A titokzatos Grimes-t 2012 nagy popzenei esélyesének tekinti a világsajtó, de hogy okkal-e, az harmadik, Visions című nagylemezének ismertetőjéből kiderül.

Az egyszemélyes projektjével a legtöbb zenehallgató ingerküszöbét az elmúlt hónapokban átlépő Claire Boucher 1988-ban született a kanadai Vancouverben, immáron több mint fél évtizede mégis Montrealban él, ahol komolyabban is elmerült könnyűzenei ténykedéseibe. Fontos, hogy Boucher már nem kezdő előadó: Grimes fedőnéven 2006-os otthonváltása óta nyomul, 2010-ben pedig két nagylemeznyi anyagot is megjelentetett (a vázlatosabb, szobazeneszerűbb Geidi Primes-t és az elektronika-, illetve witch house-orientált Halfaxát), de tavalyra is jutott egy Darkbloom nevezetű 37 perces korong, amelyet d’Eon nevű pályatársával közösen adott ki. Ez utóbbin látott napvilágot a hölgyemény mai napig legnagyobb slágere, a Vanessa, amely alapján érthető, Boucher miért került olyan magasra a ranglétrán, hogy nyugodtan átugorhasson a kisebb magazinok oldalairól a nagyobbakéra, illetve leigazolhasson egy szerényebb független kiadó mellett egy igen neveshez is. Harmadik, Visions című nagylemeze már a 4AD-nél (Deerhunter, The National, St. Vincent) jött ki világszerte, megjelenését pedig legalább annyira várták a jó fülű érdeklődők, amennyire egy jövendőbeli reménység új albumát szokás.


Talán az egyik legmeglepőbb dolog az anyaggal kapcsolatban, hogy az új munka annyira nem üt el a Boucher által az eddigiekben (főleg a Halfaxán) tálalt ízvilágtól, mert bár hallhatóan ez a legpolírozottabb és legjobb hangzású Grimes-korong, amely ez idáig megjelent, a megszólalás letisztultságán kívül nem sok tevődik hozzá az énekesnő alapvető ismérveihez. A kissé steril, kissé minimális és kissé jellegtelen elektropop-alapokra fátyolként telepszik rá az alkotó szándékosan háttérbe szorított, üvegszerű egérhangja, amely egyébként Boucher legkarakterisztikusabb képessége is egyben: ugyan kedvenc dalnokának Mariah Carey-t tekinti, az is érezhető, hogy a szellemvokálok nagymestere, Panda Bear és az ő Person Pitch című lemeze inspirálta a zenekészítésre, ám pont ezért a Visions kicsit olyan, mintha végig Grimes lenne a másodénekes. Ez nem feltétlen azért zavaró, mert így még ritkábban érteni a szövegeket (hisz’ amikor mégis, akkor kiderül, hogy pluszdimenziót nem igen adnak: javarészt vágyakozó, szerelmes gondolatok ezek), hanem mert végig az az érzése támad az embernek, hogy valami olyasmi hiányzik a képletből, ami sokkal jobbá tehetné azt. Sajnos a dalok sem billentik helyére az egyensúlyt, a Darkbloomon találhatóhoz hasonló sláger nincsen, Boucher elektronikus világa pedig sosem ölt igazán sajátos formát, és a lemez legjobb száma, a Nightmusic is azért kiemelkedő, mert bizsergető szintijeivel valahogy megpróbálja áttörni környezete burkát. Az igazi befutáshoz tehát minőségileg alulteljesít a Visions, és a produkció jövőbeli sikere is kétséges, lévén, hogy Boucher háromlemeznyi idő alatt sem képes egyértelműen meggyőzni a hallgatót érdemeiről, ha a következőkben mégis sikerülne neki a dolog, zeneileg a Lykke Li-Zola Jesus, furaságilag pedig a Tune-Yards-Joanna Newsom liga egy újabb tagját köszönthetjük majd személyében.