Egy olvasó nemrég érdekes kérdéssel keresett meg: „Egy barátommal élcelődtem, hogy Amerikában azért vannak az utcáknak sorszámai (például 60th Street), mert Lincoln, Kennedy és Michael Jackson után elfogytak a hírességek. Ha van egy kis időd, nézz utána ennek a hagyománynak!”

Azt azonnal tudtam, hogy a felvetés már önmagában sem igaz, hisz' Manhattanen kívül járva – New York állam területén legalábbis – nem találkoztam másik településsel, ahol a sorszámos megoldást használták volna. Az köztudott, hogy Manhattanben a számok mellett vannak személynevekkel, különböző köznevekkel ellátott utcák is. Valamennyi híres, akár filmekből, a hírekből, divatmagazinok oldalairól. Madison Avenue, Park Avenue, Broadway, Times Square, Lexington Avenue, Houston Street, Fulton Street (Robert Fulton után), Bleecker Street (Anthony Bleecker után), Astor Place (John Jacob Astor után elnevezve). A Jackson Streetet pedig Andrew Jacksonról, Amerika 7. elnökéről nevezték el.


A sorszámozott sugárutak, utcák ötletére azonban a pontos indokot nem tudtam, de valahol biztos voltam benne, hogy a válasz egészen logikus lesz. Abból a tényből indultam ki, hogy a 5th Avenue, mióta világ a világ, 5th Avenue volt, vagyis jóval az előtt kapta a nevét, hogy a hírességek elfogytak volna. Visszalapoztam a történelemben, egészen New York bővítésének tervéig, és arra a megállapításra jutottam, hogy nemhogy az ötlettelenség vezérelte volna az alapító atyákat, de egy sokkal zseniálisabb, antik elgondolás.

New York város építészeti alapterve, az úgynevezett Commissioners' Plan 1811 a történészek szerint a legnagyszabásúbb, ezáltal talán a legmerészebb és legutópisztikusabb a rácsszerkezetű várostervek között. A tervet a maga korában rengetegen kritizálták monotonitása és merevsége miatt, különösen a középkori városok zegzugos, szabálytalan utcaképéhez szokott európai bevándorlók. Az újkori építészek már másképp gondolták, és megállapították, hogy az 1811-es terv alkotói mintha tudták volna, hogy modern világvárost építenek. Nem meglepő, hogy sikerrel jártak, hiszen a városbiztosok az ókori görög hagyományokig nyúltak vissza, amikor a tökéletes városkép megalkotását fontolgatták. Újra bebizonyították, hogy az antik értékek az újkorban is megállják a helyüket, ha nyitottak vagyunk arra a gondolatra, hogy az ősök alkotásait nem minden esetben szükséges új ötlettel helyettesíteni, elegendő azt a modern elvárásoknak megfelelően „leporolni”.

A rácsszerkezetű építkezést az ókori görög építészetben hippodamoszi tervnek hívták, mely nevét a miletosi származású építész, matematikus, meteorológus, filozófusról, Hippodamoszról kapta, akit a modern várostervezés atyjának tekintünk. A rácsszerkezetű építkezés nevének megfelelően rendezi a települést. Legtöbbször hosszanti irányban párhuzamos sugárutak haladnak, rájuk merőlegesen az utcák. Ez az elrendezés nemcsak mértanilag pontos, ezáltal átlátható, de egyben véd a túlnépesedés ellen, útját állja a tűzvészek és a járványok terjedésének. Ez különösen fontos volt a középkorban. A sugárutak számozottak, egytől felfelé haladva, bizonyos városokban betűjelzést kapnak, az utcák szintén számozottak, több helyen ábécé sorrendben követik egymást. A rácsszerkezetes építkezési metódus Európában a reneszánsz idején élte újabb virágkorát. Az 1606-ban alapított német város, Mannheim volt az első rácsszerkezetes új-európai város. Edinburgh és Glasgow követte.

Az első amerikai települések közül sok, köztük Boston sem favorizálta a rács-tervet, annak ellenére, hogy a legelső telepesek által alapított New Haven Colony erre az ötletre épült. Philadelphia, Washington D.C. is a hippodamoszi tervek szerint alakult. A leghíresebb és legvitatottabb elgondolás mégis New York City nevéhez fűződik.

Az ötletet a város tanácsa 1807-ben vetette fel, amikor szükségessé vált a város bővítése. Arra kérte a megbízottakat, hogy olyan városképet alakítsanak, mely nemcsak a kényelmet szolgálja, de rendszerezett, áttekinthető, és alkalmas az egészséges életvezetésre. A tervezőbizottság 1811 márciusára készült el a tervekkel. A tervrajzon felvázolódtak a jelenlegi Manhattan alapjai. 12 észak-déli irányú, a Hudson folyóval párhuzamosan futó, 30 méter széles sugárút, melyek számozása az East Rivertől kezdődik emelkedően. 155, ezekre merőleges, egyenként 18 méter széles utca, melyek számozása déli irányból emelkedik, jobb oldalon a páratlan, bal oldalon a páros házszámokkal.

A Manhattan déli részén található eredeti városrész változatlanul maradt, határvonalát, a nevében is falat jelentő Wall Street jelzi. A középvonalban a 5th Avenue halad. Az utcákat ettől keletre és nyugatra külön East és West előtaggal használják, így van E17th Street és W17th Street. A sugárutakon, velük szöget bezárva, keresztül halad a Broadway. A Broadway az indiánok által használt ösvényre, a Wickquasgeck Trailre épült, melyet a holland telepesek Breede weg-nek, „Széles út”-nak neveztek. A Broadway megelőzve korát, teljesítette a Commissioners' Plan 1811-ben foglalt kritériumokat, észak-déli, Hudson folyót követő irányvonalával. A ferde irányú keresztezés néhol érdekes megoldásokra sarkallta az újító szellemű építészeket. A legizgalmasabb és bizonyára legismertebb pont a Broadway és a 5th Avenue kereszteződése, ahol a háromszög alakú ház, az úgynevezett Flatiron Building (Vasaló-ház) áll.

A terv legnagyobb előnye az volt, hogy lehetővé tette a levegő szabad áramlását az óceán felől, az egyszerű kocka házak építése pedig nem került sokba. Az évszázadok során két sugárút hozzáépítése (Madison Avenue, Lexington Avenue) vált szükségessé, valamint néhány számozott sugárutat átkereszteltek. Ennek ellenére a számozott, eredeti elnevezés továbbra is népszerűbb, így köztes megoldásként mind a két név szerepel a névtáblákon és használatban van.

A 6th Avenue, a 6. sugárút 1945 szeptemberében kapta az Avenue of the Americas elnevezést Fiorello LaGuardia polgármester javaslatára, aki ezzel szerette volna kifejezni az Egyesült Államok egységét az amerikai földrész országaival. A sugárút mentén, a villanyoszlopokra elhelyezték az amerikai földrész országait jelképező táblákat.

A 4th Avenue, a 4. sugárút a Park Avenue nevet kapta, jelezve, hogy ez az egyik „legzöldebb” sugárút a metropoliszban. A sugárút középvonalán ültetett növényekért a Park Avenue Alapítvány felel. Mivel öntözésük nem oldható meg automatikus rendszerrel, ezért a kevés vizet igénylő begóniákat választották. A karácsonyi időszakban fenyőfákat ültetnek a helyükre, melyeket természetesen fel is díszítenek, ünnepi hangulatot varázsolva ezzel a forgalmas útra.

A rácsszerkezetből és annak mértani pontosságából (28,9°-os dőlésszög) adódó természeti jelenség az úgynevezett Manhattanhenge (Stonehenge analógia), vagy más néven Manhattan Solstice (Manhattan napforduló). Május 28-án és július 12-én az East Side-on gyalogolva nyugat felé nézve, szembe találjuk magunkat a lemenő nappal. A West Side-on kelet felé fordulva a kanyon-szerű utcák ablakain megtörő naplemente fénye vakít el minket. A két nevezett nyári dátum téli, napfelkelte megfelelője december 5. és január 8. Ez a két-két alkalom az egyetlen, amikor New York City-ben az utca szintjéről látható a napfelkelte illetve a napnyugta. Ez a különleges esemény volt a mozgatórugója a CSI: New York-i helyszínelők egyik epizódjának. (A dátumok évenként egy-egy napot csúszhatnak.)


A Commissioners' Plan 1811 annak ellenére, hogy sok támadás érte, az elmúlt évszázadok során szinte változatlan maradt. A tervezőket többen spórolással, illetve a város természeti adottságainak teljes semmibevételével vádolták, mivel a kivitelezéshez elsimították a dombokat, elvezették a természetes vizeket. Az egyik kritikus a terv láttán így kiáltott fel: „Ezek az urak Róma hét dombját is legyalulnák, csak hogy tervük valóra váljon!” Hamarosan azonban kiderült, hogy a rendszer nagyon is működőképes. A széles sugárutak vonzzák a turistákat, remek helyet biztosítanak a kiskereskedőknek és egyéb, nagyobb kereskedelmi cégeknek, pénzintézeteknek, irodaházaknak és a művészvilágnak.

Forrás: A Tengerentúlról jelentem