„Én egy kicsit retro vagyok, hiszek a szívvel és ésszel való játékban” –
mondta Tordai Teri, amikor felidézte pályájának alakulását.
„Ne bánkódjon, ebben a kislányban több öröme lesz, mint tíz fiúban”
– Sose nézek vissza – jelenti ki határozottan a hetvenedik születésnapjához érkezett Tordai Teri. – A múltból csak a szeretteimre gondolok, és ilyenkor mintha ők is itt volnának velem. Amikor Debrecenben megszülettem, apuka a fronton volt, és anyuka elkeseredett, mert másodiknak fiút vártak. De Garzó doktor bácsi megnyugtatta: ne bánkódjon, ebben a kislányban több öröme lesz, mint tíz fiúban. A mama mindig megsimogatta a fejemet és megpuszilt, amikor ezt elmesélte, ám hosszú élete során soha nem jöttem rá, hogy teljesítettem-e ezt a jóslatot. De mindig meg akartam neki felelni.
Tordai Teri tanítóképző szakközépiskolában kezdett
A tizenévesen is mozgalmas életre vágyó Tordai Terinek nagyot dobbanhatott a szíve, amikor a tanítóképző szakközépiskolai felvételi után megkérdezték édesanyját, miért nem irányítja a színészi pályára szépen szavaló lányát. – Azt az ő dolga lesz eldönteni, de előbb legyen egy biztos szakmája – hangzott a szülői válasz. – A mai napig hálás vagyok mamának ezért – fűzi tovább a szót a színésznő. – A miénk volt az utolsó évfolyam abban az oktatási szisztémában, ahol 14-18 éves lányokat és fiúkat készítettek fel rá, hogy majd az elemi iskola alsó tagozatában oktassanak. Tantárgy volt például a pszichológia vagy a mezőgazdaságtan. Tizenöt évesen másodikosoknak tanítottam számtant, és Kepes Andrásról egy velem készített interjúja alkalmával derült ki, hogy ő is ott ült abban az osztályban. Elárulta, hogy Őzike néninek hívtak.
Mérhetetlenül szereti hivatását
A középiskola után a színművészetire került Tordai Teri nem röstelli megvallani, hogy mérhetetlenül szereti a hivatását; ha kiküldenék az ajtón, bekopogtatna az ablakon, hogy játszhasson. És nem nyolcvanoldalas szerepekről álmodik. – A most bemutatott Don Carlosban a híresen gonosz infánsnőt játszom – mondja. – A figura köré ezúttal is egész életérzést kerekítek, amely akkor is átsüt a színpadon, amikor nincs szövegem. Az én értelmezésemben a mindenkivel kimért infánsnő rajong a királynőért. Aggódó, gondoskodó arca szavak nélkül is kérdezi, amikor jön Posa Márki, vagyis Cserhalmi György, hogy milyen hírt hoz az én uralkodómnak. Lehetne boszorkai alkat az infánsnő, bármikor eljátszom azt is, hogy gyűlöli az egész világot, mert ő nem ment férjhez, nem lett királynő, nagyra vágyott, de nem ért célba. Akkor azonban túl sok mocskot zúdítanék a nézőkre. Amúgy is elég keserű arccal találkoznak a mindennapi életben. Én azt szeretném, hogy amikor kimennek a színházból, még az infánsnőre is azt mondják, hogy szegény. Manapság nagyon oda kell figyelnünk, hogy a színház- és mozijegy árát nehezen kigazdálkodó közönség elégedetten hagyja el a nézőteret.
„Én egy kicsit retro vagyok, hiszek a szívvel és ésszel való játékban”
– Nálam másként ül, áll, járkál Örkény István Tóthnéja, a Macskajáték bármelyik Szkalla lánya vagy az Édentől keletre kuplerájos nője, Faye, akit ott mérgeznek meg a színpadon – folytatja. – Nem lehet mindent ugyanazzal a „mázzal” leönteni, noha tudom, hogy ez most divat. Én egy kicsit retro vagyok, hiszek a szívvel és ésszel való játékban. A mi korosztályunk kötelessége ezt modellként felmutatnia a fiataloknak, ami még akkor is hat rájuk, ha olykor megmosolyognak.
Meséli, hogy Gobbi Hilda, Tolnay Klári vagy Bessenyei Ferenc felvételein érzi, hogy ők belehaltak egy jó vagy gyilkos szerepbe. Hiszi, hogy ezért maradtak meg bennünk a nagy alakításaik – például az a mozdulat, ahogyan Ruttkai Éva megfogta kalapját a Három nővérben. És szeretné, ha egyszer őt is valahogy így idéznék fel: „emlékeztek, amikor a Tordai lehajtotta a hosszú nyakát, és azzal mindent érzékeltetett?”
Tavaly megkapta az Aase-díjat
Tavaly év végén megkapta a Gobbi Hilda végakarata szerint alapított Aase-díjat, amely Ibsen Peer Gyntjének „anyójáról” kapta a nevét. Az elismerés létjogosultságáról így írt az alapító művésznő: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot.”
Tordai Teri filmszerepeinek hosszú sorát az Esős vasárnap nyitotta meg. Alighogy elvégezte a színművészeti főiskolát, bekerült a Magyarországon forgatott Ferien mit Piroschka című német vígjátékba, amelyben az akkor itthon is népszerű Orion űrhajó című sorozat főszereplője, Dietmar Schnönherr, valamint a Schimanski felügyelőt alakító Götz George volt a partnere.
Ezt itthon nem forgalmazott folytatásos német filmek követték. Hamar elterjedt a pletyka, hogy a külföldön Terry Torday néven az ismert színésznő pornográf produkciókban is szerepel. Ma már mindegyik filmje megtekinthető a YouTube-on – mondja –, így látható, hogy a sárdobálásnak nem volt alapja. A Der Liebesschüler című a legmerészebb erotikus film, amelyben részt vett a tízévnyi külhoni karrier alatt.
Derrickkel is forgatott
Olyan hírességekkel forgattam, mint a Derrickként ismert Horst Tappert vagy a most Amerikában élő Armin Mueller-Stahl – emlékezik vissza –, mégsem voltam boldog a nekem idegen könnyed műfajban. Eleinte köszönni sem tudtam németül, de az enyémmel szinte összetéveszthető szinkronhangot találtak. Aztán fül után megtanultam a nyelvet, bár az akcentusom még akkor is megmaradt, amikor színpadon is felléptem. A szerződést anyuka kötötte meg, aki beszélt németül. Én nem akartam belemenni, mert akkor Csehov- és Shakespeare-hősnők megjelenítéséről álmodoztam. Anyuka azonban azt mondta, hogy még törülközőt sem tud adni, írjam alá. Rettenetes honvágy gyötört. Egy-egy napra is hazautaztam, és elementáris irigység vett erőt rajtam, amikor hajdani évfolyamtársaimat, Halász Juditot és Béres Ilonát láttam a Vígszínház színpadán. Odaadtam volna a Volvo kocsimat és a Fő utca végén vett kis lakásomat is, csak odaállhassak a helyükre.
„Amit most látok a színpadon, az a körülöttem zajló élet, itt, Magyarországon és az egész világon”
Nem volt könnyű dolga, amikor harmincévesen hazajött. Elszerződött Pécsre, de vissza kellett állnia a szakmai sor elejére. Számára szerelem ez a hivatás, ha a pénzre hajtott volna, férjhez megy odakint egy herceghez vagy grófhoz. Lányát, Horváth Lilit is azért nem beszélte le arról, hogy kövesse őt a színészpályán, mert tudja: akiben tehetség van, az hiába ül egy bankban négymillióért a számítógép előtt, közben folyton arról ábrándozik, hogy milyen sikeres lett volna a színpadon. – Már nem hiúságból igyekszem kondícióban tartani magam – árulja el búcsúzóul –, hanem hogy továbbra is jelen lehessek a családomban és a munkahelyemen. Az élet egy nagy színház, ahol vannak első sorok és királyi páholyok. Úgy vélem, kiérdemeltem egy szerény oldalpáholyt, ahonnan nézelődhetem. Amit most látok a színpadon, az a körülöttem zajló élet, itt, Magyarországon és az egész világon.
Forrás: Hirado.hu
