Így követik el a legtöbb öngyilkosságot
Nem épp vidám téma, de sajnos gyakori jelenség Amerikában a hidak korlátján egyensúlyozó öngyilkos jelöltekről szóló híradás. Bizonyos hidak kifejezetten vonzzák az életüket eldobni kívánókat. Ezeket Suicide Bridge-eknek, másként Öngyilkos Hidaknak nevezik.A világon a legtöbb öngyilkosságot a San Francisco-i Golden Gate Bridge-ről leugorva követik el, eddig összesen 1200-at. 2005-ben Eric Steel dokumentumfilmet forgatott a hídról The Bridge címmel, és csak a forgatás ideje alatt 23 öngyilkosságot rögzített kamerájával.
A seattle-i George Washington Memorial Bridge 230 ember halálához asszisztált, ezzel a második helyen áll Amerikában. Hogy a tragédiáknak elejét vegyék, a hídra nemrégiben egy 5 millió dollár értékű biztonsági rácsot szereltek fel. Ugyanezt tervezik a Golden Gate Bridge-en is, de attól tartanak, a költségek akár a seattle-i tízszeresére is rúghatnak.
Meglepő módon a George Washington Memorial Bridge-et is megelőzi a Prágában található Nusle Bridge. Innen 300-an ugrottak a mélybe, pedig már a 3 méter magas védőrács is évtizedekkel ezelőtt elkészült. De még ez sem tartja vissza az ugrani kívánókat, így Prága önkormányzata 2007-ben különleges bevonattal látta el a rácsot, mely olyan síkossá teszi a felszínét, hogy képtelenség felmászni rá.
Ezeken a kiemelten veszélyeztetett hidakon Amerikában több ponton is telefonokat helyeznek el, melyeken elérhetőek az úgynevezett Öngyilkosság-megelőző Krízisközpontok.
A bejegyzés megírásához az vezetett, hogy ezen a hétvégén kétszer is áthaladtunk a Tappan Zee Bridge-en, mely New York Államban vezeti az Öngyilkos Hidak szomorú listáját: csak az utóbbi tíz évben 25 halálesettel, melyek közül az utolsó kettő az elmúlt évben egy, az amerikai hadsereg szolgálatában álló katona volt. A híd a Hudson folyó felett ível át, és Rockland megyét köti össze Westchester megyével. A hídon négy krízistelefon található, kettő-kettő mindkét oldalon, s valamennyi a Lifeline központtal áll kapcsolatban. Néhány méterenként ezen feliratok olvashatóak: „Life is Worth Living” (Az életet érdemes élni) és „When it seems like there is no hope, there is help” (Amikor úgy tűnik, nincs remény, segítség mindig akad).
New York másik nevezetes „ugróhelye” a George Washington híd, mely szintén a Hudson folyó felett ível át. Ennek a hídnak egyik nevezetes esete Emilio Bonilláé, aki 1994. december 7-én akarta eldobni magától az életet, de mielőtt ezt megtette volna, felhívta Howard Stern élő rádióműsorát, Stern pedig szóval tartotta a 29 éves férfit mindaddig, amíg az feladott tervével, és a mentőalakulatok is megérkeztek. Howardot később felhívta New York polgármestere, hogy gratulációját fejezze ki. A műsorvezető helytállása, leleményessége, higgadtsága mentette meg Emilio életét. Emiliót a műsor később vendégként is meghívta, ám sajnos a kokain rabságában élő munkanélküli fiatalember visszaélt a hírnévvel, és gyakran hívogatta a műsorvezetőt, figyelmeztetve „kötelességére”, amennyiben mint életének megmentője, köteles élete végéig támogatni őt. Sajnos nem könnyű a szenvedélybetegeken segíteni, a krízistelefonok másik oldalán ülő pszichológusok is csak megerősítik, hogy ez az egyik legnehezebb feladat egy terapeuta életében.
Miközben ezeket a sorokat írtam, azon gondolkodtam, vajon hány ember életét mentik meg ezek a telefonok, mivel ezekről sajnos nem szól a híradás. Aztán azon is elmélkedtem, miért ezek a hidak? Mit jelképeznek az elkeseredett emberek számára? És vajon mi vezeti az öngyilkosságra készülőket, hogy felvegyék a telefont? Mások miért nem teszik meg? És vajon ezeknek a szinte utolsó utáni pillanatokban elolvasott életigenlő soroknak van-e értelme? Tudom, mindenki más és más, életében, halálában és a halála előtti pillanatban is. Ezek a kérdések, hiába tanultam pszichológiát éveken keresztül, szinte megválaszolhatatlannak bizonyulnak számomra. Önök mit gondolnak?
Forrás: A Tengerentúlról jelentem
A seattle-i George Washington Memorial Bridge 230 ember halálához asszisztált, ezzel a második helyen áll Amerikában. Hogy a tragédiáknak elejét vegyék, a hídra nemrégiben egy 5 millió dollár értékű biztonsági rácsot szereltek fel. Ugyanezt tervezik a Golden Gate Bridge-en is, de attól tartanak, a költségek akár a seattle-i tízszeresére is rúghatnak.
Meglepő módon a George Washington Memorial Bridge-et is megelőzi a Prágában található Nusle Bridge. Innen 300-an ugrottak a mélybe, pedig már a 3 méter magas védőrács is évtizedekkel ezelőtt elkészült. De még ez sem tartja vissza az ugrani kívánókat, így Prága önkormányzata 2007-ben különleges bevonattal látta el a rácsot, mely olyan síkossá teszi a felszínét, hogy képtelenség felmászni rá.
Ezeken a kiemelten veszélyeztetett hidakon Amerikában több ponton is telefonokat helyeznek el, melyeken elérhetőek az úgynevezett Öngyilkosság-megelőző Krízisközpontok.
A bejegyzés megírásához az vezetett, hogy ezen a hétvégén kétszer is áthaladtunk a Tappan Zee Bridge-en, mely New York Államban vezeti az Öngyilkos Hidak szomorú listáját: csak az utóbbi tíz évben 25 halálesettel, melyek közül az utolsó kettő az elmúlt évben egy, az amerikai hadsereg szolgálatában álló katona volt. A híd a Hudson folyó felett ível át, és Rockland megyét köti össze Westchester megyével. A hídon négy krízistelefon található, kettő-kettő mindkét oldalon, s valamennyi a Lifeline központtal áll kapcsolatban. Néhány méterenként ezen feliratok olvashatóak: „Life is Worth Living” (Az életet érdemes élni) és „When it seems like there is no hope, there is help” (Amikor úgy tűnik, nincs remény, segítség mindig akad).
New York másik nevezetes „ugróhelye” a George Washington híd, mely szintén a Hudson folyó felett ível át. Ennek a hídnak egyik nevezetes esete Emilio Bonilláé, aki 1994. december 7-én akarta eldobni magától az életet, de mielőtt ezt megtette volna, felhívta Howard Stern élő rádióműsorát, Stern pedig szóval tartotta a 29 éves férfit mindaddig, amíg az feladott tervével, és a mentőalakulatok is megérkeztek. Howardot később felhívta New York polgármestere, hogy gratulációját fejezze ki. A műsorvezető helytállása, leleményessége, higgadtsága mentette meg Emilio életét. Emiliót a műsor később vendégként is meghívta, ám sajnos a kokain rabságában élő munkanélküli fiatalember visszaélt a hírnévvel, és gyakran hívogatta a műsorvezetőt, figyelmeztetve „kötelességére”, amennyiben mint életének megmentője, köteles élete végéig támogatni őt. Sajnos nem könnyű a szenvedélybetegeken segíteni, a krízistelefonok másik oldalán ülő pszichológusok is csak megerősítik, hogy ez az egyik legnehezebb feladat egy terapeuta életében.
Miközben ezeket a sorokat írtam, azon gondolkodtam, vajon hány ember életét mentik meg ezek a telefonok, mivel ezekről sajnos nem szól a híradás. Aztán azon is elmélkedtem, miért ezek a hidak? Mit jelképeznek az elkeseredett emberek számára? És vajon mi vezeti az öngyilkosságra készülőket, hogy felvegyék a telefont? Mások miért nem teszik meg? És vajon ezeknek a szinte utolsó utáni pillanatokban elolvasott életigenlő soroknak van-e értelme? Tudom, mindenki más és más, életében, halálában és a halála előtti pillanatban is. Ezek a kérdések, hiába tanultam pszichológiát éveken keresztül, szinte megválaszolhatatlannak bizonyulnak számomra. Önök mit gondolnak?
Forrás: A Tengerentúlról jelentem