A vágy, az érzékiség, a leplezetlen vonzalom, s persze maga a szerelem játssza a főszerepet Emmanuel Mouret legújabb filmjében, A szerelem művészetében. A rendező az emberi kapcsolatok gazdag készletére építi alkotását.
A vásznon megjelenő érzelmi skála azonban nem a végletesség távlatai közt mozog: az érzékiség fokozatai finom átmenettel szövődnek egymáshoz, mely megteremti a film különös alaphangját.Már a kezdő képkockák benyomásokban bővelkedő hangulatot tárnak elénk: a színek, hanghatások összjátéka sejtelmes, ugyanakkor kissé bohókás légkört teremt. A művészeti szál a szerelemre képtelen zeneszerző tragédiáján keresztül szivárog a képkockák közé, s így vezeti be a film domináns, emóciókra építő karakterisztikáját.
A felütést követő érzelmi kavalkád az emberi kapcsolatok sokféleségét tárja elénk. Az apró, epizódszerű jelenetek egy-egy szerelmi szálat indítanak el. Megismerjük a magányos, társra vágyó nő figuráját, a gyermekkori barátságukat szerelmespárként folytató fiatalok sorsát, s tanúi lehetünk az érzelmes könyvkereskedő plátói szerelmének is. A hóbortos lány és a szoknyapecér macska-egér játéka pedig egyenesen szórakoztató, mosolyt csal a nézők arcára.
A jelenetek mozaikussága – s a köztük lévő átkötő idézetek – az érzelmek megélésének pillanatnyiságáról árulkodik. Az egyes részek egy-egy erkölcsi problémát vetnek fel: a hűtlenség dilemmája, az önmegtartóztatás kérdése, a spontán érzelemkifejezés nehézsége mind-mind megjelennek a filmvásznon. Az erős érzelmi töltetet árnyalják a rendezői fogások is: az érzelmek felszíni megnyilvánulásaira fókuszálnak a közeli képkockák, a kitörések hevességét pedig a lassú kameramozgás ellenpontozza.
A boldogságkeresés motívumai nem csupán társas formában öltenek testet: az egyéni döntések, morális megfontolások ugyanis a szereplők belső vívódásait tárják elénk. A film tehát az egyéniségkeresés, a lehetőségek kiaknázásának kérdését is felveti. A rendező elindítja a nézőt egy úton, erkölcsi kérdéseket vet fel, alternatívát kínál, s teszi mindezt úgy, hogy közben ítélkezik, a moralizálás jogát a néző kezébe adja, s így megőrzi az érzelmek tisztaságának varázsát.
A kezdeti lendület, a lüktető szubsztancia a film második felében némiképp ellaposodik. A különálló jelenetek egyensúlya megbomlik, s a történetek sodrása a tetőpont előtt megakad. Az összetett érzelmi forgatag is egyetlen szerelmi szálra redukálódik, s így mondhatni klisészerű happy enddel zárul.
A katartikus élmény tehát elmarad, s a film számomra a befejezetlenség érzetét kelti. Noha összességében érdekes, a téma elgondolkodtató, a látványelemek is hatásosak, az erőteljes felütés azonban kezdetben kreatívabb, érzelemdúsabb, összetettebb befejezést ígért.
A Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Montreal Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is szereplő alkotás február 9-től látható a hazai mozikban.
