„Egyrészt nem karamboloztunk. Másrészt biztos szerencsés csillagzat alatt született a dolog: nemes ügyek érdekében szövetkeztünk, s mindig volt erre fogékony publikum is” – ez a válasza Gryllus Dánielnek, amikor arról kérdezem, hogyan is sikerült 42 éven keresztül működtetni egy zenekart. A magyarázatok közt van azonban az értékek képviselete is, ezúttal is egy adventi koncert után beszélgettem a zenekar alapító tagjával. A Kaláka ugyanis a materialista világban is felvállalja az értékek képviseletét. De tagjai nem prédikálnak. Inkább szórakoztatnak.

42 éves történet ez, de miért lett Kaláka annak idején a Kaláka?

Az alapító tagok között volt Mikó Pista, akit színészként ismerhetnek Erdélyben, neki már korábban is voltak megzenésített versei. Az ő papájának volt valami könyvtára, vagy cserkészcsapata, vagy színjátszó köre, már nem emlékszem, csak akkor jött Pista azzal az ötlettel, hogy a papája azt mondta használjuk ezt a nevet, hogy kaláka, mert ez némi folklorisztikus hátteret is ad, meg a közös munkáról is szól. És egy olyan szó, ami úgy beívódik a köztudatba. Akkoriban mindenki angolos nevet választott, így pont az számított kicsit forradalminak, hogy mi magyar nevet választottunk. Azt hiszem, hogy szerencsés volt a névválasztás, hiszen bekerültünk a helyesírási szótárba is. Lecserélték a Vörös Csillag Termelőszövetkezetet Kalákára.


Azóta is van ennek egy szimbolikus jelentése?

Bizonyára sokak számára van, ami most már kicsit összenőtt azzal a munkássággal, amit 42 év alatt felhalmoztunk. Ma már leginkább azt kell megmagyarázni, hogy mi az eredeti szó. Egy gyerek számára a kaláka az elsősorban az együttest jelenti. Én azt hiszem, hogy azt kellene most mondanom, hogy számunkra ez a név az alkotás folyamatát jelenti, meg egy kicsit komolyabb közösségi létet, mint egy átlag együttesnél. Lehet, hogy így van, de nem ismerem az átlag együttesek munkamódszerét. Minden hasonló zenei csoportosulásnál – hogyha nem egy szólistáról és egy kísérő csapatról van szó – azért az jellemző, hogy összedolgoznak, egymás ötleteit felkarolják és tovább dolgozzák.

Az átlag együttes szerintem nem ér meg 42 évet. Hogy sikerült ez a Kalákának?

Egyrészt nem karamboloztunk. Másrészt biztos szerencsés csillagzat alatt született a dolog: nemes ügyek érdekében szövetkeztünk, s mindig volt erre fogékony publikum is. A költészet – József Attila, Kosztolányi, Arany János, Kányádi Sándor – mindig jelentett egy olyan kapaszkodót, amibe, mint valami szilárd talajba, bele lehetett fogózkodni. Amikor valaki saját szövegeit énekli, azt meg lehet unni. De egy Kányádi verset nem lehet megunni, ott mindig talál az ember egy új kifejezést, új asszociációt. Az is összetartja a csapatot, hogy rengeteg közös élményünk van, közös múltunk, végigjártuk a világ számos országát. 35 országban jártunk, ahol a magyarság különböző diaszpórába szorult csapataival találkoztunk. Egy hónappal ezelőtt Buenos Airesben voltunk, ahol az ottani gyerekek adtak egy koncertet csak Kaláka-számokból nekünk. Amikor jönnek az ilyen harmadik-negyedik generáció óta ott élő emberek és Kaláka-dalokat énekelnek, akkor az ember elgondolkozik, hogy valami használhatósága is van a mi munkásságunknak. Ami persze nem lehet direkt cél, hiszen mi csak énekelni akarjuk a verseket, s akkor egyszer csak kiderül, hogy milyen népművelői mellékhatásai vannak a dolognak. Ha lehet ezt így mondani, mert nem népművelésből énekelnünk el egy József Attila verset, hanem azért mert el akarjuk énekelni, s akkor van egy ilyen ráhatása is. Valaki egyszer azt írta, hogy a boldogság is ilyen plusz dolog, amit nem lehet direktbe csinálni, hanem vagy van mellette, vagy nincs.

Adventi koncert után beszélgetünk, a mai materialista világban a Kaláka ugyanis úgy döntött, hogy vallási értékeket képvisel. Megéri?

Azt hiszem, ha a hatását nézi az ember, akkor megéri, mi amúgy is ebben a szellemiségben nevelkedtünk. Egyébként materializmus mindig is volt, csak nem így hívták, babona is volt, hit is volt. Ezek mindig egymás mellett léteznek. Ha mi egy karácsonyi koncertet csinálunk, akkor biztos, hogy nem egy csöpögős „white christmast” fogunk csinálni, hanem megpróbáljuk a saját magunk értékeit a nagyérdemű elé tárni. Az azonban nagyon fontos, hogy szórakoztató legyen. Tehát nem erőszakos, nem didaktikus. A közönség innen ne úgy távozzon, hogy na most aztán szépen elprédikáltak a fejem fölött, hanem meglegyen azért az élménye a gyerekeknek és az időseknek is. És ha sikerül így átnyújtani Kosztolányit vagy Szabó Lőrincet, vagy éppen a karácsonyi témakört, Pál apostolt, a hegyi beszédet, akkor annak van eredménye. Minden műfajnak megvan a maga létjogosultsága, csak az unalmasnak nincs. Mi is arra törekszünk, hogy mindig szórakoztató és élményszerű legyen, nem kötelező olvasmány, hanem öröm.


S közben célközönség a gyereksereg?

Amikor gyerekek vannak nézőtéren, akkor ők, amikor Szabó Lőrinc-estet fogunk jásztani, akkor azok, akik erre fogékonyak. De a karácsony, az tényleg generáció független, ott tényleg 3-tól 93 évesig mindenki jól érzi magát. Legfeljebb kicsit zajosabbak a gyerekek, mint kéne.

Mit mondjunk, azoknak az olvasóknak, akik azt hitték, hogy itt lesz Gryllus Vilmos is, és hiányolták?

Hát azt, hogy nézzék meg a plakátot, oda rá volt írva, hogy ki jön. A Vilmost sokan kérdezik. Olyan nagyon sok változás nem volt a 42 év alatt, de egy-kettő volt. Ezelőtt 16 évvel Vilmos öcsém, aki alapító tagja volt a Kalákának, visszatért a csapatba. Akkor az volt a megállapodásunk, lévén, hogy az ő szóló gyerekműsorai elég szép számban vannak, hogy a gyerekműsorokat mi trióban játsszuk, ő meg szólóban. A külföldi turnékat és a felnőtt koncerteket közösen csináljuk, és a karácsonyi meg az adventi koncertjeinket meg Major Gabival. Részint azért, mert ebbe tenor kell, részint mert ilyenkor Vilmos sokat játszik Mikulás- meg karácsonyi koncerteken. Egyébként nem csinálunk ebből titkot, senkinek sem mondtuk, hogy ő is itt lesz, és nincs semmi feszültség sem. Sőt, az a feszültségmentesség záloga, hogy ezt a megállapodásunkat így megtartottuk azóta is.