Van nekünk egy fura mániánk. Régi szerelmes leveleket gyűjtünk ádázul, megszállottan, hogy aztán a kacskaringós, szenvedélyes ákombákomok fölé hajolva zokoghassunk.
Néhány hete a fülünkbe jutott, hogy Lábasné Horváth Gizella, röviden Gizi néni, a Rózsa utcából, fontos leveleket dugdos, mégpedig egy színésznő és egy szobrász levelezését.Három napja nem alszunk, csak zokogunk. Itt hever előttünk Báthorpataky Adél és Töbörzsöki Alfréd édes-savanyú levelezése, melyet képtelenek vagyunk nem megosztani a világgal, hogy láthassuk, hogy sírtok ti.
(Báthorpataky Adél: leánykori neve ismeretlen, született 1890 táján, színésznő, a legendás Levendel Társulat tagja, Báthorpataky Ferenc műgyűjtő felesége.
Töbörzsöki Alfréd: szobrászművész, született 1901-ben, Budapesten, soha nem nősült meg.)
Alfikám,
tudom, mennyire útálsz érte, ha így hívlak, de ha te úgy gondolod, fülembe súghatod azt, hogy te csecses bülbül, akkor énnekem jogom van az Alfikára. Mert nekem bizony nem teccik, hogy csecses bülbülnek nevezel, ámde magadat kardfarkú tigrisnek hívatnád, amilyen állat egyébb iránt nem létezik, ennek utána olvastam.
Tegnapi heveny viselkedésed különben is aggaszt, leginkább módfelett. Fél pár harisnyámat durván elcapcaráztad, pedig tudván tudod, Ferenc vette azt Párizsban nekem, most magyarázkodhatok, hová lett s eme hazudozás nem tesz jót gyengélkedő lelkemnek.
Vagy talán úgy gondolod, oly könnyű nekem, férjes asszonyként nem a férjemért sóhajtozni? Oly könnyű nekem itthon is színésznőnek lenni? A Ferenc jó ember, csak sok a pénze. Énnekem őt elhagyni nemigen lehetséges. S ezt te tudtad, mikor megostromoltál az öltözőmben egy szál rózsával és szenvedélyes bókjaiddal.
Alfika, a jövő héten hozzad be azt a harisnyát nekem a színházba, ne kelljen könyörgőre fognom.
Úgy hiányzol, itt epedek a kanapén, fél harisnyában.
Adélod
(Jolinak pralinét adok mindig, hogy tartsa a száját a levélhordás miatt, de nem tudom, meddig tartja. Sose tetszett nekem a Joli, csak a bajom van vele.)
(1920)
tudom, mennyire útálsz érte, ha így hívlak, de ha te úgy gondolod, fülembe súghatod azt, hogy te csecses bülbül, akkor énnekem jogom van az Alfikára. Mert nekem bizony nem teccik, hogy csecses bülbülnek nevezel, ámde magadat kardfarkú tigrisnek hívatnád, amilyen állat egyébb iránt nem létezik, ennek utána olvastam.
Tegnapi heveny viselkedésed különben is aggaszt, leginkább módfelett. Fél pár harisnyámat durván elcapcaráztad, pedig tudván tudod, Ferenc vette azt Párizsban nekem, most magyarázkodhatok, hová lett s eme hazudozás nem tesz jót gyengélkedő lelkemnek.
Vagy talán úgy gondolod, oly könnyű nekem, férjes asszonyként nem a férjemért sóhajtozni? Oly könnyű nekem itthon is színésznőnek lenni? A Ferenc jó ember, csak sok a pénze. Énnekem őt elhagyni nemigen lehetséges. S ezt te tudtad, mikor megostromoltál az öltözőmben egy szál rózsával és szenvedélyes bókjaiddal.
Alfika, a jövő héten hozzad be azt a harisnyát nekem a színházba, ne kelljen könyörgőre fognom.
Úgy hiányzol, itt epedek a kanapén, fél harisnyában.
Adélod
(Jolinak pralinét adok mindig, hogy tartsa a száját a levélhordás miatt, de nem tudom, meddig tartja. Sose tetszett nekem a Joli, csak a bajom van vele.)
(1920)
A szerzők külön engedélyével. Folytatása következik.
