Volt, hogy 3-4 ujjnyi galambürülék alul tárta fel Kisgyörgy Zoltán geológus, földrajz szakos tanár, újságíró azokat a harangokat, melyekről Harangosköny – Tornyok magasában Erdélyben című könyvében ír. A brassói könyvbemutató után beszélgettünk el a Bim Bam Expedícióról, a harangok jelentőségéről és beszédéről
Ennek már harminc esztendeje. Haszmann Pali bácsi, a csernátoni múzeumnak a megalapítója akarta kutatni a háromszéki harangokat, de korban ott volt, hogy már nem vállalta, hogy a tornyok magasát mássza, és hát rám testálta jegyzeteit. Akkor alapítottam meg tanítványaimmal a Bim Bam Expedíciót. Azok a gyerekek – akik most már felnőttek, házas emberek – segítettek nekem felmászni, letakarítani a harangokat. Rövid idő elteltével őket is kezdte érdekelni, hogy melyik milyen régi, melyiknek milyen a hangja, összecseng-e más harangokkal. Született egy kicsi könyv a lejegyzettekből, a háromszéki harangokról, és ezt bővítettem ki. A Harangoskönyv – Tornyok magasában Erdélyben könyvemet a baróti Tortoma könyvkiadó adta ki.
Milyen harangokat ismerhetünk meg a kötetből?
Sorbaszedtem őket. Egyszer bemutatom a Kárpátkanyar nagyon-nagyon régi harangjait: a 14. századi felírás nélkülieket és a 15. századi latin felirattal megöntött harangokat. 1640-ben jelenik meg az első olyan harang – a bikfalvi református templom tornyában – amelyen magyar felirat van: „Csináltattunk mü, bikfalviak.” Minden századnak bemutatom a harangjait, s különösen azokat, amelyek kapcsolódnak egy-egy történelmi eseményhez vagy egy jellegzetes személyhez, egy íróhoz. Például, hogy melyik harang kongott akkor, amikor a csernátoni Bod Péter nagy magyar gondolkodót, hittudóst, irodalomtörténészt temették. Ez pedig nem más, mint a magyarigeni református templom harangja, amely létezik ugyan, de már szinte nem szól senkihez, hiszen a magyarigeni gyülekezet elapadt.
Milyen jelentőségük van a harangoknak a magyar kultúrtörténetben?
Ezeknek a harangoknak az évszázadok folyamán igencsak kalandos történelmük volt. Előszöris fejedelmek, jeles személyiségek, kormányzók öntettek emlékharangokat harci győzelmek, híres halottak emlékére. Mindegyik vallástörténeti vagy magyar történelmi eseménnyel kapcsolatos. Nagyon féltették ezeket, a törökök például nagyon sokat elvittek a török–tatárjárás idején.
Nagyon érdekes például az orsovai harangnak a sorsa. A magyar Szent Koronát annak idején Óorsován elásták, több évig ott volt, majd kivették és továbbvitték. A helyére építettek egy neoromán stílusú kápolnát. A kápolnában a harang ott maradt. A Vaskapuig megépítették a vízierőművet, a Duna felduzzadt, és Orsovát el kellett költöztetni. Építettek egy új Orsovát, de ezt a kápolnát akkor nem építették újra, természetesen már semmit nem mondott a szocialista Romániában, hogy a magyar Szent Korona oda volt elrejtve. A harang onnan elkerült messze, egy római katolikus parókiára, mely oda adományozta a sepsiszentgyörgyi evangélikus gyülekezetnek. Ők új templomot építettek, kaptak az elnéptelenedett szász lutheránus egyházaktól is harangokat, így a kisharang feleslegessé vált, most pedig Szatmárnémetiben szól egy új evangélikus gyülekezetben.
Minden harangnak megvan a maga útja, a maga története... Nagy jelentőséggel bírtak a harangok, hiszen a világháborúkat, a harci eseményeket, a tüzeket, az árvizeket, minden veszélyt, és hát természetesen az örömünnepeket is jelezték a népeknek.
Hogyan gondozták, ápolták ezeket a jó néhány évszázados harangokat, hogy még ma is szólnak?
Nagyon kellett ügyelni. Voltak olyan egyházközségek, ahol nagy fagyok idején a harangokat nem húzták. Van a néphitben egy olyan, hogy amikor nagyon-nagyon nagy fagy van, akkor nem szabad erősen húzni a harangot, mert ilyenkor apró repedés, mikrofiszurák keletkezhetnek az öntvényben, s ennek következtében elrepedhet. Legtöbb helyen, ahol a harang elhasadt, és kérdeztem, hogy mi történt, azt mondták, hogy hát nagy telek voltak, s kegyetlenül húzták azokat. Egyébként a harangjármot zsírozni kell és gondozni. A harangozó lelkiismeretes ember kell legyen. Mondok rá egy példát. A nagyajtai unitáriusoknál egy földrengés alkalmával úgy kilengett a harang, hogy fejtetőre állva függőleges pozícióban megállt. Azóta azt követelte a lelkész a harangozótól, hogy ha a földrengés miatt így állt meg, akkor mindig így álljon meg és harangozás után a harangot a fejével fölfele állítsa meg. A jelenlegi tiszteletes már nem kéri ezt, de évtizedekig ez volt a hagyomány...
Előadásában említette, hogy a harangok beszélnek. Hogyan?
Van egy közismert vicc is erről. A református harang ezt kongatja: „Nin-csen-pénz, nin-csen-pénz!”, az unitárius így szól: „Van-a-bank-ban, van-a-bank-ban!”, az ortodox pedig így hangzik: „Lop-juk-el, lop-juk-el!”.
Na de a viccet félretéve, a szellemes öreg nénik, de az idős férfiak is a régi időkben, időmilliomosok lévén, találgatták, hogy az ő harangjuk mit kongat. Elindultunk gyűjtőútra, meghallgattuk, lejegyeztük ezeket a kis mondókákat. Például mikor a gazdag embert temetik, a harangok azt kongatják: „A-rany-suj-tás do-lo-mán-tos!”, három harang szól egyszerre. Amikor a szegény embert temetik: „Nin-csen, nin-csen, nin-csen, nin-csen, nin-cseeeeeen!” A nagyajtai nagyharang: „Dúúús gazdag, dúúús gazdag, dúúús gazdag!” Felel rá az Olton túl az apácai evangélikus templom kis harangja: „Ringy-rongy, ringy-rongy, ringy-rongy, ringy-rongy!”...
Van-e Kisgyörgy Zoltánnak kedvenc harangja?
Van! Nekem az a kedvenc harangom, amelyet akkor hallok, ha reggel megpattintom az ablakot. A sepsiszentgyörgyi református Vártemplom alatt lakom. Ott négy harang szól. A nagyot Marosvásárhelyen öntötték, a Bethlen Gábor utcában, Rácz Sándor harangöntő műhelyében. Eltalálták, csodálatos hangja van! Mindig meghallgatom, hogy hogy szól. Ezt mondja: „Szent-há-rom-ság, szent-há-rom-ság, szent-há-rom-ság”... Bár én unitárius ember vagyok, s a szentgyörgyi unitárius templom nagyharangja persze, hogy azt kongatja: „Egy-az-Is-ten, egy-az-Is-ten, egy-az-Is-ten, egy-az-Is-ten!”
