő volt az a görög csillagász és matematikus, aki szinte minden lépésével nagyszerű tudományos eredményeket ért el. Őt tartják a trigonometria atyjának, övé a legrégebbi fennmaradt módszer, mellyel a Nap és a Hold mozgását viszonylag pontosan lehet vizsgálni, és ő hozta létre a nyugati világ első, átfogó csillagkatalógusát. Utóbbi munkáját nagyban segítette az Armilláris gömb használata, melyet már az i. e. harmadik században feltaláltak Hellászban.
1901-ben az úgynevezett antiküthérai hajóroncsból mindenféle képzőművészeti alkotás mellett előkerült egy szerkezet, melynek akkor sem funkcióját, sem jelentőségét nem tudták felmérni. Évtizedekkel később derült csak ki, hogy az antiküthérai szerkezet egy fogaskerekek által hajtott csillagászati óra, melyhez hasonlót az i. sz. 14. században építettek először. Igen ám, de a hajóroncsban talált szerkezet ennél 1600 évvel idősebb volt, ugyanis i. e. 150-100 körül keletkezett.
A mérnöki csoda, melyre rábukkantak tulajdonképpen a világ első analóg számítógépe volt. Egy kurbli segítségével meg kellett adni a kívánt dátumot és a gép elképesztő pontossággal megmutatta, hogy abban az időben, hol fog állni a Nap és a Hold, de jelezte a bolygók várható helyzetét is. A rengeteg fogaskereket és több tárcsát tartalmazó szerkezetben a görögök által használt időszámítás mellett jelen volt az egyiptomiak 365 napos kalendáriuma is, valamint egy egyszerű beállítással kompenzálni lehetett a szökőéveket is, melyeket egyébként először egy 50-100 évvel a szerkezet keletkezése utáni naptárban vettek figyelembe.
A szerkezet kifejezetten kicsi volt és használati útmutató is tartozott hozzá, mely arra enged következtetni, hogy nemcsak hordozható volt, hanem olyan emberek is használták, akik nem voltak jártasak a csillagászatban. Nem lehet pontosan tudni, hogy ki készítette az antiküthérai szerkezetet, de egyes vélemények szerint Hipparkhosz vagy Arkhimédész lehetett a briliáns mérnök.
Miközben a görögök évszázadokon át különféle tűzgyűrűkről, hengerszerű bolygókról elmélkedtek és megmagyarázhatatlan, fantasztikus gépeket építettek, addig a közeli Egyiptomban egész más hozzáállás szerint fürkészték az eget.
Az egyiptomiak a tudás praktikus alkalmazásait kutatták. Ez persze érthető is egy olyan vidéken, ahol a zöld terület nagyobb – és ritkább – kincs, mint az arany. Egyiptomban már i. e. 3000-ben a 365 napos ciklus szerint számolták az éveket, melynek segítségével könnyebben tudták megjósolni a Nílus áradásának idejét.
A csillagok állásának vizsgálatával vallási célokat is szolgáltak. Így állapították meg egyes ünnepek időpontját, valamint azt, hogy pontosan mikor kezdődik az éjszaka.
Az egyiptomiak hagyták ránk a leglélegzetelállítóbb csillagászattal kapcsolatos tárgyi emlékeket a piramisok és különféle templomok formájában. Előbbiek építésének módszereiről sok elmélet látott napvilágot, de még mindig nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy ötezer évvel ezelőtt hogy voltak képesek ilyen hatalmas és tartós építményeket létrehozni. Csodálatunk tovább fokozódik, ha figyelembe vesszük, hogy minden piramis az akkori sarkcsillag irányába mutat.
Hasonlóan tiszteletreméltó eredmény Ámon-Ré karnaki temploma, melyet úgy terveztek meg, hogy téli napforduló idején a nap pontosan a hatalmas szobrok és oszlopok mentén haladjon el.
Egyiptom csillagászatának második virágkora már a római időszakban volt, amikor az éra legnevesebb tudósa, Ptolemaiosz alkotott ott. Ekkorra az ősi egyiptomiak mérnöki precizitása összeforrt a görögök elméleti zsenialitásával és Babilónia hatalmas tudásbázisával. Itt jött létre a kor tudósainak Mekkája, minden tudományok központja, az alsó-egyiptomi Alexandria városa.
Ptolemaiosz (kb. i. sz. 90-168) római állampolgársággal bíró, görög származású egyiptomi volt, és több tudományterületen is remekelt. Ő készítette el a római korban ismert átfogó és teljes világtérképet, négy könyve a kor asztrológiai ismereteit összegzi, és megírta az Amalgeszt című könyvet, mely több mint egy évezreden át a legalapvetőbb csillagászati műnek számított.
Az Amalgesztben leírt világkép továbbra is geocentrikus, de a bolygók sorrendje már jobban közelít a valósághoz. Ptolemaiosz részletesen taglalja a Nap, a Hold és az akkor ismert bolygók mozgását, pontos táblázatokat készített, melynek segítségével bármely időpontban kiszámítható az égitestek helyzete és egy kibővített csillagkatalógus is elfért még a műben.
Az Amalgeszt révén ismerjük Hipparkhosz matematikai munkásságát és fenn áll a gyanú, hogy Ptolemaiosz a babilóniai tudósok munkáját is beépítette művébe, de ez nem csökkenti annak felbecsülhetetlen értékét. A kusza nemzetiségi háttérrel rendelkező tudós tette le az utána következő évezred gondolkodóinak azokat az alapokat, melyek nélkül talán most is azt hinnénk, hogy a föld a világ közepe.
Cikksorozatunk következő része az antik világon kívüli népek csillagászati eredményeiről és munkásságáról szól majd.
