Vannak hírek, amelyeket különösen kedvelnek a romániai magyar hírszerkesztők, mert ezek biztosan bekerülnek a magyar hírszolgáltatókhoz, és rengeteg kattintást, hivatkozást, idézetet hoznak vissza.

Ilyenek a „magyar-verések” (esetek többségében kocsmai verekedések, különösebb etnikai felhang nélkül, csak a szokásos oláhozással, bozgorozással megfűszerezve), ilyenek a különböző magyar-gyalázások (rendszerint hétköznapi vandalizmus által okozott károk).

A hét is meghozta a maga gyalázkodós, hírközpont-barát eseményét: „magyarokat gyalázó” felirat került a kolozsvári Mátyás-szoborra közölte a hazai sajtó. A pontosság kedvéért tisztázzuk, hogy a szoborcsoport talapzatára, festék szóróval, ügyetlen betűkkel fújt „magyar-gyalázás” így szólt: „Szopd le RMDSZ”.
A napok óta tartó tüntetések logikus következménye volt, hogy a népharag (a taktikusan hergelt népharag) előbb utóbb a koalíció tagja ellen, az RMDSZ ellen is fordul. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a romániai közélet sikeresen tesz különbséget egy politikai szervezet és a magyar közösség között: magyar-ellenes felszólalások még nem voltak.
Hogy mégis „magyar ellenes” eseményként került be a hírekbe a Mátyás-szobor valóban méltatlan megrongálása, az a magyar szervezetek, és nem csak az RMDSZ, hanem az EMNP munkájának is köszönhető. Az érdekvédők ugyanis a „magyar közösség” számára fontos műemlék védelme mellett szólaltak fel, azonnal, szinte a vandalizmussal egyidőben.
Érthető a magyar közösségre való hivatkozás, a Mátyás-szobor a politikai identifikáció egyik fontos eszköze, minden erdélyi magyar politikai párt szeretné a lehető legnagyobb mértékben magáénak tudni, zászlójára tűzni. Ilyen szerepe volt az aradi Szabadságszobornak (amely az évek során kikerült a köztudatból), ilyen hivatkozási alap a Házsongárdi temető (és az ún. sírrongálási ügy).

A műemlékek politikai kisajátításának van néhány pozitív, és sok sok negatív következménye. Pozitív, hogy a kiválasztott objektumok valóban védettekké válnak. Negatív következménye például, hogy az erdélyi magyar szervezetek kritikusai könnyű eszközt kapnak a visszavágásra, a demonstrációra: ha az RMDSZ vagy az EMNP ellen fordulnak, akkor a szimbólummá egyszerűsített műemlékek kárára demonstrálnak. Kérdés, hogy ha a Mátyás szoborcsoport nem csak magyar jelképként vonul be a köztudatba, akkor a Iorga-táblát demonstratívan és provokatívan a talapzatra erősítik-e? További nagyon súlyos következménye ennek a folyamatnak, hogy az erdélyi, magyar vonatkozású műemlékek védelme magyar belügy marad. Nem érzi magáénak a román társadalom, nem vállal felelősséget ezekért.

Fel lehet vetni ezt a problémát a zsigeri nacionalizmus szintjén (magyar volt-e Mátyás, Hunyadi, Dózsa és az összes többi vitatott származású erdélyi hős). De fel lehet vetni a többdimenziós, önreflektív, kooperatív közösségek szintjén is. Az erdélyi műkincs örökség közös: mit kezdünk vele, hogy védjük, hogy élhetünk ezzel együtt korszerűen, életszerűen? A Mátyás-szoborcsoport ebből a szempontból nem magyar műemlék, hanem kolozsvári műemlék. Kormánypártiak és ellenzékiek, tüntetők és otthon maradók, magyarok és románok egyaránt tartoznak a védelmével.