Steven Pinker 15 évesen anarchista volt: meggyőződéssel vallotta, hogy a béke megőrzéséhez nincs szükség rendőrökre, a kormányok meg csak tetézik a problémákat azzal, hogy úgy gondolják: megoldják őket. „Mindez egyébként 1969-ben volt” – mondja a Harvard Egyetemen dolgozó, világhírű, ma már 57 éves pszichológus. Állítja, hogy az, aki akkoriban nem volt anarchista, mindenről lemaradt...

Egyszer vacsora közben az emberi természetről értekezett szüleivel. Azok riadtan tették fel a kérdést: „Mi lenne, ha hirtelen eltűnnének a rendőrök az utcákról?”. Mire az ifjú Pinker: „Mi történne? Mindenki bankot rabolna? Természetesen nem. Az, hogy létezik-e rendőrség vagy sem, semmit sem számít”.

A beszélgetés helyszíne Montreal volt. Az a város, amelyik büszkén hirdette a maga polgári értékrendjét és alacsony bűnözési statisztikáit. Aztán amikor a rendőrök és a tűzoltók sztrájkba léptek 1969. október 17-én, Steven Pinker úgy gondolta, eljött az ő ideje: esélye nyílik arra, hogy a gyakorlatban tapasztalja meg, mennyire helytállóak az emberi természetről vallott feltételezései.

„Elszabadult a pokol – emlékszik vissza. – Néhány órán belül elindult a fosztogatás. Zavargások kezdődtek. Gyújtogatás, két gyilkosság. És még csak a bejelentett sztrájk reggelénél tartottunk.”

A 60-as évek sok ember életét megváltoztatták, Pinker esetében pedig tovább mélyült a kíváncsiság az iránt, hogyan is működnek az emberek. Ez a kíváncsiság indította el karrierjét a világ egyik vezető nyelvi szakértőjeként, majd az evolúciós pszichológia szakterületének vezető szószólójaként. Számos könyve vált bestsellerré – A nyelvi ösztön magyarul is több kiadást megélt –, ezekben amellett érvelt, hogy az emberi mentális képességeket – az érzelmektől, a döntéshozatalon át a vizuális megismerésig – a természetes kiválasztódás kovácsolta össze.

Lesújtó kritikákat fogalmazott meg azokkal szemben, akik tagadták az emberi elme evolúciójának mély nyomait; azokkal a társadalomtudósokkal kapcsolatban, akik úgy vélték, hogy olyanná lehet formálni egy gyermeket, amilyenre csak szeretnénk; a modernista építészekkel szemben, akik – szerinte – utópisztikus álmokat kergetnek, amikor újjáépítenek egy várost. Meggyőződése, hogy még a 21. században is hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a saját agyunkban kifejlődött veszedelmet.

Jobbfajta angyalok

Legújabb, októberben megjelent könyvében – The Better Angels of Our Nature (Az emberi természet jóindulatú angyalai) – az élet egyik legősibb aspektusának, az erőszaknak a nyomába ered.

A 802 oldalas értekezés legfőbb üzenete, hogy az erőszak az évezredek során drasztikusan visszaesett, többek között a gyilkossági rátákat, a népesség százalékában kimutatott háborús áldozatok számát alapul véve.

Mindez ellentmondani látszik az evolúciós pszichológiának, amelyre gyakran hivatkoznak az erősen rögzült kőkorszaki viselkedést magyarázva; Pinker szerint az ilyen nézőpont nem más, mint a tudomány félreértése. A kialakult emberi agy – állítja – képes választ adni a legkülönbözőbb környezeti hatásokra: megfelelő feltételek között agyunk lehetővé teszi számunkra, hogy egyre nagyobb és nagyobb békében éljünk.

A kutató már korábban is egy sor nagy horderejű vitában vett részt az evolúciós pszichológiával kapcsolatban. 1997-ben a Harvard paleontológusa, Stephen Jay Gould azzal vádolta őt és más evolúciós pszichológusokat, hogy nincs az emberi létnek olyan vetülete, amelyben ne „tapasztalnának” kiigazításokat, finom módosulásokat.

Aztán ott volt a vita a férfi és női elméről. 2005-ben Lawrence H. Summers, a Harvard akkori elnöke okozott nagy felfordulást a kijelentésével, miszerint a belső alkalmasság lehet az egyik oka annak, hogy a nők alulreprezentáltak a tudományos és mérnöki pozíciók területén. Pinker azonnal a védelmére kelt, ami végül komoly vitát eredményezett harvardi pszichológustársával, Elizabeth Spelkével. Pinker azt állította, hogy kicsi, de fontos biológiai különbségek vannak abban, ahogyan a férfi, illetve a női agy működik. Spelke viszont azzal érvelt, hogy elenyészőek ezek a különbségek, és az evolúciós pszichológiának nincs keresnivalója egy ilyen vitában.

A The Better Angels of Our Nature bizonyos értelemben a hasonló kritikákra adott válaszként is felfogható. Pinker azt mondja, hogy a könyv ötlete akkor fogalmazódott meg benne, amikor a Spelkével folytatott vita során belebotlott egy sor történeti statisztikába. Ezek szerint Angliában például a gyilkosságok aránya körülbelül a századrészére csökkent az 1400-as évekhez képest.

2006-ban felkérték, hogy írjon egy esszét Ön mitől optimista? címmel. A válasza tömören annyi volt: attól, hogy csökken az erőszak. Az írásra gyors és meglepő reakciók érkeztek – a szakterület olyan képviselőitől, akiket nem is ismert. Csak úgy záporoztak az adalékok: a kutatók bizonyítékokat küldtek arra, hogy az erőszak sok más helyen és sok különböző formában is csökkenésnek indult a háborús halálozási statisztikáktól kezdve a gyermekek bántalmazásáig. A pszichológus úgy érezte, hogy mindez lassan már olyan, mint egy összeesküvés, és legmerészebb álmait is túlszárnyalja. Egyértelművé vált számára, hogy meg kell írnia a könyvet.

Elhatározta, hogy szintetizálja a mintákat, és igyekszik magyarázatot találni rájuk. Mindezzel pedig lerombolja az evolúciós pszichológiáról kialakított sztereotípiákat.

Szó sincs végzetről

„Azt vetik az evolúciós pszichológia szemére, hogy fatalista, és örök küzdelemre kárhoztat minket – nyilatkozta a The New York Times újságírójának. – Hiszen miért is törekednénk békére, ha mi csupán vérszomjas, gyilkos majmok vagyunk, és az erőszak a génjeinkben lakozik?”

Ezzel szemben azt állítja, hogy az evolúciós pszichológia szolgáltatja a legjobb magyarázatot arra, hogy miért alakultak jobban a dolgok, és hogyan lehet őket még jobbá tenni.

Szerinte az erőszak évezredekkel korábban, az első államok kialakulásától fogva kezdett csökkenni, mindezt alátámasztják a régészeti vizsgálatok és az államoktól független közösségekre vonatkozó megfigyelések is. Elfogadja azokat a nézeteket, amelyek szerint mindez nehezen hihető, de meggyőződése, hogy az ellenkező álláspontot inkább pszichológiai tényezők befolyásolják, mint az adatokban testet öltő tények: az erőszakkal kapcsolatos érzelmek – beleértve akár a hasonló témájú tévésorozatokat – hatása elvonja a figyelmet a hosszú távon megfigyelhető visszaesés tényétől.

Elismeri persze, hogy a múlt század két borzalmas háborút termelt ki, de határozottan állítja, hogy ezek sem cáfolják érvelését. A háborúkkal kapcsolatos statisztikai vizsgálatok számos véletlenszerűséget hoznak a felszínre, mind az időzítés, mind pedig az erőszak méretét illetően. Ebből a szempontból – szerinte – a 20. század különösen szerencsétlennek bizonyult.

Pinker az erőszak általános mérséklődésére a történelem során az emberi elmével kialakult kölcsönhatásban találja meg a magyarázatot. „Már őseink is képesek voltak erőszakra, de ez a képesség csak egy volt a sok közül. Az emberi természet bonyolult... – hangsúlyozza. – Igaz, megvan bennünk az erőszak iránti hajlam, de ugyanúgy létezik az empátia, az együttműködés és az önkontroll is.”

A kognitív trükk

Az pedig, hogy melyik hajlam kerül előtérbe, a társadalmi környezettől függ. A korai társadalmakban az állam hiánya erőszakra ösztönzött, az igazságosság iránti vágy csak a bosszú révén teljesedhetett ki. Pszichológiai tanulmányok azt mutatják – emeli ki –, hogy a ciklikusan jelentkező vérontást az a kognitív trükk táplálja, hogy az emberek túlbecsülik a saját sérelmeiket, miközben alábecsülik azokat mások esetében.

De ahogy fejlődött a civilizáció, fokozatosan megváltoztak a társadalom alapvető szabályai, és az erőszak pedig apadni kezdett. A legkorábbi államok brutálisak és despotikusak voltak, de sikerült elejét venniük a vérbosszú elszabadulásának.

A Better Angels sok szakértőt meggyőzött az erőszak történelmi trendjéről, de sok bírálója is akadt a leírtaknak. A The New Yorker kritikusa, Elizabeth Kolbert „zavarónak”, „idegesítőnek” és „gyanúsnak” nevezte a könyv érvelését. „A gyűlölet, az őrület és a kegyetlenség nem tűnt el, és nem is fog eltűnni” – fogalmazott írásának záró mondatában.

Pinker ugyanilyen megvetően válaszolt saját weboldalán. „Egyetlen igazi recenzens sem állíthatja, hogy ez volna a könyv legfőbb üzenete” – szögezte le.

Nem tagadja, hogy az erőszak újra feléledhet, éppen úgy, ahogy a történelem előrehaladtával alábbhagyott – a csökkenés okainak megértésével azonban az emberiség sokat tehet a béke érdekében.

Forrás: MTI