A férfi és felesége összesen 52 évig szolgált, levélben kérik volt urukat, hogy fizessen.
1865 nyarán a volt rabszolga, Jourdan Anderson levelet írt régi urának. Az iromány 147 évvel keletkezése után is nagyon olvasmányos.A szöveg ma már alig létező eleganciával küldi el a balfenékre a rabszolgatartót, aki korábban jelezte Andersonnak, hogy visszafogadná őt szolgálatába.
A levél eredeti szövege számos blogon és weboldalon feltűnt, hiszen valódi történelmi és irodalmi kuriózumról van szó, mely ráadásul igen szellemes is.
Az alábbiakban olvashatja a levél fordítását, melynek angol nyelvű verzióját itt találja.
Dayton, Ohio
1865. augusztus 7.
Régi uramnak, P.H. Anderson ezredesnek, Big Spring, Tennessee
Uram! Megkaptam levelét és örömmel vettem tudomásul, hogy nem felejtette el Jourdont, és hogy egy szebb élet reményét kínálva visszavár, hogy újból Önnél szolgáljak. Sokszor nyugtalanul gondoltam önre. Azt hittem, hogy a jenkik már réges-rég felakasztották Önt, amiért lázadókat rejtegetett otthonában. Gondolom, nem hallottak arról sem, amikor Ön átment Martin ezredeshez, hogy megöljék az unionista katonát, akit otthagytak az istállóban. Ugyan Ön kétszer rám lőtt, mielőtt elmentem volna, mégsem örültem volna, ha bármi bántódása esik. Jó lenne ismét meglátogatni a jó öreg házat, és újra látni Miss Maryt, Miss Marthat, Allent, Esthert, Greent és Leet. Kérem, adja át üdvözletem mindnyájuknak és tolmácsolja abbeli reményemet, hogy ha a mostaniban nem is, de egy szebb világban újra látjuk majd egymást. Meglátogattam volna Önöket, amikor a nashville-i kórházban dolgoztam, de a szomszédok elmondták, hogy Henry megfogadta, agyonlő, ha még egyszer meglát.
Szeretném tudni, pontosan milyen jó lehetőségeket kínál számomra. Az élet itt elviselhető. Havi 25 dollárt keresek plusz koszt és posztó, Mandyvel egy kényelmes otthonban élünk – a többiek Mrs. Andersonnak hívják –, és a gyerekek – Milly, Jane és Grundy – iskolába járnak, jól tanulnak. A tanár azt mondja, hogy Grundyból még akár pap is lehet. Mindannyian járnak vasárnapi iskolába, és Mandy meg én rendszeresen látogatjuk a miséket. Kedvesen bánnak velünk. Néha elkapjuk, ahogy a többiek azt mondják, „azok a színesek ott, rabszolgák voltak lent Tennesseeben.” A gyerekek bántónak érzik amikor hasonló megjegyzéseket hallanak, de mindig mondom nekik, hogy Tennesseeben nem volt szégyen Anderson ezredes tulajdona lenni. Sok bokszos büszke lett volna, ahogy én is az voltam, hogy uramnak nevezhettem Önt. Mármost, ha Ön megírja, hogy milyen fizetést ad majd nekem, jobban eldönthetem majd, hogy a visszatérés javamat szolgálja-e.
Ami az Ön által felkínált szabadságomat illet, ez nem jelent semmit, hiszen már 1864-ben megkaptam a felszabadító papírokat Nashville-ben. Mandy félne visszamenni Önhöz anélkül, hogy valami biztosítékot kapnánk afelől, hogy Ön hajlandó igazságosan és kedvesen bánni velünk, így úgy döntöttünk, próba elé állítjuk ajánlatának valóságtartalmát, és arra kérjük, hogy fizesse ki bérünket utólagosan a szolgálatban töltött évekért. Ha megteszi, elfelejtjük és megbocsátjuk a minket ért igazságtalanságot, és a jövőben bizalommal fordulunk majd barátsága felé. Én hűen szolgáltam Önt harminckét éven kersztül, míg Mandy húsz évet töltött el önnél. Az én havi 25 dolláros és Mandy heti kétdolláros fizetését összeadva keresetünk tizenegyezer hatszáznyolcvan dollár. Ehhez adja hozzá a visszatartott fizetésekből származó kamatot és vonja le ruházatunk, az én három orvosi ellátásom és Mandy foghúzásának költségét, így a kapott összeg tükrözi majd jogos járandóságunk. Kérem, hogy a pénzt küldje el az Adam's Express-szel Daytonba, Ohióba. Ha nem törleszti a múltban elvégzett munkánk jogos díját, akkor vajmi kevés reményünk lehet az Ön által kínált fényes jövőt illetően. Bízunk benne, hogy a jóságos Teremtő felnyitotta az Ön szemét, és már látja a rosszat, amit Ön és apái nekünk és apáinknak okoztak a generációkon átívelő, kompenzáció nélkül maradt gürcöltetéssel. Itt minden szombat este felveszem a fizetésem, míg Tennesseeben akkor volt a négereknek fizetésnap, amikor a lovaknak és a teheneknek. Egyszer eljön majd az elszámolás napja azoknak, akik megfosztották a munkást jogos bérétől.
Válaszában kérem, azt is írja meg, hogy garantálható-e a már felnövőben lévő, nagyon csinos Milly és Jane biztonsága. Ön is emlékszik még, hogy mi történt Matildával és Catherine-nel. Inkább maradnék itt, éheznék – ha kell meg is halnék bele –, minthogy lányaimat szégyen érje fiatal uraik erőszakossága és bűnös tettei miatt. Kérem, azt is írja meg, hogy nyitottak-e iskolát a színes bőrű gyerekeknek a környéken, ugyanis életem nagy vágya, hogy gyermekeim megfelelő oktatásban részesüljenek és jó erkölcsöt tanuljanak.
Kérem, adja át üdvözletem George Carternek és köszönje meg nevemben, hogy elvette Öntől a pisztolyt, amikor le akart lőni engem!
Az ön régi szolgája,
Jourdon Anderson
1865. augusztus 7.
Régi uramnak, P.H. Anderson ezredesnek, Big Spring, Tennessee
Uram! Megkaptam levelét és örömmel vettem tudomásul, hogy nem felejtette el Jourdont, és hogy egy szebb élet reményét kínálva visszavár, hogy újból Önnél szolgáljak. Sokszor nyugtalanul gondoltam önre. Azt hittem, hogy a jenkik már réges-rég felakasztották Önt, amiért lázadókat rejtegetett otthonában. Gondolom, nem hallottak arról sem, amikor Ön átment Martin ezredeshez, hogy megöljék az unionista katonát, akit otthagytak az istállóban. Ugyan Ön kétszer rám lőtt, mielőtt elmentem volna, mégsem örültem volna, ha bármi bántódása esik. Jó lenne ismét meglátogatni a jó öreg házat, és újra látni Miss Maryt, Miss Marthat, Allent, Esthert, Greent és Leet. Kérem, adja át üdvözletem mindnyájuknak és tolmácsolja abbeli reményemet, hogy ha a mostaniban nem is, de egy szebb világban újra látjuk majd egymást. Meglátogattam volna Önöket, amikor a nashville-i kórházban dolgoztam, de a szomszédok elmondták, hogy Henry megfogadta, agyonlő, ha még egyszer meglát.
Szeretném tudni, pontosan milyen jó lehetőségeket kínál számomra. Az élet itt elviselhető. Havi 25 dollárt keresek plusz koszt és posztó, Mandyvel egy kényelmes otthonban élünk – a többiek Mrs. Andersonnak hívják –, és a gyerekek – Milly, Jane és Grundy – iskolába járnak, jól tanulnak. A tanár azt mondja, hogy Grundyból még akár pap is lehet. Mindannyian járnak vasárnapi iskolába, és Mandy meg én rendszeresen látogatjuk a miséket. Kedvesen bánnak velünk. Néha elkapjuk, ahogy a többiek azt mondják, „azok a színesek ott, rabszolgák voltak lent Tennesseeben.” A gyerekek bántónak érzik amikor hasonló megjegyzéseket hallanak, de mindig mondom nekik, hogy Tennesseeben nem volt szégyen Anderson ezredes tulajdona lenni. Sok bokszos büszke lett volna, ahogy én is az voltam, hogy uramnak nevezhettem Önt. Mármost, ha Ön megírja, hogy milyen fizetést ad majd nekem, jobban eldönthetem majd, hogy a visszatérés javamat szolgálja-e.
Ami az Ön által felkínált szabadságomat illet, ez nem jelent semmit, hiszen már 1864-ben megkaptam a felszabadító papírokat Nashville-ben. Mandy félne visszamenni Önhöz anélkül, hogy valami biztosítékot kapnánk afelől, hogy Ön hajlandó igazságosan és kedvesen bánni velünk, így úgy döntöttünk, próba elé állítjuk ajánlatának valóságtartalmát, és arra kérjük, hogy fizesse ki bérünket utólagosan a szolgálatban töltött évekért. Ha megteszi, elfelejtjük és megbocsátjuk a minket ért igazságtalanságot, és a jövőben bizalommal fordulunk majd barátsága felé. Én hűen szolgáltam Önt harminckét éven kersztül, míg Mandy húsz évet töltött el önnél. Az én havi 25 dolláros és Mandy heti kétdolláros fizetését összeadva keresetünk tizenegyezer hatszáznyolcvan dollár. Ehhez adja hozzá a visszatartott fizetésekből származó kamatot és vonja le ruházatunk, az én három orvosi ellátásom és Mandy foghúzásának költségét, így a kapott összeg tükrözi majd jogos járandóságunk. Kérem, hogy a pénzt küldje el az Adam's Express-szel Daytonba, Ohióba. Ha nem törleszti a múltban elvégzett munkánk jogos díját, akkor vajmi kevés reményünk lehet az Ön által kínált fényes jövőt illetően. Bízunk benne, hogy a jóságos Teremtő felnyitotta az Ön szemét, és már látja a rosszat, amit Ön és apái nekünk és apáinknak okoztak a generációkon átívelő, kompenzáció nélkül maradt gürcöltetéssel. Itt minden szombat este felveszem a fizetésem, míg Tennesseeben akkor volt a négereknek fizetésnap, amikor a lovaknak és a teheneknek. Egyszer eljön majd az elszámolás napja azoknak, akik megfosztották a munkást jogos bérétől.
Válaszában kérem, azt is írja meg, hogy garantálható-e a már felnövőben lévő, nagyon csinos Milly és Jane biztonsága. Ön is emlékszik még, hogy mi történt Matildával és Catherine-nel. Inkább maradnék itt, éheznék – ha kell meg is halnék bele –, minthogy lányaimat szégyen érje fiatal uraik erőszakossága és bűnös tettei miatt. Kérem, azt is írja meg, hogy nyitottak-e iskolát a színes bőrű gyerekeknek a környéken, ugyanis életem nagy vágya, hogy gyermekeim megfelelő oktatásban részesüljenek és jó erkölcsöt tanuljanak.
Kérem, adja át üdvözletem George Carternek és köszönje meg nevemben, hogy elvette Öntől a pisztolyt, amikor le akart lőni engem!
Az ön régi szolgája,
Jourdon Anderson
