Sejtelmes zene, nyikorgó padlózat, pókhálók és fátyolszerű leplek mindenütt – már a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermének előcsarnoka is a 18. századi várbörtön része lett. Az előcsarnok átalakítása pedig része a színészből lett rendező elképzelésének: Szélyes Ferenc és hét marosvásárhelyi színész betekintést ad a hugenották üldözésének idejébe.
A magyar drámairodalom egyik legnagyobb alakja itt élt köztünk Marosvásárhelyen – állítja a Jászai-díjas Székely Ferenc, aki színészként nem először találkozik Székely János darabjaival. Legutóbb a Caligula helytartója című darab címszerepét játszotta el, de esténként is szívesen olvasgat Székely Jánost. A Hugenottákat addig-addig olvasta, míg elhatározta, hogy színre is viszi. Pedig Székely János azt állította, hogy darabjai előadhatatlanok, hiszen ő nem színpadra, hanem olvasásra, elmélkedésre szánta őket. A Hugenottákra pedig ez különösen áll – hiszen Szélyes Ferenc 1979-ben magától Székely Jánostól hallotta, hogy nem lehet ezt színpadra vinni. Márpedig akkor is előadták, az ősbemutató Szatmáron volt, s akkoriban még Szélyes szerepelt is a darabban.
A Nemzeti színművésze most már rendezi a Hugenottákat, s közben bevallja, rendezőnek nehezebb lenni, mint színésznek. Másodjára rendez Szélyes Ferenc, de azt mondja utoljára. Igaz, 1996-ban az elsőt is utolsónak szánta. Mert valahogy könnyebb színésznek lenni, mint a darabot megálmodni. „Hál’ Istennek mindenki segített, mondhatni közösen hoztuk létre az előadást, én megvágtam a szöveget, majd a színészekkel együtt újraolvastuk. Volt, amit ők visszatetettek a szövegbe, volt, amit még kivágattak, így lett másfél órás a szöveg” – magyarázza a rendező, aki igyekezett olyan színészeket válogatni a Hugenottákba, akik már játszottak Székely János-darabban.
A Hugenották 1762 első napján játszódik, abban az időben, amikor a franciaországi reformátusokat üldözték a hitükért, a hugenották elnevezés is az ő gúnynevüknek számított. Toulouse várbörtönében a katolikus vezetés három hugenotta fiatalembert és egy prédikátort tart fogságban. Úgy élnek, mint egy vidéki fogadóban – hangzik el az előadásban is, esznek, isznak, látogatót fogadnak, de mégis csak börtönben vannak. Azon az újévi napon hitről, hatalomról, Istenről beszélgetnek, vitatkoznak egymással, ám végül maga a létezés lesz a téma, az egyén, a szabadság kérdései kerülnek a középpontba. „Az 1979-es ősbemutatón még megfagyott a levegő a közönség soraiban, amikor a színpadon elhangzott, hogy meghalnék azért, hogy szabadon gondolkodhassak. Ma már nincs ennek ilyen hatása, mi inkább a hatalom kérdéskörére koncentráltunk az előadásban. Az most is aktuális, hiszen jönnek a választások, a pártok meg nem az emberek, hanem saját érdekeikre koncentrálnak” – összegzi a darab aktualitását Szélyes.
A történelmi dráma teljessége érdekében, már a kisterem előcsarnoka átalakul: múzeumi tárgyak, színészekből lett „viaszfigurák” mintegy időalagútban megkeveredik a nézőt, a színpadon pedig a viaszfigurák megelevenednek és bemutatnak egy darabot a hugenotta történelemből.
Az előadást december 6-án mutatta be a Tompa Miklós Társulat, december 20-án kerül ismét műsorra a darab.
