Dancs Annamarit nem kell bemutatni senkinek. Eddig mindenki úgy ismerte, mint Erdély popdívája. Most viszont úgy tűnik, elpártolt ettől a műfajtól és az operett, illetve a musical vizeire evezett. Mi jöhet ezután?
A közelmúltban Hollandiában és Törökországban is megfordultál. Mi járatban voltál?
Hollandiában harmadik alkalommal turnéztam, ezúttal a Most Magyarul!, magyar–holland nyelvű lap meghívására. Nagyon szeretem a kinti koncertek hangulatát, a közönség nagy része holland, aki érdeklődik a magyar kultúra iránt és szereti a magyar zenét. Ismert énekesként fogadtak, már rajongóim is vannak ott. Törökországban videoklipet készítettünk a török énekessel, Denis Cemmel. Januárra készül el a klip, és promóciós turnét is tervezünk, persze ha megfér a Budapesti Operettszínházzal egyeztetett programommal.
Változott az életed mióta az Operettszínház vendégművésze vagy?
Alig másfél éve szerződtem az Operettszínházhoz, de az elmúlt hónapokban nagyon nagy változáson mentem át, magánemberként, előadóként és rengeteget tanultam a szakmáról. A Csárdáskirálynő mellett az év musicaljében, a Miss Saigonban is eljátszhatom a női főszerepet, ez hatalmas élmény, és talán minden eddigi közül a legnagyobb kihívást jelentette. A próbák miatt nyilván sokat tartózkodtam Budapesten, s ez is változás az életvitelemben, hiszen addig állandóan utaztam, turnéztam, jártam a nagyvilágot. De nagyon szeretem a színházat, hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem és rám bíztak ilyen komoly feladatokat.
A Magyar operettek gyöngyszemei című gálaműsorral turnézol Erdélyben. Te ragaszkodsz ehhez vagy a közönség igényli ezt a műfajt?
A pályafutásomat kettősség jellemzi, a 15 éves popkarrier mellett ott van egy teljesen más, ellentétes műfaj, az operett, és most már a musical is. Popénekesként sokszor láthattak itthon, de az „új Annamarit”, az operett-szubrettet, aki a partnerével, Kerényi Miklós Mátéval akrobatikus táncokat jár a színpadon éneklés közben, illetve a musical-primadonnát még kevesen ismerik. Szeretném megmutatni ezt az oldalamat is, no meg annyi csodás dal van, amelyek részben ismerősek már a közönségnek, másrészt meg szeretnénk ismertetni Matéval néhány gyöngyszemet… Kár lenne kihagyni!
Mennyire építetted tudatosan a karriered?
Mindig tudatos voltam mindenben, de sokszor történtek úgy az életemben a dolgok, hogy azt hittem: véletlen! Amikor a kolozsvári Zeneakadémián lediplomáztam operaénekesi szakon, akkor látszólag nem volt semmi értelme, hiszen javában építettem a popkarrierem… Aztán az élet mégis úgy hozta, hogy a klasszikus énekművészet igen fontos szerepet kapott az életemben. Nincsenek véletlenek! Tőlünk függ, hogy mit szeretnénk az élettől, önmagunktól, s azt el is érjük!
Mennyire tudod az igazi Dancs Annamarit megmutatni a színpadon?
Mindig Dancs Annamari vagyok a színpadon, magamat adom, kivéve, amikor egy színházi szerepet játszok. Az a jó a színészetben, hogy kibújhatunk önmagunkból, de valahol mégis mi vagyunk, akit játszunk.
Állandóan képes vagy megújulni, a zenei karrieredben ez jól nyomon követhető. Népzene, pop, operett, musical… Ezek a korszakok személyiséged fejlődésének szakaszai is?
Mondhatom, igen… Gyerekként jó móka volt, hogy népdalokat énekelek, turnézunk egy 120 tagú együttessel és én vagyok a legkisebb. 9 éves voltam akkor. Tiniként persze a pop volt a leginkább testhezálló, aztán ahogy telt az idő, az operett felkínálta azt a lehetőséget, hogy a hangomból, az előadásmódomból még többet megmutathassak. A musical pedig talán mindennek felett áll. Imádom! Nagy harc, kihívás, nagy feladat hangilag is, a klasszikus és a modern műfaj ötvözése. De azt hiszem, itt megállok! Hard rockot vagy hip-hopot nem fogok sosem énekelni. Az nem én vagyok.
Az egyik közösségi portálon két kedvenc idézetedet tüntetted fel: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” Te hol vagy otthon?
Természetesen az otthon az Sepsiszentgyörgy. De a világot járva, embereket megismerve, rájöttem, hogy tőlünk függ, mennyire tudunk alkalmazkodni a körülményekhez. Nekem mindig honvágyam van, de ugyanakkor jól érzem magam abban a városban, országban, ahol éppen tartózkodom.
A másik idézet: „Az életben csupán két tragédia van: az egyik, ha az ember nem tudja megszerezni azt, amit szeretne. A másik, ha megszerzi...” Mit éltél meg tragédiaként, mikor nem szerezted meg? És mit, mikor megszerezted?
Mindig harcolunk valamiért, és ez a jó! Addig, amíg vannak beteljesületlen álmaink, van hajtási vágy bennünk. Persze olyan is van, hogy amikor megvalósítjuk az álmot, az hétköznapivá válik, elveszti a varázsát. Azért szeretem ezt az idézetet, mert hajlamosak vagyunk hamar felejteni, átsiklani a dolgok felett, holott tudjuk, hogy mennyire vágytunk rájuk. Én a színpadon, az életben minden pillanatot megélek, a sikert, kudarcot egyaránt. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy tanuljak, okuljak belőlük: miben tévedtem, miben cselekedtem helyesen. És ettől színes az életem.