Még 2010 tavaszán történt, hogy a brooklyni Sleigh Bells duó szó szerint berobbant a köztudatba remek debütalbumával: a korábban egy hardcore zenekarban játszó Derek Miller, és az azelőtt egy mainstream girl-groupban is megforduló Alexis Krauss kettősének fülsértően hangos Treats című bemutatkozó anyaga módfelett kellemesen kombinálta a harsány, kemény, metálos gitárriffek és a nyárias, felhőtlen popdalok világát, de a korong nem pusztán élvezeti értéke, hanem újító jellege miatt is emlékezetes maradt, hiszen ilyen formában sem azelőtt, sem azután nem volt képes senki összeboronálni e két, egymástól igen távol eső műfajt. Vitathatatlan slágerei ellenére az SB nem ugrott a sikerlisták élére, ám azért egy tisztes indie-karriert már maga mögött tudhat. A Treats jól szerepelt a 2010-es kritikai évösszesítésekben, ráadásul a manapság egyre nagyobb névnek számító M.I.A. is a zenekar patrónusa lett: a formáció debütjét saját N.E.E.T. nevű kiadójánál jelentette meg, emellett egy közös turnéra is elvitte a csapatot, ráadásul legutóbbi, /\/\ /\ Y /\ című lemezének egyik dalánál pont magát Millert kérte fel a produceri posztra. A tartalmas év után 2011 aztán javarészt csendesen telt az együttes számára, és csak az esztendő vége felé kezdtek szállingózni a hírek a második lemezről, mely az ígéretek szerint sötétebbre és befordultabbra sikeredett.


A jóslatok be is váltak, meg nem is, hiszen a Reign Of Terror tényleg jóval komorabb lett elődjénél, bár inkább a körítést, mintsem a zenét figyelembe véve. Mivel a Treats anyagának nagy részét Miller még Krauss-szal való találkozása, vagyis kb. 2008 előtt írta, a második album már frissebb eseményekre fókuszál, azok közül is leginkább a dalszerző édesapjának 2009-es halálos motorbalesetére. A szerzemények első számú ihletforrásai így a legkevésbé sem vidám témák voltak, a jelentősen baljósabb, agresszívabb szövegek egyértelműen a fiatalember belső démonait tükrözik, néhol már-már morbid és durva képekkel illusztrálva állapotát. Tovább árnyalja a hangulatot, hogy az albumfüzet képi világát nagyapja második világháborús élményei ihlették (a benne látható „ereklyéket” Miller örökölte tőle), melyek a szerző csatározásaival rokoníthatóak, akárcsak a lemez címe. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a hanganyag is feketébb tónust kapott, bár a súlyos témákhoz képest az összkép olyannyira nem különbözik az eddigiektől: a gitár valóban még keményebb, még kaparósabb, sőt, a dübörgő dobütemek is leginkább egy légitámadásra emlékeztetnek, viszont a duó kicsit sem felejtette el, hogyan is kell slágereket írni, így a dalok minden további nélkül párhuzamba állíthatóak az előző korong szerzeményeivel. A legszuperebb számok, igaz, érezhetően az anyag első felén kaptak helyet, de a második szegmens sem rontja számottevően az összképet, így teljes meggyőződéssel kijelenthetjük, hogy a Reign Of Terror méltó folytatása a Sleigh Bells életművének.