Rost Andrea és Palya Bea. Tehetséges, szép, rajongott énekesnők, akik mindketten ugyanazokat a férfiakat választották...

...a közös munkára. Palya Bea Ribizliálom című lemez- és könyvbemutatójának december 4-én – vagyis holnap – este fél nyolctól a budapesti Művészetek Palotája ad otthont; Beát régi barátai és hűséges zenésztársai, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás kísérik majd. A szerzőpárossal a koncert és nemrég megjelent lemezeik apropójából beszélgettünk megvalósult és még csak tervként létező álmaikról. (A Hódmezővásárhelyen készült interjú teljes terjedelmében a folkMAGazin legújabb számában jelent meg, itt csak a riport szerkesztett és rövidített változatát tesszük közzé két részre bontva.)

Először a legfrissebb lemezről szeretnék kérdezni. Most jelent meg a Kindoflute című albumotok; a borítón azt olvasom, hogy a felvételek 2007-ben készültek. Miért csak most jelent meg ez az anyag?

Bolya Mátyás: Minden évben több lemezt és produkciót készítünk el, de ezek általában más neve alatt futnak. A saját, határidő nélkül készülő alkotások pedig mindig hátrébb sorolódnak. A mai produkciós modellek általában egy „frontember” köré építik fel marketingstratégiájukat. Nehezebb kiadni egy olyan lemezt, amelynek borítóján csak két „backember” mosolyog.

Nem gondoljátok, hogy a 2007-ben megfogalmazott zenei mondanivaló már nem aktuális 2011 végén?

Szokolay Dongó Balázs: Akik végignézik eddigi munkáinkat, láthatják, hogy a gondolatok megformálása mit sem változott. A mögöttes tudás, a horizont szélessége, a gyakorlat persze változott, finomodott, de az iránytű ezektől függetlenül mindig ugyanarra mutat.

Matyi: Azt gondolom, hogy évekkel később is vállalható nyomokat kell hagyni a zenei életben. Mivel ezt a lemezt szabadon, határidő nélkül készítettük, jól kiérlelt gondolatok hallhatók rajta. És a felvétel módja sem volt mindennapi.

Bár sablonos kérdésnek tűnhet, azért felteszem – miért Kindoflute a címe a lemeznek?

Matyi: Magyar zene exporthelyzetben. Amikor külföldön egy koncert után érdeklődők faggatnak számukra szokatlan, „egzotikus” hangszereinkről, szinte egyszerre hangzik el a színpad két sarkából ez a két, könnyen összetéveszthető mondatrészlet: …kind of lute és …kind of flute. Igen, ez egyfajta fúvós-pengetős zene, sok-sok improvizációval, magyar népzenei ihletésű kompozíciókkal. Valahogy így született a lemez címe.

Dongó: Van még egy áthallás a cím kapcsán, amit talán érdemes megemlíteni. A jazzben járatosabbak számára Miles Davis Kind of Blue című albuma is beugorhat, amely a modális jazz fontos mérföldköve, és amely nélkül nem létezne a free jazz sem. Számomra mai napig meghatározóak a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesben eltöltött évek, vagy a találkozás Szabados György zeneiségével. Talán széles gondolati ív, de ezek is benne vannak.

A borító az egyszerű, de kifejező japán rajzok világát idézi. Fehér alapon csak egy vörös, graffiti-szerű jel, cím és az előadók. Számíthat egy ilyen borító sikerre a mai vizuális túlkínálatban?

Dongó: Ha arra gondolunk, hogy Van Gogh életében csupán egyetlen képet adott el, akkor nem biztos, hogy erre a kérdésre időtálló választ tudunk adni. A közízlés pedig igen változékony, játékszere a divathullámoknak… A kommunikációs csatornák ugyan változnak, a közösségi média arat, de mi ezt a változást inkább az eszköztár bővüléseként fogjuk fel.

Meséljetek kicsit a Beával közös lemezről is!

Dongó: Palya Bea könyve nemrég jelent meg Ribizliálom címmel. A könyvvel egyidőben egy válogatás lemez is kikerült a boltok polcaira. Bea esetében azonban a válogatás nem jelent kényelmes szemezgetést a már megjelent felvételekből: a korongra került anyag több mint a fele kiadatlan koncertfelvétel vagy kifejezetten erre az alkalomra készült stúdiófelvétel. Persze ebben is benne vagyunk vastagon.

Ezeken kívül mivel foglalkoztatok még mostanában?

Dongó: A közelmúlt fontos eseménye volt a Békés Megyei Jókai Színház felkérése alapján, Ferenczi Gyurival és a Rackajammal közösen játszott Csínom Palkó című etno-operett, ez az élőzenés porondjáték. A műfaji besorolás leleménye a rendezőt, Greifenstein Jánost és a társulat igazgatóját, Fekete Pétert dicséri. A helyszín különlegessége – a színház porondszínházáról van szó – sok új feladat elé állította a színészeket, hiszen a szokásos játéktér 270 fokosra bővült.
Aztán ott volt még WOMEX, amely az egyik legrangosabb világzenei esemény, és minden évben más európai nagyvárosban kerül megrendezésre. Az idei azért is volt különleges, mert a nyitó gálakoncertet Magyarország rendezhette. Szólistaként ebben a műsorban vehettem részt, többek között Both Miklóssal duóban. Ez egy új együttműködés, érdekes hangzás. Évekkel ezelőtt csináltunk egy kísérletet, a somogyi hosszúfurulya hangjait helyenként elektromos gitár effekttel torzítottuk el. Észrevétlen csapott át a népzenei formavilág Jimmy Hendrix díszes játékába.

A közelmúlt után jöjjön a jelen.

Matyi: Csak röviden: részt veszünk az Etnofon Zenei Társulás munkájában, de fontos megemlíteni azt a kísérleti műhelymunkát is, ami a Zeneakadémia berkein belül folyik.

Dongó: Közreműködöm Bognár Szilvia most megjelent gyereklemezén, a Csintekerintőn. Emellett új színfolt az életemben a Novák Péter által vezetett Szívlapát Alapítvány Fenntartható szellemi fejlődés programja.

Mi a helyzet a színházi életben?

Dongó: A Duna Művészegyüttestől kaptunk új felkérést az Örökkön-örökké után. A legújabb zenés darab, amelynek bemutatója november 26-án volt, Foltin Jolán és Novák Péter Tititá című darabja a Nemzeti Táncszínházban. Jelenleg Závada Pál Jadviga párnája című regényének színházi változatán dolgozunk, rendezője Hargitai Iván.

(A második részben a Tánclánc és a Rost Andreával közösen készített Pannon dalok albumról, alkotásról, a Rohoncz Folkműhelyről és a jövőbeli tervekről mesél Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás. A folytatás itt olvasható.)