Ez mostanában úgyis olyan divatos. Mármint eddig is nagyon divatosnak és menőnek számított, hogy valaki a birtokában van azoknak a képességeknek, amivel eredeti és energikus módon tudja megváltoztatni a többi ember gondolkodását, csak most, hogy néha igencsak meggyűlik a mocsok itt-ott, kissé aktuálisabb.

Hiszen megváltani a világot elsősorban ott kell – a fejekben. Sehol máshol. Ez elsőre borzasztó nehéz dolognak tűnhet, főleg mifelénk, mert a valódi emberi kapcsolatokat egyre inkább száműzzük az életből. Legyél rideg, kemény és erőszakos, mert akkor jutsz valahova, ezt szoktuk általában hallani. Vagy szüless jó helyre, ugye.

Hatni másokra nehéznek tűnhet, de érdemes elgondolkodni rajta egy kicsit, hogy ez tényleg ennyire törvényszerű? Amikor alapszabály, hogy mindenki hat mindenkire? Hogy kikerülhetetlen érzéseket kiváltani a veled egy légtérben levőkből?

Na ugye. Akkor már annyira nem is olyan nehéz, nem? Persze az első lépéshez kell igazán nagy bátorság. Azt lehet húzni és halogatni, mert amíg nem indult el egy folyamat, addig nem kell megakasztani vagy számolni a következményekkel. Amint viszont nyakig benne vagyunk, már felelősséggel tartozunk érte. De nagy szavak.



Egyébként eszemben sincs megmondani a tutit. Bárki megmondhatja, nem csak én. Tehát az első lépés: mosolyogni. Általában. Mosolyogni és megadni az alapvető tiszteletet, akárkivel állunk szemben. Nem az ellenőr tehet róla az éjszakai hatoson, hogy jegy kell az utazáshoz. Ő már csak egy nagyon rossz folyamat vége, de nem az oka. Vagyis nem vele kéne parasztnak lenni, hanem azzal, aki miatt nincs pénze a BKV-nak, de azzal meg úgysem találkozol személyesen valószínűleg, úgyhogy kár a gőzért.

Mosolyogni különben is egyszerűbb, mint mérgesnek lenni, ami persze azért jól tud esni. A nyugalom túl unalmasnak tűnhet, amikor nincs miről panaszkodni, amikor nincs miért idegesnek lenni, amikor nincs kit szidni, az megijeszti az embert. Ha nem a harag motivál, akkor mégis mi? Keresni kéne valami mást? Értelmeset? Na ne, nincs nekem erre időm, se energiám, se pénzem.

Holott egyébként egyik sem kell hozzá. Egy mosoly – nem garantálom, hogy az összes, de a nagyja igen – olyan folyamatokat indíthat el, amiről nem is álmodhatunk. És ezek jól is tudnak esni. Azt csinálni pedig, ami jól esik, nem olyan nehéz, mert nekünk is jó. Egyszerűbb rászokni, mint az amfetaminra, és eredményesebb a végkifejlete.

Persze, a naivság, igen. Hogy attól még mennyi ember van, aki nem fog megváltozni, aki nem akar majd így gondolkodni, akit ez az egész nem érdekel, és inkább duzzog otthon. Számolok velük természetesen, de hát aki nem akarja, azon nem lehet segíteni, ez is alapszabály. Erőszakoskodni meg nem fogok.

Mert amíg az én lelkiismeretem tiszta, és tudom, hogy megtettem, ami tőlem telik, akkor már jó. Megváltani a világot kicsiben kell, a nagy meg majd jön magától.