Mit csinálnál, ha a metrón felbukkanna pár meztelen felsőtestű, groteszk módon tekergőző gázmaszkos fiatal? A New York-iak semmit.

A nagyvárosi érdektelenség és közönyösség ugyan hol öltené a legnagyobb méreteket, ha nem a gigapoliszok legnevesebbikében, New Yorkban? A lakosok gyakorlatilag nem ütköznek meg semmin, akármi történjen is a közvetlen környezetükben, és a magatartásuk tökéletesen érzékelteti a „Mindegy, mi van, csak maradjak ki belőle” hozzáállást.

Ezt a viselkedéskultúrát, ami egyébként szép lassan minden olyan közösségbe beszivárog, ahol sok ember él egy helyen, alapvetően rossznak tartjuk, mert tapinthatóvá teszi az ember érzéketlenségét és a humánum hiányát, amire viszont mindenkinek szüksége van az életben maradáshoz.

Ám a többi ember iránti figyelem teljes hiánya nem csak rossz dolgokat szülhet, hanem éppenséggel jókat is, például az alábbi videót, ami történetesen a New York-i metróban készült. A néhány póló nélkül és gázmaszkban mászkáló srác a metrót szimpla táncparkettnek használja, a peront, a megállókat és a kocsikat is, és az utazóközönség még csak oda sem néz, egy-két kivétellel.



A táncosok pedig zavartalanul folytathatják, amit elkezdtek, ez pedig nem más, mint a flexing. Ez a táncstílus főleg Brooklynban terjedt el, és annak ellenére, hogy általában hip-hop zenére táncolják, gyökerei Jamaikáig nyúlnak vissza, nem a hip-hop kultúrához. A tánc lényege, hogy a test minél inkább hajlékonynak és kicsavarhatónak tűnjön, így elengedhetetlen hozzá a lazaság. Mivel a kéznek, a vállnak és a hátnak is nagy szerepe van, a táncosok félmeztelenül lépnek fel.

A videó sötét hangulata, a metró, a gázmaszkok és a zene egy törzsi, rituális felhangot ad a Zilla March-nak, ami után képesek vagyunk elhinni, hogy a metróban igenis élnek emberre hajazó, gorteszk lények, akik semmit mást nem csinálnak, csak vonaglanak ide-oda.

Ha majd Budapest kinövi magát, a mi metrónk is biztos kitermel majd néhány ilyet.