A II. világháborúban amerikai pilótának lenni maga volt az egyik legmenőbb dolog – már amennyire egy háborúban történhetnek menő dolgok.
A technikailag felszerelt, jól táplált és a háborúba frissen csöppenő amerikai katonák között a légierőhöz tartozók vitték a prímet. Harcolnia minden besorozott fiatalnak kellett, ám pilóta csak a válogatott gárda lehetett. Nem véletlenül kötődik annyi legenda és történet a nevükhöz, és az sem csak a divattervezőkön múlt, hogy az amerikai légierő által hordott hivatalos viseletek szép lassan a hétköznapokba is beszivárogtak.A pilóták szemüvege mellett a dzsekijük volt a legfontosabb kiegészítőjük, nem mellesleg a leghatározottabb stíluselemük. A nagy magasságban és nagy sebesség mellett a hideg és a nedvesség volt a pilóták két ellensége, aminek a méltán elhíresült pilótadzsekijük tökéletesen ellenállt. A határozott vonalú, két hatalmas zsebbel ellátott barna bőrkabátot pedig már messziről fel lehetett ismerni.
Ám az egyenruhák egyik nagy hátulütője, hogy mind tökéletesen egyforma. Ez egy darabig nyilván nem zavar senkit, ám egy idő után mindenkiben feléled a vágy, hogy személyessé és különlegessé tegye a saját kabátját. Nem voltak ezzel máshogy a világháború katonái sem, így mindenki nekilátott, hogy megkülönböztesse valamivel a saját ruháját.
A tartós bőrből készült dzseki szinte adta magát, hogy díszítsék. A katonák számtalan különféle, de stílusukban egyező minta és díszítés közül csemegéztek, és általában az általuk legfontosabb dolgokat örökítették meg a hátukon. Nőket, asszonyokat, bajtársakat, a sikeresen kilőtt ellenséges gépeket. A dzsekik szimbolikája nagyban megegyezett, a lényeg az volt, hogy ezeken a sablonokon keresztül is átjöjjön, hogy viselőjük milyen ember.
Ilyen dzsekiket ma már nagyon nehéz találni, ám a Retronaut oldalnak köszönhetően számtalan korabeli fotón gyönyörködhetünk abban, hogy az ember a halál árnyékában is ember marad.