"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt." (Filippibeliekhez írt levél 4:6)

Az ember természetéből fakadóan sajnos könnyen hozzászokik a jóhoz és nem veszi észre, hogy nap, mint nap, milyen szerencsés, hogy egészséges, hogy szerető családja van, tető a feje felett, van munkája, amiből ha nem is királyian, de megél és el tudja tartani szeretteit, önmagát. A hívő emberek számára a Szent Könyvek iránymutatóak, segítséget nyújtanak a hála kifejezésére, ha önmaguk elakadtak volna. Bizonyára a nem hívő emberek is megtalálják a módját annak, hogy köszönetet mondjanak, hálásak legyenek sorsuk alakulásáért.

Az Észak-amerikai kontinensen élő emberek számára november a hálaadás hónapja. Kanadában ugyan október második hétfője, ám Amerikában november negyedik csütörtökje a Hálaadás napja, a Thanksgiving Day. A mítosz szerint, az első Hálaadás napi vacsorát 1621-ben költötték el az első telepesek, akik az előző évben érkeztek Európából a vallásüldözések elől menekülve a Mayflower fedélzetén Plymouth partjaihoz. A hideg, a rideg körülmények, az éhinség, a betegség a bevándorlók több, mint felét elpusztította. Az új körülményekkel viaskodó telepeseket a vampanoag indián törzs vette szárnyai alá, megtanítva őket a kukoricatermelésre, a juharszirup kinyerésére, a túlélésre. A következő év ősze bő termést hozott és a túlélés reményét. Az 51 megmaradt telepes vezetője William Bradford nagy lakomát csapott, melyre az indiánokat is meghívta. Hálát adott Istennek az új földért, a szabadságért, a bő termésért, az életért.


Az első valódi Hálaadás napi vacsorák csupán az 1890-es évek végén kezdődtek, amikor a polgárháborúba belefáradt családok így próbálták összegyűjteni családtagjaikat, hálát adni a megmaradottakért, békéért fohászkodva, valamint ezáltal segítetve a nagyszámú új telepes beilleszkedését, a nemzeti identitás megalapozását.
Itt elidőzhetnénk azon elmélkedve, hogy bizony az első telepesek jó példája nem volt "ragadós", az őslakos indiánokra nehéz idők következtek az újabb és újabb európai telepesek érkezésével és erőszakos földfoglalásával. Be kell azonban látnunk, hogy az amerikai partoknál kikötő hajók ontották magukból a mindefajta nemzet mindeféle polgárát, előéletre, erkölcsi, etikai színvonalra való tekintet nélkül. Szabályok, törvények nélkül kezdődött az élet az Új Világban. A becsületes emberek egyetlen dologba kapaszkodhattak csupán, a hitükbe. Annak ellenére, hogy vallásháborúk által üldöztetve érkeztek, Istenbe vetett hitüket nem veszítették. Tudva tudták, vagy csak ösztönösen érezték, a vallás, a hit, Krisztus nevében elkövetett bűnökért, nem Isten a felelős, hanem a buta, elvakult emberiség.
Ennek a mély hitnek fényes bizonyítéka ez az 1782-es New Hampshire Állam, Exeter városából származó kiáltvány, mely kinyilatkoztatta a Hálaadás Napjának idejét, célját, és az összes államra kiterjesztés tényét.


"Minden nemzet alapvető kötelessége, hogy könyörögjön a Mindehatóhoz, minden jónak forrásához, nemcsak a nehéz időkben való irgalmas segítségéért, de ünnepélyes, közös formában is hálát kell adni az állandó gondviselésért. Ezért az Egyesült Államok kongresszusa tekintettel az elmúlt időszak nehéz háborús helyzetére, a bíztató kül- és belpolitikai jelekkel végére járó esztendőre, azt javasolja minden államnak, hogy a November hó jövő csütörtökjét a Hálaadásnak szentelje. Mondjon köszönetet Isten jóságáért és irgalmáért, vidáman fogadva és teljesítve törvényeit, mindenki helyzetének és előmenetelének megfelelő, igaz és tiszta vallást gyakorolva, mely alapja a közjónak és a nemzet boldogságának."
És hálát fog adni sok millió más amerikai is a holnapi nap folyamán, amikor útnak indulnak autóval, vonattal, repülővel, hogy összegyűljenek a családok és elköltsék azt a bizonyos pulykavacsorát áfonyaszósszal, krumplipürével, zöldbabbal, és sütőtöktortával. Sokan egész hónapban az adventhez hasonlóan minden nap egy-egy hálaüzenetet írnak és rejtenek el, melyet a vacsora során felolvasnak. A legtöbb család ilyenkor közös fényképet is készít, hogy legyen minden évre emlékezniük.

Forrás: quart.hu