Néhány napja hadat üzent a román oktatási tárca vezetője a „tankönyv-uralomnak”, és azt ígérte, a tanügyi reform részeként digitális fordulat áll be az oktatásba.
Ami rossz a román tanügyben, az még rosszabb a romániai magyar tanügyben: kevesebb könyvet drágábban, rosszabb körülmények között állítanak elő. Kivéve azokat a szerencsés eseteket, amikor a magyar pedagógusok megelőzik a román kollégákat és itthon még ismeretlen módszereket, alternatív taneszközöket, tartalmakat használnak-állítanak elő. Ez igaz majdnem az összes erdélyi alternatív iskolára, vagy mondjuk a diszlexia, diszgráfia kezelésére –ez utóbbi például erdélyi magyar kulturmisszió, a marosvásárhelyi kezdeményezések váltak ismertté országszerte.
Jobb helyzetben vannak az óvodások és az általános iskolák alsó tagozatai, számukra még meglehetősen széles a kulturális-oktatási kínálat, van több, ennek a korosztálynak szánt időszakos kiadvány, vannak bábszínházak, foglalkoztató műhelyek, és a gyerekkönyv kiadók is (jól megfontolt piaci érdekből) nagyvonalúan kínálják számukra a portékákat.
A felső tagozatosak és a gimnazisták – a kis és nagykamaszok – azonban kulturális értelemben, és az oktatás nagyon sok szegmensét illetően magukra vannak hagyva. Számukra nem kínálnak semmi izgalmasat sem az iskolák, és az ott használt ósdi taneszközök, sem a színházak, sem az on- és offline tartalomgyártól.
Nem tudni miért: végül is ők a legjobban megcélozható fogyasztói közösség, a legnyitottabbak, technológiai értelemben pedig három lépéssel mindig előbbre járnak a toleráltnál.
A könyvkiadók úgy sírnak az olvasási szokások elsorvadása miatt, hogy nincsenek kamasz kiadványaik. A színházak úgy nevelnek közönséget, hogy a még nevelhető generációval nem is számolnak: kamasz kínálat nincs a repertoárokban.
Ha – sokszoros ha – Daniel Funeriu beváltja ígéretét, akkor nem sokára a román tanügyben megjelennek a diákbarát tabletek, az okos telefonra írt irodalmi lábjegyzetek, a digitális táblákon pedig felvillan a digitális kultúra. (Eminescu sms-ben hö.) Természetesen azokban az iskolákban, ahol pénzhiány miatt nem kapcsolják ki a villanyt, ilyen intézményből is meglehetősen sok van Romániában.
Ha tehát a tanügyminiszteri ha megvalósul, akkor kiváló lehetőség nyílik bepótolni a kamaszokkal szembeni lemaradásokat. És időszerű lesz feltenni a kérdést: az erdélyi magyar kulturális intézetek hogyan tudnak együttműködni ahhoz, hogy friss, korszerű, kortárs tartalom kerüljön az eddig mellőzött nemzedék kezébe. Már amennyiben a kortárs, az alternatív és a korszerű fogalmak összeegyeztethetőek az erdélyi magyar kulturális intézményekkel. Nem vagyok meggyőződve.
