Göncz Árpád, vagy – ahogy szerényen mindenkit megkért, hogy szólítsák – Árpi bácsi, a '90-es évek Magyarországának egyik legjelentősebb alakja. Számunkra ő olyasmi, mint a világ számára II. János Pál pápa volt, akiről elképzelni sem lehetett, hogy nem az idők végezetéig tölti majd be hivatalát. Politikai pályafutása ugyan véget ért, azért sosem lehetünk elég hálásak neki, amit írói és fordítói munkásságával a magyar irodalomnak és kultúrának adott.
Tolkien összesen 12 évet töltött A Gyűrűk Ura megírásával, ez idő alatt hihetetlenül komplex, önálló világot keltett életre Középfölde kies tájain. Érthető, hogy ha valaki ennyi időt tölt azzal, hogy tökéletesítse művét, akkor szeretné, hogy a fordítások is ahhoz méltók legyenek. Tolkien – aki a germán nyelvcsaládok nagy ismerője volt – aktívan segítette, illetve kritizálta azokat a fordításokat, melyekbe még életében belekezdtek.
A könyv egyik legnagyobb kihívása a tulajdonnevek más nyelvekre való átültetése, melyeket Tolkien tudatosan alakított ki az egyes rasszokhoz tartozó jellemzők alapján. Mivel egy idegen nyelvben teljesen másképp hatnak az adott nevek, talán ez okozta a legtöbb bosszúságot szerzőnek és fordítóknak egyaránt. Tolkien a jövőbeli hibákat elkerülendő 1967-ben, 13 évvel az eredeti könyv megjelenése után, kiadta az Útmutató A Gyűrűk Urában szereplő nevek fordításához című kötetet, melyben részletesen leírta a jövő fordítóinak, milyen elvek vezérelték az egyes tulajdonnevek létrehozása során.
A magyar verzió első 11 fejezetének fordítását és a könyv terminológiájának kidolgozását Réz Ádám végezte, a hátralévő szöveget Göncz Árpád, a verseket pedig Tandori Dezső fordította le.
Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten, szülei fiatalon elhunytak, testvérei nincsenek. Általános és középiskoláit a fővárosban végezte, a pesti Werbőczy István Reálgimnáziumban érettségizett. Ezekre az évekre ekképpen emlékezik: „Nem szerettem a Werbőczyt, mélységesen korrupt iskola volt. Én jeles tanuló voltam, de a Győri Ágyúgyár főrészvényesének a fia is természetesen jeles tanuló lett, az akkori kultuszállamtitkár fia pedig szintén előtérben állt. Egy másik állami főtisztviselő gyereke volt a főstréber. Utáltam azt az iskolát.”
A gimnázium után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett jogi diplomát. „Azért mentem jogásznak, mert ez volt az egyetlen olyan egyetem, amit egy szegény értelmiségi család gyermeke a család számára elviselhetetlen anyagi terhelés nélkül elvégezhetett.” Egy évre rá belépett a Független Kisgazda Pártba, ahol különféle tisztségek betöltése után a párttal szimpatizáló Nemzedék című lap főszerkesztője lett. A Magyar Parasztszövetség újjászervezőjeként részt vett az 1956-os forradalomban, majd a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom eszméit hirdette. 1957-ben, a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Az ítélethozatal előtt hetekig élt abban a tudatban, hogy a tárgyalás után két órával ki fogják végezni, mikor azonban meghallotta, hogy az ügyész a második legsúlyosabb ítéletet kéri – életfogytiglant –, fellélegezhetett: „Az az este az életem legboldogabb estéje volt; több mint másfél év után először tudtam úgy elaludni, hogy nem világított a szemembe kétszázas lámpa, nem rugdosták a vasajtót félóránként végig az egész folyosón. Mert valaki behúzta a kezét álmában a takaró alá. Tudtam, hogy életben maradok. Előtte még kaptam egy nagy pohár macskafüvet nyugtatónak, úgy aludtam, mint a bunda. Abban a tudatban, hogy egy kelet-európai életfogyt az általában öt és fél, hat és fél évig tart. Ez pontosan bejött nálam is” – emlékszik vissza egy régi interjúban, mely a Köztársasági Egyetemen hangzott el még 2001-ben.
Mégis, ezek a súlyos börtönévek voltak azok, melyek megnyitották az utat Göncz Árpád irodalmi munkássága előtt, ugyanis a fegyházban tanult meg angolul, mely megalapozta műfordítói pályafutását. „Fordító a börtönben lettem. Azt állítottam, hogy tudok angolul, amit nagyon jól tettem, mert meg is tanultam bent. Dolgoztam a börtön fordítóirodáján az utolsó napig. Talán furcsa, de én a magam börtönidejét egészében véve hasznosnak minősítem. Először is az emberi kapcsolatok miatt. A másik meg, hogy megtanultam bent egy szakmát, amiből aztán éltem. Mert én a fordításból indultam el az irodalom felé.”
Elsőként Aldous Huxley Szombat délután című novelláját ültette át magyar nyelvre, mely egy évvel szabadulása után jelenhetett csak meg. Második fordítása William Golding A torony című műve volt, mely – saját elmondása szerint – döntően befolyásolta abban, hogy a továbbiakban is az irodalommal és műfordítással foglalkozzon.
„Fordítani akkor érdemes, ha egy adott mű az eredeti nyelvén is mérce, új és érték. Hogy a befogadó nyelven is annak bizonyuljon, a fordításnak el kell érnie, vagy legalábbis meg kell közelítenie az eredeti tartalmi-formai szintjét; úgy kell a magunk nyelvéhez hasonítani, hogy a feladatot betölthesse; hogy éljen, hasson, igaz és hiteles legyen a befogadó nyelven. S ez esetben a mű keletkezési nyelvétől, keletkezése helyétől és időpontjától függetlenül maga is a magyar irodalom részévé válik” – olvasható Galamb Zoltán Göncz Árpáddal készített 2010-es interjújában.
Göncz Árpád eddigi élete során több mint száz könyvet magyarított, melyeknek nagy többsége angol, amerikai, illetve japán szerzők tollából származik. Műfajilag is széles skálát bejárt, hiszen a horrortól kezdve, a krimin át, a különféle szépirodalmi regényekig szinte mindenben kipróbálta magát. Legnevezetesebb művei közé tartozik – A Gyűrűk Ura mellett – Mary Shelly Frankensteinje, Hermingway Vándorünnepe és Peter Shaffer Equusa, személyes kedvenceiként pedig Golding és William Faulkner műveit nevezi meg. „Faulkner- és Golding-fordításaimra vagyok a legbüszkébb. Különösen Faulkner igen nehéz kihívást jelentett. És büszke vagyok arra is, hogy egyszer kaptam egy olyan levelet, amelyen a nevem így szerepelt: »His Excellency, Fordította Göncz Árpád, President of the Republic of Hungary«. Nyilván egy könyvben látták így, és azt hitték, valami előnév.”
William Golding angol származású, míg William Faulkner amerikai író volt. Keresztnevükön kívül az is közös bennük, hogy mindketten Nobel-díjat kaptak munkásságukért. Golding művei közül első könyve, A Legyek Ura ismert leginkább, mellyel azonnal berobbant az irodalmi köztudatba. Göncz Árpád többek között A torony, illetve A piramis műveit fordította magyarra. William Faulkner a XX. század legelejének amerikai délvidékén nevelkedett, mely környezet élete végéig erősen befolyásolta írói hangnemét. Ugyan Faulknernek már 1919-ben is jelentek meg könyvei, viszonylag ismeretlennek számított 1949-ig, amikor is Nobel-díjat kapott. Faulknert ma már a XX. század legjelentősebb amerikai írói között tartják számon. Egyebek mellett A hang és a téboly, valamint a Példabeszéd című műveit is Göncz Árpád fordította.
Az iskola olykor igen kemény is tudott lenni, de a próbákat becsülettel kiállta. Régóta köztudott, hogy A Gyűrűk Ura egyik legküzdelmesebb – egyben legkiválóbb munkája – volt. „Kezdjük ott, hogy az elején, azt hiszem, tizenegy ívet – vagy ebből legalábbis hetet – Réz Ádám fordított, úgyhogy én már megörököltem tőle a neveket és a szöveg hangulatát. Ha az ember egy ilyen hosszú könyvet fordít [...], akkor múlhatatlanul úgy fejezi be, hogy ki nem állhatja. Főleg akkor, ha egy nap huszonöt oldalt kell megcsinálnia belőle, mert sürgős, miután évekig senki sem vállalta el. Az volt tehát a véleményem a befejezése után, hogy ez a világirodalom legnagyobb kerti törpéje; úgy viszonylik egy – mondjuk – damaszkuszi kardhoz, mint egy fröccsöntött vásári játékkard” – mesélte egyszer a Veres Péter Gimnáziumban másfél évtizeddel ezelőtt tett látogatása során.
De természetesen mély és érzékeny szálak is kötik a műhöz. Arra a kérdésre például, hogy ki a kedvenc szereplője, ekképpen felel: „Galadrielbe nem lehet nem szerelmesnek lenni. De ez teljesen eszményi szerelem. Ebben a regényben csak eszményi szerelmek szerepelnek, eszményi gyűlöletek és eszményi szeretetek, szóval minden meg van tisztítva a salakjától. A valóság a középkorban is jóval sötétebb volt, a korai inkvizíciótól kezdve a boszorkányperekig: nem csak egyetlen mitikus, monumentális gonosz volt, hanem sok-sok kis, helyi gonosz is. Ezt nem lehet ebből a könyvből megtanulni, ebből csak a nagybetűs Jót és az ellentettjét, a nagybetűs Rosszat. De hát, végül is, mért ne redukálhatnánk erre az értékre a jót és a rosszat? Maradjunk ebben, jó? Galadriel? Nézd, ő az eszménykép, aki birtokában van az életerő teljességének, őtőle származik az étel, amely nem romlik meg, a szürke köpeny, ami elrejt mindenki elől, őbelőle sugárzik az erő. De hát az ő ideje lejárt a Harmadkorral, utána következik az ember ideje, aki egy kicsit bemocskolja a világot, viszont az ura lesz.”
Ezt a kicsit bemocskolt világot tette számunkra Göncz Árpád egy kicsit szebbé, emberibbé, irodalmi munkássága olyan érték számunkra, amelyért mindannyian hálásak lehetünk – és leszünk is – neki. Kerek 90. születésnapja alkalmából jó egészséget, friss szellemet és sok boldogságot kívánunk neki!