Marosvásárhelyen – választási év jön – az akadémiai szféra is kiválóan alkalmas az árulózásra (még hogy nincs magyar nemzeti integráció, egyformán rosszkedv van határokon innen és túl), először a helyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem tanárait árulózták le saját tanár társaik, néhány héttel később a Művészeti Egyetem „átszavazói” kerültek pellengérre . Utóbbiaknak bűne az, hogy román rektor (Sorin Crișan) került az intézmény élére.

Nem bennszülötteknek nehéz megmagyarázni mi a különbség román és magyar rektor között. Bennszülötteknek pedig azt nehéz megmagyarázni, hogy nem ildomos, nb. nem akadémikus dolog rektort románozni és magyarozni. Azok, akik még tartják magukat a szakmaisághoz, azok nem most mandátumot szerzett intézményvezető nemzetiségét, hanem szakmai programját kifogásolják.

Kevésbé vájtfülűeknek azt is el kell mondanunk, hogy értsék az erdélyi akadémiai és politikai szféra sava-borsát, hogy a rektorválasztás szimbolikus jelentőséggel is bír (van-é avagy nincs-é nekünk erdélyi magyaroknak saját intézményünk, ez ugye attól függ, ki lehet a törzsfő a kerten illetve egyetemen belül).A rektori szék „elvesztését” most többen kis, felsőoktatási Trianonként élik meg. Holott.
Holott a tények arról szólnak, hogy a mai magyar színész, rendező és úgy általában színházi képzés egyik jelentős fellegvára Marosvásárhelyen van. Román állam tartja fent, finanszírozza (a magyar állam az utóbbi néhány évben nem buzgott túl a támogatást illetően), viszont nagyon sok magyar állampolgár is jár ide. Nem csak azért, mert a Marosvásárhely-Budapest repülőjárat 45 percre rövidítette a nemzetpolitikai távolságokat, hanem azért is, mert ilyen felsőoktatási struktúra alig akad magyar nyelvterületen.


A magyar kultúra jelentős része most Marosvásárhelyen „csinálódik”. (Lásd Porogi Dorka működését itt és itt)
Az új rektor –függetlenül a nemzetiségétől - ezzel, a vendégdiákokkal, vendégtanárokkal, az évek óta folyó csereprogramokkal kell, hogy számoljon, ezt fogják rajta számon kérni, ezen a területen fejlesztheti (vagy sorvaszthatja el) az intézményét. Ha jó lesz a román-magyar lobbi, akkor példa nélküli posztetnikus (de szép szó), akadémiai történetté kerekedhet az, ami most Marosvásárhelyen zajlik.
Ha nem lesz jó a román-magyar lobbi, akkor viszont tovább görgetjük az árulózós, kirekesztős, kultúraellenes problémahalmazt, paranoiásan keressük az átszavazókat, és legnagyobb örömünk a kudarcunk lesz.
A következő hónapokban-években elsősorban nem az új, román rektor, hanem a magyar és román lobbi, a törzsi és személyes sérelmeken felülemelkedő szakma vizsgázik. Marosvásárhely pedig (a sokak által kudarcként megélt rektorválasztás után) olyan kulturális-közéleti modellt teremthet, amelyre eddig nem volt példa sem Erdélyben, sem határokon innen és túl.