Bérház, élettérnek már nem nevezhető nyiladékokkal, ablaktalan, ajtó nélküli lakásokkal.., s az egyikben egy nő és egy férfi. Naponta eladott apró kacatok, tehetetlen körök valami kis kölcsönért, kínos játékok a látszat megtartásáért.., s aztán már a látszat sem fontos.., amikor csönget a Behajtó.
Udvarias, érzékeny és elegáns. Nem visz el semmit, nem rombol, semmi erőszak; ez misszió, együtt érző keresése a lehetséges megoldásoknak, humanitárius kitárulkozás.., hogy újra talpra állva, felemelt fejjel, jövőbe tekintve, szóval olyan emberi módon...
A Behajtó beépül. Részt vesz és alkalmazkodik, figyel és memorizál. Együtt lélegzik velünk. Értünk és nem ellenünk…
A történet a résztvevők mindegyikének bonyolult játszma-technikáját, túlélési reakcióit követi végig. Tartózkodás, provokációk, a megértés érzelmi rohamai, s alkudozás az agónia küszöbén.., „hogy maradnánk még, ha lehetne!”
A szoció-dokumentalista mozgásszínházi esztrád határtalanul határon inneni szemszögből játszik el az összeomlás utolsó napjainak történetével.