Kilencvenöt éve, 1916. december 29-én gyilkolták meg Grigorij Jefimovics Raszputyint, az orosz történelem és a múlt század egyik legellentmondásosabb személyiségét.

Aligha van az orosz történelemben ismertebb név, mint az övé, talán csak Rettegett Iván vagy Nagy Péter vetekedhet vele. Életében a tragédia minden eleme összesűrűsödött. „A trón magasságáig emelkedett muzsikkal együtt járt a hatalom, a szex, az intrika, az erőszakos halál, amelyet a Romanov-dinasztia bukása követett.” Ráadásul alig akad még történelmi személyiség, akit már életében annyira imádtak és gyűlöltek volna, mint ezt a szibériai vándorszerzetest. Sokak szemében ő volt a testet öltött gonosz, a démon, akit ki kell irtani a világból – nagyjából ezt a képet őrzi a mai tudatunk is róla.

Raszputyin kereskedéssel is foglalkozó gazdacsaládban született 1869 táján a szibériai Pokrovszkojéban. Fiatalkorában apja földjén dolgozott, majd tizenkilenc évesen megnősült, három gyermeke is született. A félig analfabéta, kicsapongó életű muzsikot közvetlen környezetében megvetően csak „részeges Griská”-nak nevezték. Ifjú apaként – vélhetőleg lopás miatti vezeklésként – három hónapot töltött egy kolostorban. Itt vallásos megvilágosodáson esett át, és állítólag csatlakozott a hliszt szektához. Ennek tagjai elvetették az egyházi intézményeket, de fura módon megengedték tagjaiknak, hogy ortodox templomba járjanak. Az üdvözüléshez az eksztázison, majd az ezt követő bűnbánaton keresztül akartak eljutni, szertartásaik időnként tömeges orgiákba csaptak át.

Raszputyinnak érthetően megtetszett a hlisztek tanítása, buzgó tanuló lett, áhítattal hallgatta a szakadár pópák szónoklatait, és okult belőlük a jövőre nézve. Bizonyos idő elteltével aztán, mint szakképzett szent ember kilépett a kolostor falai közül s országos zarándokútra indult, járt a görögországi Athosz kolostorban és Jeruzsálemben is.

Az országot mosdatlanul, rongyos ruhában járó férfi nevéhez hamarosan csodás gyógyítások és beteljesedett próféciák kapcsolódtak, messzi földről özönlöttek láthatására a hívők. 1905-ben bukkant fel az egyébként is a miszticizmus tüzében égő Szentpéterváron, ahol tárt karokkal fogadták.

Ebben az időben Oroszországban II. Miklós és felesége, Alexandra Fjodorovna (Alix hessen-darmstatti hercegnő, Viktória angol királynő unokája) uralkodott. Az emberként derék és tisztességes, de uralkodóként erélytelen Miklós felesége befolyása alatt állt, aki férjénél műveltebb, erős akaratú és uralomvágyó asszony volt. Ráadásul sokáig feszültségben élt a vele ellenséges udvari környezetben. Érzelmi labilitását csak fokozta, hogy négy lányt szült, majd amikor megszületett a trónörökös, titkolnia kellett, hogy fia vérzékeny.

Férjével együtt a misztikában kerestek vigaszt. Várták azt a személyt, aki lelki támaszt nyújt nekik, megóvja a haláltól kisfiukat, és tanácsaival megerősíti a dinasztia helyzetét. Több személlyel próbálkoztak, míg 1905 novemberében megismerték Raszputyint. Jelenléte nyugtatólag hatott a cári családra és a beteg cárevicsre is. Raszputyin máig tisztázatlan módon, de erős hatással volt a hemofíliás trónörökösre, akinek állapota látványosan javult. Az uralkodó Isten küldöttének tartotta, és több alkalommal is barátjának nevezte, a cárnő hetente fogadta (a közhiedelemmel ellentétben azonban soha nem lett szeretője). Raszputyin vélhetőleg szintén őszintén tisztelte és szerette a cári párt, s figyelmeztette őket: a dinasztia és a cárevics sorsa megmásíthatatlanul összekapcsolódott vele.

A cikk itt folytatódik.

Forrás: Mi van ma?