Ha hidegháború, akkor kémek – azokkal meg mindig csak a baj van. Lebuknak, átállnak, hazudnak, vagy nem jól mondják az igazukat.
A Suszter, szabó, baka, kém az azonos című John Le Carré regény mozgóképre ültetett változata egyszerű kémtörténet, se nem több, se nem kevesebb. A magyar nézők szívét mindenesetre megdobogtathatja, hogy a nyitójelenetek egyike – amelyre később többször utalnak a filmben – Budapesten játszódik. Fővárosunk pedig, mint tudjuk, a legújabb filmes Kánaán, ebben a sztoriban meg aztán kifejezetten.
A történet cselekménye szerint a brit titkosszolgálat távozó feje besúgót sejt a szervezetben, ám gyanújának nem tud utánajárni nyugdíjazása előtt. A vele együtt visszavonuló kollégát, George Smiley-t (Gary Oldman) azonban visszahívják, hogy ugyan nézzen már körül volt kollégái háza táján.
Smiley beleveti magát az ügybe, és igyekszik minél alaposabban kutatni: figyel, kérdez, titkos iratokat lop, közben pedig egy pillanatra sem mosolyodik el. Mondjuk senki más sem. Az egész filmben talán ha 2 mosolyt engedélyezett a rendező, de ez a történet úgysem a vidámságról szól.
Sokkal inkább arról, ki tud jobban hazudni. Aki lövöldözős kémtörténetet remél, csalódni fog, ugyanis a Suszter, szabó, baka, kém az idegek játékára és az elme, nem pedig a kéz gyorsaságára épít. A szereplők figyelnek, megfigyelnek vagy őket lesik meg, háttérben a hetvenes évek Angliájával, ahol mindenki makulátlanul elegáns és jólfésült, még hajnali háromkor is.
A főszereplő Gary Oldman remekül hozza a szomorkás, munkáját halálosan komolyan vevő, önmagát feddhetetlennek gondoló nyugdíjas kémet, aki magánéleti válságát is rezzenéstelen arccal tűri, és fáradhatatlanul keresi az igazságot. Ám ez nem a James Bond-féle igazság, hanem a pitiáner mindennapoké – hiszen a kém is csak ember.
A film így válik hihetővé, mellőz mindenféle külsőséget és ok nélküli túlzást, nem akar borzalmas kínzásokkal vagy rettentően gonosz alakokkal lekenyerezni. Még az orosz főgonosz, Karla is megmarad arctalan fantomnak, hiszen korántsem őt kell utálni, hanem azt, aki a hazáját árulja el.
A történet átélhető közelségbe hozza a hidegháború feszült és álságos világát, annak minden apró mozzanatával és vadromantikájával egyetemben, ám a film utólag nem hat igazán az emberre: egyszer nézhető, jól átgondolt krimi, minőségi adaptáció, a végén kötelező csavarral, de semmi több.
