Állandó kérdés a televíziózásban, hogy mely pikáns részletek, mely időpontban mutathatók be. A vitákat és büntetéseket elkerülendő a műsorkészítők 1949-ben egyértelmű megoldást választottak: a tévés etikettet egy útmutatóban írták le, amihez minden szereplőnek igazodnia kellett.
A mai televíziós műsorkészítésben és reklámokban sokszor elengedhetetlen követelmény a lábak kivillanása, az erotika bemutatása, ha máshogy nem, legalább utalások szintjén. A sokat sejtető részletek garantáltan felhívják a figyelmet, növelik a nézettséget és a profitot. A televíziózás hajnalán viszont pont ezeket a jeleneteket szigorúan tiltották. Még kézikönyvet is kiadtak arról, milyen rövid szoknya számít már szeméremsértésnek.
Az útmutató első oldala a következőkben foglalja össze a televíziós tabuk jogosultságát: „Bár a televízió még csecsemőkorban jár, de egy rendkívül egészséges babáról van szó, ezért a cenzorok aggódnak az erkölcseiért. A televíziós tabuk (amelyeket fiatal, buja színésznőknek nem szabad elkövetni) egyre növekednek. Például, a tévében szereplő lányok nem mutathatnak sokat a lábukból vagy a keblükből. Nem mutathatóak kizárólag könnyű, kecses csipkében. Nem viselhetnek túl szoros felsőt. És ami a csókolózást illeti, méltóságteljesnek és hűvösnek kell maradniuk. Ha a „smárolás” olyan szenvedélyessé válik, mint jobbra (itt: lentebb), akkor azon fogod észrevenni magad, hogy a tévé képernyőd elsötétedik. A túl forró szeretők ki lesznek zárva!”
Ezután fotókkal illusztrált szövegek következnek, amelyekből megtudjuk, miért nem kerülhetnek képernyőre a következő jelenetek. A fő probléma minden esetben nagybetűkkel kiemelve látható (nehogy a képet túl tüzetesen szemlélő férfiszem elkerülje a figyelmeztetést). Emellett a kisebb hibákat is láthatjuk felsorolva, néha kiegészítve az indokkal, miért is számít mindez paráznaságnak.
