A Carmina Burana az a zenemű, amely szinte mindenki számára ismerős – még akkor is, ha sokaknak fogalma sincs mit hall. Ezernyi módon feldolgozták és felhasználták, ízekre szedték, ismételték. Valódi zenei közhely: biztos siker, biztos hatás.
Az ember óvatos vele. Nem csak azért, mert hallotta már étteremben, sportcsarnokban és utcai felvonuláson. Nem csak azért, mert a vészterhes 1937-es esztendőben mutatták be Németországban, és játszották jelentős sikerrel Hitler országában (azért egy magára adó ember nézze meg kivel vállal ízlésközösséget). Mert nem tud mit kezdeni furcsa, telített eklektikájával.Elsősorban azért, mert nehéz eldönteni, mi is a műfaja ennek a műnek.
Orff színpadi előadásnak szánta, mozgással, játékkal, beszéddel. Az utókór inkább kórusműként tartotta számon, a zenére és nem a zene mögötti színházra koncentrált. Ettől nehezültek el, vesztették el eredeti értelmüket a pajzán, profán dalok. Győzött a fenyegető, himnikus hang- és ritmusrend.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Carmina Burana előadása több értelemben is visszatérés az eredeti műhöz. Gigi Cãciuleanu eljátszatta a Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós társulatokból verbuvált közös csapattal a Carmina Buranat. Mondhatnánk, hogy eltáncoltatta: de a produkció több is, kevesebb is min táncszínház. Kevesebb, mert az előadásban színészek és nem képzett táncosok vesznek részt – tegyük hozzá rendkívüli energiabedobással, látható felkészültséggel és lelkesedéssel. De a táncok csupán a mozgásdramaturgia etűdjei csupán. Az estét azonban – és ez adja a produkció valódi értékét – mozgás kísérletek, mozgás játékok töltik ki. Variációk az együttlétre, a közeledésre, távolodásra, fiúkra, lányokra. Igazi örömmozgással telik meg a színpad.
És ez a natúr, hiteles öröm az, ami végül feloldhatja az előítéletekkel, a “sokszor hallottam” távolságtartásával közelítő néző negatív érzéseit.
Ebben a produkcióban semmi sem akar több lenni annál, mint ami. A táncoló színészek vállalják saját esetlenségüket. Görbe hátú, pocakos vagy éppen túl sovány fiúk, vastag combú valamint madárcsontú lányok forgataga hömpölyög a zenével. Nem keményen edzett, tökéletes testű és mozgású táncosok: csak olyanok, akik a szemünk láttára tanulják, alakítják a mozdulatokat.
A színház is – szó szerint – a néző előtt születik. A színészek egészen hátulról, a karzatról “támadják” meg a játékteret, együtt a mindent kitöltő ritmussal, a hatni akaró és tudó zenével rohannak előre, a nézők kötött. A színpadon pedig minden az, és nem több, mint aminek látszik. A szerencsekerék a valódi kerék, a Hold az Hold. Nyers, direkt, gyerekes szimbólumok, kellékek töltik meg a teret.
Ebben a közvetlen világban, a maga egyszerű elemeivel, egyértelmű jeleivel pedig ott hömpölyög a tömeg. Gigi Cãciuleanu komolyan vette azt, hogy tömeget visz a színpadra, több jelenetben 27 ember is megjelenik. A néző pedig belefeledkezik az élménybe, hogyan válnak eggyé a különféleképpen mozgó, különböző irányból és eltérő irányba haladó emberek. És hogyan válik ki a tömegből sorra mindenki, kap egy karlendítés, egy lábdobbantás erejéig akár karaktert, személyiséget.
Furcsa lüktetés ez a sok és az egy között, különös értelmet nyer a harmónia, hangsúlyt a ritmus. Azt hiszem, valami olyasmi történik, amit eredetileg Orf el szeretett volna érni. Kizökken a zene, a tánc eredeti, ismertnek vélt formáiból.
A színpadi mozgás annyira leköt, hogy nem érezzük zavarónak a felvételről szóló zenét, vagy azt, amikor rámímel az énekes a hangszóróból szóló énekhangra. Az is kedves gesztussá egyszerűsödik, hogy a színpadi, színházi teret belakók „rábeszélnek” a kórusműre, mert a marosvásárhelyi produkció főszereplője az itt és most jelen idejű mozgás-játék: humorral, iróniával, könnyedséggel. És így sok minden szabaddá válik, egészen elhalványul egy este erejéig a Carmina Burana mögötti sötét árnyék.
Táncos: Ristea Monica, Avrãmuþ Diana , Badea Denisa , Banciu Claudiu, Banciu Ema, Benő Kinga, Bezsán Noémi, Bloj Mihai, Bordás Attila, Rareº Budileanu , Cheregi Ioana, Ciugulitu Csaba, Gecse Ramóna, Zaiba Anikó
Szerző: Carl Orff
Rendező: Gigi Cãciuleanu
Koreográfus: Gigi Cãciuleanu
Rendezőasszisztens: Laurenþiu Blaga
Koreográfus-asszisztens: Cristina Iuºan
Látványtervező: Alina Herescu
Ügyelő: Puiu Varga
