Fonójátékok
Az utcafonókban, ahol egy-egy utca asszonyai estéről estére együtt fontak, beszélgettek, mindenki jól ismerte egymást.
Ha valaki farsang idején távolmaradt a társaságtól, a többiek utána mentek, és úgy ahogy otthon találták - ha éppen munka közben is - lepedőt dobtak rá, összekötötték, szánkóra ültették, majd dob, csengő, rézmozsár fülsiketítő zaja, az asszonyok rikoltozása közepette vitték a fonóba.
Farsang idején nem hiányozhatott senki, mert akkor a játék már nem volt teljes értékű. A lányfonók különösen zajosok voltak, mert oda a legények is eljártak, és a tréfás játékok hajnalig tartó mulatozással végződtek. Ha egy leány leejtette az orsóját valamelyik legény gyorsan felkapta azt és csak csók ellenében adta vissza. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig a farsang végéig tartottak. Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek, töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követően azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.
A hamarabb összeült leányok szerelmi jósló cselekményeivel kezdődött a fonó majd ügyességi játékokkal folytatódott, melyeket a legények szeme előtt nem játszottak volna. A legények megérkezése és bizonyos idejű munka után kezdődött az ő virtuskodó, egymást beugrató játékuk, majd következett az este csúcspontja, amikor közösen játszottak, s ebből legtöbbször nem hiányzott a párválasztó játék. A menyecskék, asszonyok fonóját a munka töltötte ki, de ezekben is sor került énekre, táncra, asszonyi mulatságra.
Maszkos alakoskodások
A ház előtt, az ablak alatt megszólal a csengő, pattog az ostor, koppan a bot, és a fonóbeliek tudják; fársángok érkeztek. Ettõl a pillanattól kezdve játékházzá válik a fonó. Fiatal vagy meglett férfi lép be és tisztességtudó hangon kér szállást "valami idegen népeknek", akik az utazásban elfáradtak, megpihennének, megmelegednének, állataik is lennének stb. A bekéreztetés elmaradhatatlan. A bentiek beleegyezése után jöhetnek a maszkurák: a kicsibubás asszony, a cigány és vásáros, a doktor és cipõpucoló, a betyárok, a lakodalmasok, a halottsíratást paródizálók, jöhet a kéményseprő, az ördög és a halál, jöhetnek az állatmaszkos figurák: a kecske, a bika, a ló, a medve; besétálthat az úrfi és kisasszony és sokféle más szálláskeresõ. "Elõadásuk" az egyszemélyes pantomimjátéktól a többszereplõs énekes-táncos és párbeszédes megjelenítésig terjedhet. Leggyakrabban az öltözet, az álruha, a maszk "beszél", mert a maszkuráknak nem szabad megszólalni. A tét az: úgy mozogjanak, viselkedjenek, táncoljanak, hogy ne ismerjenek reájuk. A fonóbeliek viszont mindent elkövethetnek, hogy felismerjék őket. Ez a ketõsség biztosítja egy-egy jelenet sikerét. A szövegeges játékok általában parodisztikus, bohózati jellegûek és sok improvizációra, a fonóbeliek közremûködésére nyújtanak lehetõséget. Marosszéken igen népszerûek az emberi élet fordulóit (terhes vagy kicsi bubás asszony, gyermekének kéregetõ cigányné, szerelmespár, vőlegény és menyasszony, lakodalom, halottsiratás) megjelenítõ tréfás-parodisztikus illet groteszk-erotikus farsangi játékok. A játék során ezekbe beleszövik a közösség véleményét, ítéletét is a faluban megtörtént "esetekrõl".
Alsócsernátonban az alakoskodás lovas felvonulással történt. A maszkások lóháton végigjárták a falut, és jókívánságaikkal minden portára betértek, ahová beengedték õket. A maszkások között éppen ezért volt kiemelkedõ szerepe a "békérõnek", aki mindig a csapat elõtt járt, és megjelölte azt a kaput, ahol a házigazda hajlandó volt fogadni a farsangolókat.
Miután a békérõ engedélyt kapott a házigazdától, hogy bejöhet a csapat, nemsokára meg is érkeztek lóháton a maszkások. Volt közöttük menyasszony, võlegény, huszár, kéményseprõ, postás, doktor, cigány, vénasszony. Kíséretükhöz tartoztak a muzsikások, akik szekéren ültek, és gondoskodtak a talpalávalóról. Az alakoskodók közül kiemelt jelentõsége volt a menyasszonynak és a võlegénynek, akik a terménykenységet jelképezték. És itt meg kell jegyeznünk azt is, hogy a maszkások egytõl egyig fiúk voltak. Menyasszonynak is rendszerint egy lányosabb arcú legényt öltöztettek be. De fontos volt a kéményseprõ jelenléte is, aki a szerencsét hozta a háznak. A maszkások között megjelenõ huszárok pedig egyértelmûen arra utalnak, hogy a székely mindig katonáskodó nép volt.
A maszkások megjelenésével megkezdõdött a vígasság, egymást követték a népdalok és a jókívánságok, de árnyaltan kifejezésre juttatták a házigazda rossz tulajdonságait is. Lányos háznál pedig arra irányultak a célzások, hogy az eladó lánynak ideje már férjhez mennie. A jókívánságok rendszerint az esztendõ bõ termésére vonatkoztak.
A maszkások fáradtságukért természetesen fizetséget is vártak, amit a következõ szavakkal hoztak a házigazda tudomására:
"Adjatok vagy hat garast,
S kolbászt mellé hat araszt.
Egy kis bort a belünkbe,
S kalácsot a kezünkbe."
Az alsócsernátoni maszkások így járták végig az egész falut, megfordultak a környékbeli falvakban, Albisban, Ikafalván, de gyakran eljutottak akár Hatolykára vagy Szentkatolnára is.
Farsang farka
A farsangtemetés, a hatvanas évekig inkább a férfiak mulatsága volt. Legfontosabb kelléke a
telet jelképező szalmabábú – több faluban Illésnek nevezik - , amit ingbe, gatyába, lájbiba öltöztetnek, zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halottsiratáshoz hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak.
A sirató asszonyoknak öltözött férfiak fejüket bekormozva álarcban, hosszú fekete szoknyában gyászolják "az elhunytat" miközben a rangos hétköznapi ruhát öltött halottviők kezét lábát megfogva végighurcolják a falun. A menet élén halad a "pap" a "kereszttel", ami általában egy - aszalt szilvával, pattogatott kukoricával, szalagokkal - feldíszített gereblye, a két zászlóvivő vállukra vetett - mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel körbetekert káposzta - "zászlóval". A menetet a falubéli gyermeksereg és a muzsikások követik utcáról utcára, miközben a főszereplő a siratóének szövegének megfelelően hajladozik, letérdepel, lefekszik a halottvivők kezében. A siratóasszonyok a falun végig magasztalják a szalmabábút, dicsérve hibáit, leszólva erényeit. A nagyobb hatás kedvéért egy-egy ház előtt elhaladva "felmagasztalják" az ottlakókat színesen elmesélve ismert történeteiket. A pap és kántor a tényleges temetésen, a bábú égetésén hallatják hangjukat, a kenetteljes gyászbeszéd és "zsoltáréneklés" során.
A menetet, kecskék gólyák követik ugrándozva. Belecsípnek a járókelőkbe, megkergetik a lányokat. Közben a szalmabábú "özvegye" talpig fekete gyászban zokogja el fájdalmát. Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták, a falu végén kiráncigálják ingéből gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd este a farsangi bálban folytatják a vígságot. (népművészet.lap)
A Nyárádmentén vénleány - és vénlegénycsúfolással, csutakhúzással fejezõdött be a farsangi bál és vele együtt az egész farsangi ünnepkör. Szentgericén a legények csapata a farsangon meg nem nõsült "vénlegényeket" csutak, tuskó elé fogta és ezt végig kellett húzzák az egész falun. A csutakhúzó menet megállt a pártában maradt vénleányoknál, megdöngették a kaput és csúfulódó mondókákat kiabáltak. Az egykor büntetõ szokás tréfás játékká vált, majd kikopott a hagyományból.
Alsócsernátonban a farsang farkához két jelentõs esemény kapcsolódott. Egyik volt a bábégetés, másik pedig a farsangi bál. A bábégetés rendszerint a falu közelében levõ Kalács- vagy Kalacs-hegyén történt, hogy a faluból is szemlélhetõ legyen. A bábégetés jelezte, hogy eltemetõdik a régi esztendõ és ezzel egyidõben új kezdõdik. A farsangi bál a farsangi idõ végét, valamint a böjt kezdetét jelentette. Ezen túl már tilos volt mindenféle mulatozás, vígadozás.
A farsangtemetés a Sóvidék egyik leglátványosabb ünnepe, amire még a faluból elszármazott rokonok is visszatérnek. Minden évben nagy izgalommal, várakozással teli készülõdés elõzi meg, amelynek célja, hogy a színjáték olyan tökéletes legyen, mint még soha. A hatvanas évekig inkább a férfiak mulatsága volt, ezért volt idõ, amikor a falu vezetõi betiltották, mondván, hogy inkább dolgozzon az a sok ember. Mindez szerencsére már a múlté és a farsangtemetés - bár ma is a férfiak a fõszereplõi - napjainkra, különösen Alsósófalván - soha nem látott pompával született újjá.
A többi térséghez hasonló farsangi menet élén halad a "pap" a "kereszttel", ami általában egy - aszalt szilvával, pattogatott kukoricával, szalagokkal - feldíszített gereblye, a két zászlóvivõ vállukra vetett - mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel körbetekert káposzta - "zászlóval". A menetet, kecskék gólyák követik ugrándozva. Belecsípnek a járókelõkbe, megkergetik a lányokat. Közben Illyés "özvegye" talpig fekete gyászban zokogja el fájdalmát.
Drága Illyés mért hagytál el
Ifjúságom így porlad el
Itt maradtam özvegyen
Gyászba borult életem
Ó jaj, Ó jaj énnekem!
Míg szerettél, szerettelek
Ha öleltél öleltelek
Más sarjúra nem néztem
Boldog víg volt életem
Ó jaj, Ó jaj énnekem!
Stb.
A siratóének szinte végnélküli és tetszés szerint variálható, a helyzetnek megfeleõen sokszor pikáns kétértelmû szavakat beleszõve a hallgatóság szórakoztatására. Miután az elhunytat kellõképpen elsiratták, a falu végén kiráncigálják ingébõl gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd este a farsangi bálban folytatják a vígságot.
Aztán egy bálterembe értem,
s táncolni kezdtem táncos éjjel,
táncoltam zengő korcsolyákkal,
torkig lakó, vak szenvedéllyel.
Ó tánc! Ó tánc! Farsangi pálma!
Rogyásig-tánc, te álmok álma!
Csak álmainkban táncolunk így.
(Kosztolányi Dezső)
